Személyesen vonatta vissza az izraeli miniszterelnök a Budapesti nagykövet - Soros plakátok ellen tiltakozó nyilatkozatát - írja az egyik izraeli napilap.
A Formula–1-es Osztrák Nagydíj 71 köréből csak az utolsó kettőben emelkedhetett meg komolyabban a pulzusunk, ám az üldözők végül nem érték utol az üldözötteket, így a pole pozícióból induló Valtteri Bottast intették le elsőként Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo előtt. A Mercedes finn pilótája mellett Vettel is nyert, az összetettben növelte az e
Igencsak kreatív és mosolyra fakasztó piszoárok fogadják a férfiakat a székesfehérvári Alba Pláza mosdójában! Magyarország egyik leghumorosabb férfimosdóját Hibácska Dániel találta meg teljesen véletlenül. A kép magáért beszél!
Kétszázhúsz (!) erdőtűz pusztított vasárnap a nyugat-kanadai Brit Columbia tartományban, ahol két nappal korábban rendkívüli állapotot hirdettek ki a természeti katasztrófa miatt. A hatóságok a helyzet rosszabbodására számítanak, mert továbbra is nagy hőség és szárazság várható.
Bejeződött a prémiumfesztiválként számontartott Balaton Sound Zamárdiban. A celebek közt is népszerű buliból Hajdú Péter sem maradhatott ki - a műsorvezető a hétvégén szerelmével jelent meg a rendezvényen.
A hét elején akár 37 fokig is emelkedhet a hőmérő higanyszála, aztán jön a zuhanórepülés. A Kiderül előrejelzése alapján igen változatos időjárási körülmények között lavírozhatunk végig ezen a héten. Ma az ország nagyobb részén több órás napsütésre számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 37 fok között valószínű, késő estére 21, 26 foki
A statisztikák szerint a fiatalok jelentős része akár költözne is azért, hogy munkához jusson, ugyanakkor ezzel párhuzamosan már a diákmunka esetében is munkaerőhiányról beszélnek.
Az elemzői konszenzus szerint három szektor jó teljesítménye emelkedik majd ki az amerikai mezőnyből a második negyedéves gyorsjelentési szezonban. Európában még nagyobb lehet az eredménybővülés.
Mínuszos napot zárt pénteken a BUX, a legnagyobb esést a komponensei közül a Richter szenvedte el. A gyógyszergyártó papírja újabb 48 ponttól megszabadulva 6796 Ft-on állapodott meg a hétvégére.
Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter vasárnap arra kérte az Európai Uniót, hogy a kontinensen fizettesse meg a rájuk eső méltányos adót az olyan amerikai internetes óriáscégekkel, mint a Google, az Amazon vagy a Facebook.
Elképzelhető, hogy meghosszabbítják a településképi rendelet és arculati kézikönyv kidolgozásának határidejét – értesült lapunk. A széles körű helyi egyeztetés révén új tervezési módszertant igénylő dokumentum elkészítése még csak néhány helyen áll közel a befejezéshez. A kistelepülések a jövő hónapban mindenesetre megkapják az anyagi támogatást, h
Számtalan szalagcím szólt arról, hogy Hajdú Péter és barátnője szakított. A műsorvezető nem akart nyilatkozni a történtekről, de most megtörte a csendet.
Rosario - Tíz nappal ezelőtt, a legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette rendezték meg az argentin fociklasszis, Lionel Messi és felesége, Antonella Roccuzzo esküvőjét a 260 fős násznéppel, a nagy buliról Pablo Zabaleta, az angol West Ham argentin válogatott bekkje kotyogott ki részleteket.
London - Hiába fogadkozott Daniel Craig, hogy soha többé nem vállalja el a szexi, 007-es ügynök szerepét, úgy tűnik még legalább egyszer ő alakítja majd a sármos figurát. Pedig utoljára azt monda, inkább felvágná az ereit, minthogy ez megtörténjen.
Amszterdam - Nincs már életveszélyben Abdelhak Nouri, a holland Ajax fiatal játékosa, aki a Werder Bremen elleni felkészülési focimeccsen lett rosszul és esett össze a pályán.
A tápanyagok lebontási termékeinek bélből történő zavart felszívódásának, valamint az elszállításában történő károsodásának (malabsorptio) hátterében különféle betegségek állhatnak. Ezek a kórképek egymáshoz hasonló tünetekkel járhatnak, ezért elkülönítésük igen fontos feladat. Mely betegségek lehetnek hasonlóak, mint a lisztérzékenység?
Donald Trump amerikai elnök republikánus párti bírálatok hatására visszatáncolt vasárnap attól az amerikai-orosz kiberbiztonsági együttműködéstől, amelyben Vlagyimir Putyin orosz államfővel állapodott meg két nappal korábban a G20-as...
A Visual Capitalist hihetetlen izgalmas diagramot készítette az amerikai statisztikai intézet (Bureau of Labor Statistics) adataiból arra vonatkozóan, hogy az emberek, anyagi helyzetüktől függően mivel töltik szabadidejüket.
A nyári szezonban menetrend szerint jönnek az utazásszervező és utazásközvetítő cégekkel kapcsolatos problémák, azonban egy kis felkészüléssel elkerülhetőek a kockázatos nyaralások.
A magyarok számára a Balaton mellett még mindig Horvátország a sláger. Jó tudni, hogy nagyon komoly bírságra számíthat az, aki engedély nélkül pecázik az Adrián!
Disztribúciós és logisztikai központtá alakítja át fokozatosan martfűi üzemét a Heineken Hungária a következő 12 hónapban, Martfűről a sörgyártás Sopronba kerül át, miközben a soproni sörgyárban folytatódnak a létszámnövekedéssel is járó fejlesztések - erősítette meg a hvg.hu hírportál információját pénteken a Heineken Hungária az MTI-nek.
A szakszervezetek minden szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatott munkavállalónak 15 ezer forintos béremelést követelnek a Tescónál - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke szombaton Budapesten, a Fogarasi úti Tesco áruház előtt tartott demonstráción.
Elévülés miatt szüntetett meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 33 sértett sérelmére elkövetett csalás miatt indult nyomozást a Bróker Marcsi néven elhíresült Dobrai Sándorné ellen – számolt be a Magyar Idők Polt Péter legfőbb ügyész válaszáról, amelyet egy képviselői kérdésre adott.
Az olajipari vállalatok azt tervezik, hogy az Amazonas folyó torkolatánál lévő korallzátony közelében fúrnak. Ezzel 30 százalékos az esélye, hogy egy egyedülálló ökoszisztéma áldozatául esik az olajszennyezésnek.
Múlt héten jellemzően jó volt a hangulat a világ tőzsdéin, a határidős részvényindexek állása alapján pedig ma is a pozitív tartományban nyithatnak a főbb nyugat-európai börzék. Mik az előjelek a tőzsdéken? Pénteken jó volt...
Hétfőn nyugat felől továbbra is melegebb levegő érkezik térségünk fölé, erősödik a nappali felmelegedés mértéke, fokozódik a hőség. A feltételek kedvezőek lesznek szórványosan záporok, zivatarok kialakulásához.