Több amerikai nagyvárosban tüntettek vasárnap, követelve a törvényhozóktól, hogy kezdeményezzenek a kongresszusban Donald Trump elnök leváltását célzó alkotmányos vádeljárást.
A kormányzati szektor az előzetes adatok szerint 178,3 milliárd forint többlettel zárta az idei első negyedévet, ez a GDP 2,0 százaléka volt, a többlet az előző év azonos időszakához képest 44,3 milliárd forinttal, GDP arányosan 0,4 százalékponttal magasabb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
A dokumentumok alapján egyáltalán nem volt tervben, mégis be kellett vonni a munkálatokba egy igazi nagyágyút. Így talán minden a helyén lehet a vizes vb nyitányára Balatonfüreden.
Sikerült mindenkinek szállást találni azok közül, akik a Green Holidays utazási iroda csődje miatt szállás nélkül maradtak a törökországi Antalyában - mondta Kiss Gábor ankarai magyar nagykövet az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
Mára "a rendőrség meghosszabbított civil kezévé" vált a polgárőrség - hangsúlyozta Markos György színművész, humorista, az Országos Polgárőr Szövetség külkapcsolatokért felelős elnökhelyettese a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel.
Az európai részvénypiacokhoz hasonlóan emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint, aki ugyanakkor kérdésesnek látja, hogy egész nap kitart-e az optimizmus.
Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya büszke a Konföderációs Kupán győztes fiatal csapatára, míg Juan Antonio Pizzi, a vasárnapi döntőben vesztes chileiek spanyol szakvezetője derűlátó a jövőt illetően.
Egyszer már jelentkezett a fitneszlady pszichológia szakra a debreceni egyetemre, de akkor pár pont miatt lemaradt. Most újra felmerült benne a gondolat, de egyelőre nem tudja, hogyan szakíthatna rá időt.
Csak reklámfogás az Eximbanknál beígért, keleti és déli nyitást támogató gigahitelek nagy része – állítja a Magyar Nemzetnek a külügyminisztérium alá tartozó pénzintézet egyik volt vezetője.
Úgy tűnik, ez a nap is elérkezett. Viszlát templomi harangok és sokfogásos esküvői menük, már a házasságkötésben is átveszik az uralmat a gyorséttermek!
Igaz, csak januártól lép életbe az uniós szintű MiFID 2 irányelv, vannak már olyan bankok a piacon, amelyek közzétették, mennyit kérnek majd el ügyfeleiktől az elemzésekért. A Credit Agricole és a Nomura bizonyos csomagjaikért 120 ezer...
Számos jogszabályváltozás lépett életbe júliustól: megalakulhatnak a nyugdíjas-szövetkezetek, nőtt a dohánytermékek jövedékiadó-terhe, hamarabb kifizetik a lakástakarékok a megtakarított pénzösszeget, és bővült a kisüzemi sörfőzdei kedvezményezettek köre.
Egy tanulmány szerint a kínai gyári munkások bére az elmúlt 10 évben megduplázódott. A gyári átlagbér elérte a 160 ezer forintnyi jüant, emiatt pedig a vállalatok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Sok cég csak az egyre nagyobb méreteket...
A Helicobacter pylori a legelterjedtebb emberi gyomor-bélrendszeri kórokozó, az emberiség 50 százalékában jelen van. Hazánkban a felnőttek Helicobacter pylori átfertőzöttsége 50-60 százalék közötti.
A fogyasztók sürgetése és a termékek lényegi jellemzőiről nyújtott valótlan tájékoztatás miatt sértheti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tiltó törvényt az Invest and Trade Kft. befektetési ügynöki gyakorlata - állapította...
Sokan úgy gondolják, hogy áruszállító furgont készíteni a világ legegyszerűbb dolga. Kell egy minél könnyebb felépítmény, rajta egy doboz, valamint egy hatékony, de inkább tartós dízelmotor, és már kezdődhet is a munka. Kétségtelen: lehet így is csinálni, de a Master fejlődése is rávilágít, hogy ennél azért magasabbra is lehet célozni.
A legnagyobb árnygazdasággal rendelkező országok rangsorában Ukrajna a harmadik helyet foglalja el – derült ki a Nemzetközi okleveles könyvelők Szövetségének (ACCA) kutatásából, melyet a globális árnygazdaság értékelésére végezték.
Az első negyedévben a GDP 2%-át kitevő többlet keletkezett a költségvetésben - derül ki a ma megjelent KSH-tájékoztatóból. A kormányzati szektornak valószínűleg a rendszerváltozás óta nem volt ilyen jó az egyenlege (de 1999 óta biztosan)....