Gomolyfelhős és hűvösebb idővel indul július első hete, az ország középső harmadában futó záporok is kialakulhatnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn a gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. Főként az ország középső harmadában néhány helyen kialakulhat futó zápor. Az északi, északnyugati szél napközben ismét tö
Többórás napsütésre, nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Legfeljebb egy-egy helyen - nagyobb eséllyel az északi megyékben - futó zápor is kialakulhat.
Minden második magyar vásárló tapasztalt már különbséget az azonos márkájú, Nyugat-Európában és Magyarországon egyaránt kapható élelmiszerek minősége között, a fogyasztók leginkább az édesipari termékeknél, a tejtermékeknél és az üdítőitaloknál találtak eltéréseket - derül ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén májusban mintegy
Többórás napsütésre, nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Legfeljebb egy-egy helyen - nagyobb eséllyel az északi megyékben - futó zápor is kialakulhat.
Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki kedden nyugati részéről a Japán-tenger irányába; a rakéta feltehetően Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó területen csapódhatott a tengerbe.
Autóbuszsofőr-hiány van Magyarországon, így nem meglepő, hogy még az utazóközönség soraiból is próbál járművezetőket csábítani a Budapesti Közlekedési Vállalat. A cég segít megszerezni a szükséges vizsgákat és engedélyeket...
A párt üzenetértékűnek tartja, hogy megfosztási eljárást kezdeményeznek Áder János ellen. Úgy vélik: 1990 óta a plakáttörvény a legjogszerűtlenebb passzus, amit köztársasági elnök aláírt.
Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki kedden nyugati részéről a Japán-tenger irányába; a rakéta feltehetően Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó területen csapódhatott a tengerbe.
Augusztus elsejétől már csak a magasabb, 51 százalékos hústartalmú virslik és párizsik kerülhetnek forgalomba a Magyar Élelmiszerkönyv módosítása szerint. Amelyik gyártó ezt nem teljesíti, annak át kell neveznie az eddig virsliként vagy párizsiként forgalmazott termékét - közölte Pleva György, a Nébih Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságá
Az elmúlt hónapokban egyre több port kavarnak az Egyesült Államok bevándorlási és vízum szabályairól szóló hírek. A bevándorlási reformról szóló egyeztetések helyett egyre inkább a bevándorlási szabályok szigorúbb végrehajtására és a határok biztonságának megerősítésére terelődött a hangsúly.
Szlovénia diplomáciai jegyzékben szólította fel Horvátországot a határvonal kijelöléséről szóló hágai döntőbírósági határozat végrehajtására a Pirani-öbölben történt két határincidens után - jelentették helyi hírügynökségek hétfőn este.
Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki kedden nyugati részéről a Japán-tenger irányába; a rakéta feltehetően Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó területen csapódhatott a tengerbe.
Hét pontban reformálná meg az uniót Christian Kern osztrák kancellár, aki egy bécsi vitaesten hétfőn többek között a monetáris unió és a méltányos adóztatás megvalósítását, a bér- és szociális dömping elleni küzdelmet, az európai értékek védelmét, valamint a migráció terheinek elosztását említette.
Folytatódik az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program a következő tanévben is, a kormány 2017-ben összességében 3,2 milliárd forintot fordít arra, hogy a program révén egészséges táplálkozásra ösztönözze a diákokat - írja keddi számában a Magyar Hírlap a Klebelsberg Központ tájékoztatására hivatkozva.
A várakozásoknál nagyobb mértékben lassult a feldolgozóipar növekedése az Egyesült Államokban júniusban az IHS Markit piackutató intézet hétfőn közölt adatai szerint.
Délnyugat felől egyre melegebb léghullámok áramlanak fölénk, így az elmúlt napokhoz képest erősödik a nappali felmelegedés, helyenként már a 30 fokot is megközelíti a csúcshőmérséklet.
Az amerikaiak támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab katonai erők behatoltak Rakka óvárosába, azt követően, hogy szétlőtték az óvárost körülvevő fal két kisebb szakaszát - tájékoztattak közleményükben szerdán az amerikaiak vezette koalíciós erők.
Vissza nem térítendő európai uniós támogatásként 5,1 milliárd forint szétosztásáról döntött a Pest Megyei Közgyűlés bölcsődék és óvodák építésére és eszközbeszerzésre.
A villámos márka jelző minden eddiginél jobban illik az Opelre. Villanyautójuk, az Ampera-e tudása elég meggyőző, bár kár, hogy nem európai fejlesztés.
A hét első felében szépen lassan megszűnik a hidegfronti hatás, a hét közepétől egyre melegebb lesz a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakul majd.