2017. július 3. hétfő

júl. 3
0:03
Kolumbiai győzelem a Tour de Hongrie-n (HírTV)
Legjobb magyarként Peák Barnabás második lett az összetett versenyben.
júl. 3
3:48
Évek óta körözik a magyar ralist, álnéven mégis versenyez (Blikk)
A rendőrség 2014-ben és 2016-ban körözést adott ki csalás miatt Lajos Gyula (40) ellen, ám ő továbbra is autóversenyeken indul. A ralikrossz-pilóta „művésznéven”, Luigiként szerepel a magyar és a külföldi futamokon, mit sem törődve azzal, hogy elfogatóparancs van érvényben vele szemben.
júl. 3
7:03
Hosszú Katinkát elkapta a zöld szörny - fotó (Infostart)
A vasárnap délután is jól sikerült Hosszú Katinkának a francia nyílt úszóbajnokságon, amelyet a hétvégén rendeztek Vichyben.
júl. 3
7:03
Hétfői sportesemények és televíziós közvetítések (Sport365)
Elkezdődik a Gyulai István Memorial, Németország ifijei Hollandiát látják vendégül.
júl. 3
7:21
Megszólalt a legenda, Storck ezért maradhatott az égés után (Ripost)
Détári Lajos szerint Andorrát egy NB II-es csapatnak is simán kellett volna vernie. Ettől függetlenül nem született rossz döntés.
júl. 3
7:27
Óda a magyar úszóedzőhöz (Azenpenzem)
Már Késely Ajna (képünkön) szombati, 200 méter gyorson elért győzelmével beállította a netanyai magyar küldöttség az ifjúsági úszó Európa-bajnokságok aranyéremrekordját, a kilenc elsőséget; ami vasárnap következett, az csak a bónusz volt.
júl. 3
7:42
Szegény Messi pocsék táncos: így ropta az esküvőjén - videó (Blikk)
Lionel Messit a futballpályán zseniként tartják számon, a táncparketten ezt már nem igazán lehet elmondani róla.
júl. 3
8:00
Czene Attila: "Katinka megelőzi a korát" (Blikk)
Az egykori kiváló olimpiai bajnok úszó, Czene Attila, aki szakkomentátorként fog dolgozni a i vizes vb-n, elmondta véleményét a Hosszú Katinka körül kialakult helyzetről.
júl. 3
8:09
A nőknél kizárt, a férfiaknál kérdéses a címvédés Wimbledonban (m4sport.hu)
Két magyar teniszező is a főtáblán.
júl. 3
8:39
A futball-világbajnokság főpróbáját a németek nyerték (ATV)
A német labdarúgó-válogatott története során először megnyerte a Konföderációs Kupát.
júl. 3
8:51
Silverstone szerződést akar bontani az F1-gyel (m4sport.hu)
Amennyiben így tesz, 2019 után bizonytalanná válhat a jelenlegi legsikeresebb futam jövője.
júl. 3
8:57
Löw: A német még mindig a világ legjobb válogatottja (m4sport.hu)
A német válogatott szövetségi kapitánya fényes jövőt lát.
júl. 3
9:12
Elképesztő rongálás: nemzeti hős volt hazájában a Barca sztárja, amíg el nem ment Messi esküvőjére - fotó (Blikk)
Vandálok rongálták meg Luis Suárez szülővárosában álló szobrát, amiért az uruguayi elment csapattársa, Lionel Messi esküvőjére.
júl. 3
9:15
Csodagólt lőtt a Chelsea és a Milan korábbi csatára (Sport365)
Bebizonyította, hogy semmit sem kopott a gyorsasága.
júl. 3
9:21
Heti műsor: Jönnek az EL-visszavágók! (Agroinform)
Az FTC és a Vidi előnyből, a Vasas hátrányból várja az EL-selejtező első körének visszavágóját. Heti műsor.
júl. 3
9:21
Fucsovics újra bajnok akar lenni Wimbledonban (Ripost)
Hét éve a juniorok mezőnyében senki nem tudta megállítani. Edzője szerint az áttörés már megtörtént.
júl. 3
9:27
Lowry 100, Ibaka 65 millióért marad Torontóban (m4sport.hu)
A következő három évben 100 millió dollárt kap Kyle Lowry, a Toronto Raptors kosarasa.
júl. 3
9:33
Joachim Löw: A csapatom minden méterért megküzdött (ATV)
Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya büszke a Konföderációs Kupán győztes fiatal csapatára, míg Juan Antonio Pizzi, a vasárnapi döntőben vesztes chileiek spanyol szakvezetője derűlátó a jövőt illetően.
júl. 3
9:33
Kubica: Vettel ezt kicsit túlreagálta (m4sport.hu)
A hétvégén újra Forma–1-es autó volánja mögé pattant Robert Kubica, ám nem csak önmagáról beszélt.
júl. 3
9:48
Konföderációs Kupa: a német kapitány így értékelte a győzelmüket (Sport365)
A fiatal csapat bizonyította a rátermettségét.
júl. 3
9:51
Vallomás, Priskin erre készül a Fradival (Ripost)
A 30 éves csatár, Priskin Tamás a Jelgava ellen mutatkozott be tétmérkőzésen a zöld-fehéreknél.
júl. 3
10:03
Fucsovics a 109. helyen az ATP-világranglistán (m4sport.hu)
A magyar teniszező két helyet rontott, de még mindig előkelő helyen.
júl. 3
10:09
Babos Tímea tartja a helyét (m4sport.hu)
Továbbra is 50-en belül a legjobb magyar.
júl. 3
10:15
Wimbledon: Mire lesz képes Fucsovics a világ egyik legjobb füves pályás teniszezője ellen? (Agroinform)
A magyar játékos hétfő délután Gilles Müllerrel méri össze a tudását a wimbledoni tenisztorna első fordulójában.
júl. 3
10:21
Tenisz: így néz ki a férfiak legújabb világranglistája (Sport365)
A wimbledoni Grand Slamen javíthatnak a klasszisok.
júl. 3
10:39
Szétütés döntött a PGA-sorozat marylandi állomásán (m4sport.hu)
Több mint egymillió dollárt ért az első hely.
júl. 3
10:54
Egy csapatba került Maradona és Ronaldo (Sport365)
Minden idők leggjobbjai a nemzeteik közötti ellenségeskedés ellenére tisztelik egymást.
júl. 3
11:03
Wimbledon: Több sztár is bajba kerülhet a nyitónapon (Agroinform)
Murray és Nadal simázhat, Wawrinka és Cilic megszenvedhet a továbbjutásért, Kyrgios pedig akár ki is eshet.
júl. 3
11:18
Fucsovics kicsit tart a balkezes Müllertől (Blikk)
Fucsovics Márton a 16. helyen kiemelt Gilles Müller ellen kezdi meg a wimbledoni szereplését, és ha nyer, könnyen a top 100-ban találhatja magát.
júl. 3
11:27
Az FIA-tárgyalás napja – mi várhat Vettelre? (m4sport.hu)
A szövetség eddig mindössze 5-ször tiltott el versenyzőt futamtól.
júl. 3
11:36
Torghelle korábbi csapatába igazolhat Bajner Bálint (Blikk)
Bajner Bálint a német harmadosztályú Carl Zeiss Jena csapatánál vesz részt próbajátékon.
júl. 3
11:38
Azt hiszi, a focisták keresnek sokat? Nem fogja elhinni, mennyit kapnak a bírók (Blikk)
Hogy mennyit keresnek a játékvezetők? A válasz: meccsenként 1,5 millió forintnyi eurót. Persze nem a magyar fociból szivárgott ki ez az adat, hanem a Bundesligából - a német szövetség ad ennyit a bíróknak.
júl. 3
11:45
Emelték a Bundesliga-bírók fizetését (m4sport.hu)
A negyedik játékvezető is elég jól keres.
júl. 3
11:51
Ismét sztárparádé a Gyulai Memorialon (Infostart)
Összesen 98 világbajnoki és olimpiai érmes érkezik a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjra, amelyet hétfőn és kedden rendeznek meg Székesfehérváron, a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban.
júl. 3
11:57
Pénteken még a Fradiban játszott kezdőként, ma aláírhat a Felcsúthoz (444.hu)
Radó András mellett a Mezőkövesdről érkező Molnár Gábort jelenthetik ma be a Puskásnál. Pénz nem számít, tíznél jár az érkezők száma.
júl. 3
11:57
Formát bontó sportorvosi eset (Azenpenzem)
Két hét múlva ezeken a hasábokon már a labdarúgó NB I 1. fordulójának mérkőzéseiről számolunk majd be. A felkészülés javában zajlik, összeállításunkban a teljesség igénye nélkül erről adunk pillanatképet.
júl. 3
12:00
Elképesztő átigazolásra készülnek a londoni elitcsapatnál (Sport365)
Megdőlhet a klubrekord.
júl. 3
12:03
Elnézést, mennyi olimpiai bajnok indul a Gyulai Memorialon? - 14 (m4sport.hu)
Rió nyolc egyéni bajnoka érkezik a megmérettetésre.
júl. 3
12:15
Alonso nem Messi – a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez kell mennie (m4sport.hu)
Flavio Briatore szerint a múlt miatt nem kell félniük a spanyoltól.
júl. 3
12:21
Európa Liga: Ilyen oddson pakolni kell a Fradit! (Agroinform)
Remek szorzót kaphatunk, ha a zöld-fehérek idegenben is nyerni tudnak a pocsék Jelgava ellen.
júl. 3
12:21
Más felfogásban játszó máltai csapatra számít a Vidi hátvédje (m4sport.hu)
Fejes András nem gondolja, hogy a hátrányukat szeretnék megőrizni.
júl. 3
12:27
Videó: Räikkönen különleges meglepetése a születésnapos Vettelnek (m4sport.hu)
De mit ügyködött össze a sufniban?
júl. 3
12:33
Hamarosan eldőlhet a Chelsea ikonjának a sorsa - fotó (Sport365)
Közel áll a megegyezéshez új csapatával.
júl. 3
12:39
Kormánytámogatást kap a győztes vitorláscsapat (m4sport.hu)
Az új-zélandi kormány együtt akarja tartani a legénységet.
júl. 3
12:45
Az ütközés után folytatódhat a Force Indiák bokszmeccse (m4sport.hu)
Elbeszélgettek versenyzőikkel, de továbbra is hagyják őket szabadon küzdeni.
júl. 3
12:48
Bogdán Ádám kétszeres BEK-győztes csapatba igazol (Blikk)
Egybehangzó angol sajtóhírek szerint Bogdán Ádám a következő szezont a kétszeres BEK-győztes Nottingham Forest csapatánál tölti.
júl. 3
12:51
Drámai bukás, a kórházból üzent a magyar világbajnok fia (Ripost)
Durva kézsérülést szenvedett, külföldön amputálni akarták az ujját. Most a helyzethez képest mindenki jól van.
júl. 3
12:51
Focizni hívták a hegyomlás NFL-est, kitört a káosz (m4sport.hu)
Egy percen belül piros lapot kapott, amit elvett a bírótól.
júl. 3
12:57
Négy magyar érem a kerekesszékes vívó-világkupán (m4sport.hu)
Nemcsik Zsolt szakágvezető értékelt.
júl. 3
13:03
Pacquiao legyőzője már Mayweatherre feni a fogát (m4sport.hu)
A váltósúly királya legszívesebben Ausztráliában öklözne.

Keresés