Bővül a kisüzemi sörfőzdei kedvezményezettek köre, szombattól az eddigi 8 ezer hektoliterrel szemben minden 200 ezer hektolitert meg nem haladó mennyiségű sört előállító vállalkozó alkalmazhatja az 50 százalékos jövedéki adókedvezményt. A kisüzemi sörfőzdék azonban célzott pályázati forrásokat is igényelnek a fejlődéshez.
Míg korábban szinte naponta provokált mindenkit Gáspár Győző a közösségi oldalakon azzal, hogy sajátjaként mutatott be különféle autócsodákat, addig mára visszavett a tempóból.
Több tucat amerikai nagyvárosban ezrek tüntettek vasárnap, követelve a törvényhozóktól, hogy kezdeményezzenek a kongresszusban Donald Trump elnök leváltását célzó alkotmányos vádeljárást (impeachment).
Nagyjából egy év múlva indulhatnak el az érdemi tárgyalások ismét a magyar és a szlovák fél között a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer megépülése miatt a Duna egy szakaszán keletkezett természeti károk rehabilitációjáról. A két ország szakértői már dolgoznak a nagy léptékű, közös állapotfelmérés előkészítésén - írja a Magyar Idők hétfői számában.
Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein még két napot adott Katarnak arra, hogy válaszoljon a tíz napja tőlük kapott ultimátumra - közölte egybehangzóan hétfőre virradóra a katari székhelyű al-Dzsazíra hírtelevízió és az SPA szaúdi hírügynökség.
Az elmúlt 25 év alatt egyre emelkedő népszerűségével világszínvonalú és világhírű fesztivállá nőtte ki magát a VOLT, és ezzel nyilván Sopron nevét is világszerte ismertté tette. Az időnként szakadó eső, illetve a hajnalonta akár 15 fokra lehűlő hőmérséklet sem szegte kedvét a fesztiválozóknak.
A MobilTruck (mobil ügyfélpont) egy olyan kisbusz, amely a budapesti és agglomerációs közösségi közlekedés még színvonalasabb kiszolgálását hivatott biztosítani. A mobil ügyfélpont elsősorban azokon a tömegrendezvényeken használható, ahol egyszerre sok ember van jelen és nincs a közelben BKK jegy és bérletautomata, BKK Ügyfélközpont vagy pénztár, d
A megnövekedett EU-támogatás, az ország tőkevonzó képességének javulása és a fogyasztás bővülése alapot adhat a további erős gazdasági növekedésnek – véli Hornung Ágnes. A Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára elmondta: kiemelt cél az elektronikus fizetés ösztönzése, ennek kapcsán új, mindenki számára elérhető bankszámla-ko
Az első negyedévben 250 milliárd forintot tett félre a lakosság, de az árfolyamnyereségen még többet keresett. A részvények és az állampapírok állománya gyorsan nő, a befektetési alapoké viszont stagnál.
Amennyiben nem vezetnek eredményre a béremelésre vonatkozó tárgyalások, elképzelhető, hogy a Tesco dolgozói sajátos "forgalomlassító" demonstrációba kezdenek. Eszerint a dolgozók fognak egy bevásárlókocsit, mindegyiket üresen betolják...
Nagy Ervin karrierje töretlenül szárnyal felfelé a Kincsem című film sikere óta: legutóbb a Derby és Kincsem Fesztiválon több órán keresztül osztogatta az autogramokat és beszélgetett, fotózkodott rajongóival.
Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az M1 aktuális csatorna szombati műsorában elmondta 30 milliárd forint kell azon egészségügyi szakdolgozók bérrendezésére, akik több évtizede végzik munkájukat - írja az MTI.
Ha eredménytelen lesz a Tesco-dolgozók szombati demonstrációja, akkor egy-két órás munkabeszüntetés vagy forgalomlassító akció is elképzelhető üres bevásárlókocsikkal.
- Ma délután fogadja majd Áder János az egyiptomi kormányfőt, Abdel Fattájóh esz-Szíszi-t. Az elnök titokban landolt Ferihegyen, ahol először Simicskó István, honvédelmi miniszterrel találkozott.
Már Késely Ajna (képünkön) szombati, 200 méter gyorson elért győzelmével beállította a netanyai magyar küldöttség az ifjúsági úszó Európa-bajnokságok aranyéremrekordját, a kilenc elsőséget; ami vasárnap következett, az csak a bónusz volt.
Annak sem kell lemondania a kultúráról és az izgalmas programokról Bécsben, aki a nyári hónapokban múzeumok helyett nyüzsgésre és friss levegőre vágyik. Szabadtéri filmvetítések, fagyi- és popfesztivál, koncertek, különleges városnéző séták várják az oszt
Ötvenmillió forinttal támogatta a kormány a gyermekvállalást népszerűsítő Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat. A szervezet így országos hálózattá fejlődött - mondta az InfoRádióban Skrabski Fruzsina, a mozgalom vezetője.
Már a következő szezonban szigorúbb előírások vonatkozhatnak a fagylaltra. A magyar élelmiszerkönyv tervezett módosításával kiszűrhetők lesznek a piacról azok a többségében albán kötődésű fagylaltozók, ahol silány minőségű, aromákkal és térfogatnövelőkkel felturbózott árut kínálnak a vásárlóknak. Az irányelven már dolgozik a cukrász-ipartestület, a
Ha nem lesz eredményes a Tesco dolgozóinak szombati demonstrációja, akkor a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a dolgozók üres bevásárlókocsikkal lassítsák az üzletlánc forgalmát.
A leggyakoribb sportsérülések a bokatájék sérülései. A nagy szám oka a felső ugróízület anatómiájában keresendő. Az ízületet a sípcsont és a szárkapocscsont végei által képzett bokavilla (ez az ízületi vápa) és az ugrócsont feje (ízületi fej) alkotja, külső és belső szalagrendszer stabilizálja.
Tegnap olyan videót posztolt Donald Trump a Twitteren, amihez hasonlót valószínűleg még nemigen láthattunk hatalomban lévő elnöktől. A rövid anyagban Trump leteper, majd a földön ütlegel egy embert, akinek a feje helyett a "CNN" felirat...
Hiába várták szombaton a falubeliek Berki Krisztián és Hódi Pamela világraszóló lakodalmát, a Biriben lakóknak csalódniuk kellett. Az eseménynek előzetesen lefoglalt kúria egész nap kongott az ürességtől.
Nincs is jobb ebben a kánikulában, mint a vízparton hűsölni egy hideg ital társaságában és süttetni a hasunkat, ugye? Mihalik Enikő alighanem egyetértene vele, legújabb képét ugyanis egyenesen a medence széléről posztolta, hogy még azok is átérezzék a nyár hangulatát, akik esetleg nem jutottak volna ki a strandra.
A diákszövetkezetek mintájára a jövőben megalakulhatnak az idősek rugalmas foglalkoztatását lehetővé tevő közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek - írja az MTI.
Ha nem lesz eredményes a Tesco dolgozóinak szombati demonstrációja, akkor a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a dolgozók üres bevásárlókocsikkal lassítsák az üzletlánc forgalmát.
Theresa May miniszterelnök kész felállni a tárgyalóasztaltól, amennyiben az Európai Unió százmilliárd eurós számlát nyújt be Londonnak – írja a brit The Telegraph. A napilap vasárnapi kiadása kormányzati forrásokra hivatkozva arról tájékoztatott: a kormányfő az alkufolyamat felrúgásával elsősorban a szavazópolgároknak szeretné bizonyítani, hogy biz
Az egykori kiváló olimpiai bajnok úszó, Czene Attila, aki szakkomentátorként fog dolgozni a i vizes vb-n, elmondta véleményét a Hosszú Katinka körül kialakult helyzetről.