2017. július 10. hétfő

júl. 10
3:48
Sztárgázsival csábítják a magyar kosarast: 770 milliót fizetne a Barca Hangának (Blikk)
Sztárcsapatban vigasztalódhat Hanga Ádám (28), ha nem tud az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságba (NBA) szerződni. Több internetes forrás szerint Hanga már aláírta 2020-ig szóló szerződését a Barcelonával, ám mostani klubja, a Baskonia még meghiú­síthatja az átigazolást.
júl. 10
5:39
Nikolics belefásult? Így reagál a válogatottra (Ripost)
Tengerentúli sikerei ellenére idén még nem szerepelt a magyar válogatottban a csatár.
júl. 10
7:21
Bottas elkezdte és befejezte (Azenpenzem)
A Formula–1-es Osztrák Nagydíj 71 köréből csak az utolsó kettőben emelkedhetett meg komolyabban a pulzusunk, ám az üldözők végül nem érték utol az üldözötteket, így a pole pozícióból induló Valtteri Bottast intették le elsőként Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo előtt. A Mercedes finn pilótája mellett Vettel is nyert, az összetettben növelte az e
júl. 10
7:24
Cristiano Ronaldo eldöntötte, hol folytatja pályafutását (Blikk)
Madrid - A Bajnokok Ligája-címvédő spanyol Real Madrid labdarúgócsapatának portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo döntött a sorsáról.
júl. 10
7:42
Messi ilyen ajándékkal lepte meg a násznépét (Blikk)
Rosario - Tíz nappal ezelőtt, a legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette rendezték meg az argentin fociklasszis, Lionel Messi és felesége, Antonella Roccuzzo esküvőjét a 260 fős násznéppel, a nagy buliról Pablo Zabaleta, az angol West Ham argentin válogatott bekkje kotyogott ki részleteket.
júl. 10
7:44
Jó hírek érkeztek az Ajax pályán összeeső játékosáról (Blikk)
Amszterdam - Nincs már életveszélyben Abdelhak Nouri, a holland Ajax fiatal játékosa, aki a Werder Bremen elleni felkészülési focimeccsen lett rosszul és esett össze a pályán.
júl. 10
8:36
Svájcba igazolt a Fraditól távozó légiós (Blikk)
Zürich - Újra kölcsönadta a Red Bull Salzburg a kétszeres osztrák futballválogatott Marco Djuricint.
júl. 10
8:38
Egymással balhéztak a focisták Dárdaiék edzésén (Blikk)
Berlin - Még messze a Bundesliga augusztus közepi rajtja, de a Hertha BSC labdarúgócsapatánál már nagyon pörögnek a játékosok.
júl. 10
8:39
A címvédőnek nem okozott gondot az Arany Kupa-nyitány (m4sport.hu)
Mexikó mellett Jamaica is győzelemmel kezdett.
júl. 10
8:40
Huszti Szabolcs Hulk és Oscar csapat ellen parádézott - videó (Blikk)
Jataj - Huszti Szabolcs volt a legjobbja a kínai Csangcsun Jatajnak a bajnokság legutóbbi fordulójában.
júl. 10
8:57
Tornagyőztes a női röplabda-válogatott Mexikóban (m4sport.hu)
A lányok veretlenül nyerték a World Grand Prix mexikói állomását.
júl. 10
9:00
Hétfői sportműsor és televíziós közvetítések (Sport365)
Beindul a nagyüzem Wimbledonban.
júl. 10
9:03
Kahramanmaras-Türküglüben a magyar íjászok vitték a prímet (m4sport.hu)
Öt versenyzőnk is a dobog tetejére állhatott.
júl. 10
9:15
Heti műsor: Kezdődik a vizes vb és az NB I! (Agroinform)
A héten elrajtol a budapesti rendezésű vizes világbajnokság, illetve az NB I 2017-2018-as szezonja. Heti műsor.
júl. 10
9:21
Hamilton: Valójában mindenkinél gyorsabb voltam a versenyen (m4sport.hu)
Toto Wolff elismeri, kétszer is cserben hagyták versenyzőjüket.
júl. 10
9:27
Százmilliókkal ostromolja Dzsudzsákékat a magyar kosaras (Ripost)
A harmadik legjobban fizetett magyar sportoló lesz Hanga Ádám.
júl. 10
9:30
Huszti Szabolcs Hulk és Oscar csapata ellen parádézott - videó (Blikk)
Jataj - Huszti Szabolcs volt a legjobbja a kínai Csangcsun Jatajnak a bajnokság legutóbbi fordulójában.
júl. 10
9:33
Megható: így búcsúztak a manchesteriek Rooney-tól (Sport365)
A játékos eredményes éveket töltött az MU-nál.
júl. 10
9:39
Messi és Suárez a medencében is zseni (m4sport.hu)
Nekik közös nyaralás, labdázgatás. Nekünk csodálkozás.
júl. 10
9:45
Minél több gyereket és családot várnak a vizes világbajnokságra (m4sport.hu)
A tavalyi Eb-hez hasonlóan idén a vizes vb-hez kapcsolódóan írt ki szurkolói pályázatot a Fiatal Családosok Klubja.
júl. 10
9:51
Alonso: Kvjat az üléséért megy bele ilyen butaságokba (m4sport.hu)
Újra talált az orosz torpedó – tízezer hollandot haragított magára ezzel...
júl. 10
10:06
Magyar harc az aranyért Kazahsztánban (Blikk)
Almati - Magyaros csapatok küzdenek a bajnoki címért a javában zajló kazah labdarúgó-élvonalban.
júl. 10
10:08
Venus Williams fellélegezhet, videón a halálos balesete (Blikk)
Florida - Megúszta Venus Williams, a világklasszis teniszező ugyanis a rendőrség szerint nem hibázott annál az autóbalesetnél, amelyben meghalt egy férfi.
júl. 10
10:15
Wimbledon: A nagy négyesből Federerre vár a legnehezebb feladat (Agroinform)
A vasárnapi szünnap után hétfőn hagyományosan a nyolcaddöntős küzdelmekkel folytatódik a wimbledoni viadal.
júl. 10
10:39
F1: Vettel ezzel támadja a Mercedes klasszisát (Sport365)
A német pilóta második lett Ausztriában.
júl. 10
10:45
Egy, csak egy leány maradt talpon (Azenpenzem)
Szinte lezártnak tekinthető a generációváltás a magyar kajak-kenuban. A vasárnap véget ért második világbajnoki válogató alapján az ötkarikás programban szereplő számokban minden bizonnyal egyetlen korábbi olimpiai érmes kerül be a vb-csapatba: a négyessel Londonban és Rióban is győztes Fazekas Krisztina, aki augusztus végén Racicében is tolhatja a
júl. 10
10:57
Bajnokok Ligája: Jó hírt kapott a Honvéd, kidőlt az ellenfél sztárja (Agroinform)
Szerda este megkezdi szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Budapest Honvéd.
júl. 10
11:03
Vettel, Hamilton: Bottas is esélyes a bajnokságra (m4sport.hu)
Ha kiteszik, visszajön az ablakon! Bottas nem hagyja, hogy Vettel és Hamilton kisajátítsa a bajnoki küzdelmet
júl. 10
11:21
A 2020-as tokiói olimpián is lesz menekültcsapat (444.hu)
De a NOB szerint a létszámáról és a sportolók kiválasztási folyamatáról még korai lenne beszélni.
júl. 10
11:33
Sorsfordító döntés előtt áll Vettel (Infostart)
Csak Sebastian Vettelen múlik, hogy meghosszabbítja-e a szerződését a Ferrari Forma-1-es csapatánál - mondta Sergio Marchionne, az olasz autógyártó vállalat elnöke.
júl. 10
11:36
Klasszis triót igazolhat a középpályára a Juventus (Blikk)
Torino - Három válogatott futballklasszissal erősítené meg a középpályáját a Bajnokok Ligája-döntős olasz Juventus.
júl. 10
11:39
A NOB továbbra is kiáll a menekültek mellett (m4sport.hu)
Tokióban is lesz csapatuk az olimpia zászlaja alatt.
júl. 10
11:45
Így döngölte földbe ellenfelét a Bayern - videó (Sport365)
A bajorok fiesztát rendeztek a felkészülési mérkőzésen.
júl. 10
11:54
A Baskonia megküzd Hanga Ádámért a Barcelonával (Blikk)
Vitória - A nyár egyik legnagyobb slágere lehet Hanga Ádám a kosárlabda átigazolási piacon. A magyar játékost a Barcelona vinné, de jelenlegi klubja, a Baskonia is megadná neki azt, amit a katalánok ajánlanak.
júl. 10
11:56
Messi és Iniesta a hűségesek élén - Akik csak egy csapatot ismernek a spanyol élvonalban (Blikk)
A spanyol élvonalban mindössze tíz olyan játékos van, aki pályafutását egy csapatban töltötte, és abban már legalább egy évtizede szerepel. Iniestáról, Messiről vagy éppen Busquetsről ezt tudtuk, na de hogy baszkok is ilyen nagy létszámban legyenek a listán, arra aligha lehetett számítani.
júl. 10
11:57
Babos Tímea párosban már nyolcaddöntős (Azenpenzem)
Vasárnap – az első hét végén – hagyományosan szünnap volt a wimbledoni teniszbajnokságon, szombaton pedig két francia, Jo-Wilfried Tsonga és Gaël Monfils kiesését leszámítva nem borult a papírforma.
júl. 10
11:57
Nem érdekli Alonso a Ferrarit – Vettel szabadon dönthet (m4sport.hu)
Sergio Marchionne csak Kimi Räikkönen sorsáról nem tudott nyilatkozni.
júl. 10
11:59
Akit tönkretett történelmi gólja (m4sport.hu)
Győztes gólt szerzett az Eb-döntőn, de azóta semmi nem sikerül Édernek.
júl. 10
12:18
Friss hír az Ajax játékosáról, aki összeesett a pályán (Sport365)
Az egész világ érte szorít.
júl. 10
12:33
Átigazolás: A megegyezés már megvan, de a profit még így is óriási lehet (Agroinform)
Noha arról szólnak a hírek, hogy Alexis szinte már a Manchester City játékosa, az oddsok egyelőre nem csökkennek.
júl. 10
12:45
Egyéni futóprogramot kaptak a Haladás U21-es válogatottjai (m4sport.hu)
Tóth Máté úgy érzi, jövőre sem vallanak szégyent a szombathelyiek.
júl. 10
12:48
Örömhír: apa lett a Loki volt válogatott védője! (Blikk)
Mátészalka - Örömhírt osztott meg Bodnár László Facebook-követőivel.
júl. 10
12:57
Kovács Katalin: A hazai világversenyek rajtja előtt mindig libabőrös voltam (m4sport.hu)
A háromszoros olimpiai bajnok szerint a magyar sportolókat inkább feldobja a hazai rendezésű verseny.
júl. 10
13:03
Bienerth Gusztáv rokonának is szurkolhatunk az úszó vb-n (Ripost)
Meglepő családi kötelékről rántotta le a leplet az úszószövetség elnöke. Távoli hozzátartozó a közönségkedvenc úszósztár.
júl. 10
13:09
Felfelé ívelő formában (Azenpenzem)
Ahogy Drebin hadnagy mondta a Csupasz pisztolyban: nincs itt, kérem, semmi látnivaló. A magyar férfi-vízilabdaválogatott a lehető legtermészetesebb módon fölényesen megnyerte a hét végén a Laky Károly Uszodában rendezett BENU-kupa nemzetközi tornát – igaz, a legyőzött ellenfelek (Kanada, Németország és Románia) nem tartoznak a sportág elitjébe. Per
júl. 10
13:09
Egy eget rengető kiáltás a megállíthatatlan Ricciardótól (m4sport.hu)
Elképesztő menetelésben – de hogy csinálja?
júl. 10
13:11
Lőrincz Viktor visszavágott riói legyőzőjének (m4sport.hu)
Lengyelországból az olimpiai dobogóst és győztest megverve hozta el az aranyat.
júl. 10
13:21
Felkészülés: Íme José Mourinho kerete a gigászok ellen! (Agroinform)
A portugál tréner megnevezte azt a 27 játékost, akikkel útra kel az Egyesült Államokba.
júl. 10
13:21
Tujvel nagy harcot vár a mezőkövesdi kapusposztért (m4sport.hu)
A szlovák hálóőrt feldobja a versenyhelyzet.
júl. 10
13:23
Árrobbanás a Real–MU miatt (m4sport.hu)
Szkopjében csak a taxisok nem tudnak nyerészkedni a Szuperkupa-döntőn.

Keresés