A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy Koreai NDK önálló csapattal vegyen részt a februári téli olimpián, amelyet a dél-koreai Phjoncshangban rendeznek meg.
Tűzforró a lakás, meg a tested is, utóbbi nem azért, mert lázas vagy, hanem mert szimplán nyár van és rohadt meleg. Nyugi, tök normális, hogy a harmadik átforgolódott éjszaka után igazából már az anyázástól nem tudsz aludni, nem is annyira a hőségtől. Segítünk.
Magyarország - Ha kell, el is költöznének a fiatalok, ha munkáról van szó - derül ki a KSH 2016. évi második negyedéves adatai alapján. Eszerint 1 millió 48 ezer olyan 15-34 éves fiatal él Magyarországon, aki nem dolgozik.
A munkaerőhiányból fakadó feszültségek megoldását kéri a Miniszterelnökséget vezető minisztertől a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. Bubenkó Csaba elnök az InfoRádiónak azt mondta, hogy 250-300 ezer alkalmazottat foglalkoztató szektorban egyre súlyosabbak a létszámhiányból fakadó problémák.
Tizenegy év börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság hétfőn nem jogerősen egy korábban cirkuszi artistaként dolgozó férfit, aki házakba, lakásokba tört be Debrecenben és az ország több városában, főként ékszereket, órákat és jelentős összegű készpénzt lopott. A betörésekben részt vett felesége és két felnőtt lánya is, ők öt év letöltendő, il
Hollandia talán leghíresebb graffiti-faláról, a Nijmegenben található "Doornroosje"-ről 30 évnyi festéket vágtak le, és a végeredmény majdnem olyan látványos, mintha a földtörténeti korszakokat tanulmányoznánk egy sziklán.
Az elalvással megváltozik az agy aktivitása, és ez az állapota az EEG segítségével remekül megkülönböztethető az éber állapottól. Alvás közben lassabb, de intenzívebb az agysejtek működése. Ennek megfelelően az agyhullámok frekvenciája kisebb, ám amplitúdójuk nagyobb. E változásokat egyéb fizikai jelenségek is kísérik. Ilyenek a jellegzetes s
Egyelőre hullámzó képet mutat az idei forgalom az ingatlanpiacon, de így is az elmúlt évek egyik legerősebb félévét produkálta. A júniusi adás-vételek száma megközelítette a 13 ezret, de 12%-kal elmarad az egy évvel ezelőtti rekordhónaptól. Az ezt megelőző június hónapokat azonban rendre felülmúlja az idei érték.
A pajzsmirigyrák korai észlelése életmentő lehet. Ráadásul akár kézzel is kitapintható a rendellenesség. A pajzsmirigy belső elválasztású mirigy, melyen óránként a test teljes vérmennyiségének kétharmada áramlik keresztül.
Hollandia közlekedési hatósága (RDW) azt gyanítja, hogy a károsanyag-kibocsátási tesztek eredményeit meghamisító szoftvert alkalmaz a Suzuki és a Fiat Chrysler autógyár egy-egy terepjáró modell esetében.
Az imponáló német exportadatok, a vártnál jobb – legalábbis kevésbé rossz – kimenetelű G20-találkozó, a kissé magára találó olaj lehettek azok a katalizátorok, amelyek az európai indexeket magasabbra repítették hétfőn. A BUX is bőven hozta az átlagot, főleg a Richter és az OTP miatt.
Néha az életmentők is segítségre szorulnak. Így van ezzel Ember Peti is, aki utolsó vizsgájához kérte az Erzsébet téren lazító bomba csajok segítségét. A tananyag pedig nem más, mint a szájon át lélegeztetés.
Nem nyilatkozik a NAV Galambos Lajos repülőtéri „elővételéről”. Mint arról a Blikk beszámolt, a trombitás családjával Thaiföldről tért haza, amikor a repülőtéren a vámosok tételes ellenőrzés alá vonták.
A Blikk munkatársa az utcán szólított le turistákat és tette fel a nagy kérdést, hogy szerintük mennyit keres egy átlag magyar ember. Meglepően jó indulatúak voltak a kedves idelátogatók, legtöbben ugyanis 1500-2000 euró közé saccolták a béreket. Amikor megtudták a valóságot, többen nevetni kezdtek, de összességében sajnálatukat fejezték ki. Minden
Közel 500 milliárd dollárra nőtt az aktívból passzív befektetési alapokba történő vagyonátáramlás mértéke 2017 első felében a világban. A trend ijesztő, ugyanis megakadályozza, hogy az aktív portfóliómenedzserek stabilizálhassák...
Náray Tamás minden nyilvános szereplésekor és természetesen minden róla készült képen pont úgy fest, mintha skatulyából húzták volna elő. Vajon mi történt vele?
A magyar állam a Magyar Posta Zrt.-nek méltánytalan többletteher jogcímen mintegy 13,4 milliárd forintot utalt át 2014 és 2017 között - tette közzé az Országgyűlés honlapján Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára Tóth Bertalan országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszában.
Az Iberia spanyol légitársaság 25 ezer euró pénzbüntetést kapott, amiért szerződtetés előtt vizeletvizsgálatra kötelezte az stewardess-jelölteket, hogy kiderüljön, állapotosak-e – írta a spanyol sajtó hétfőn.
Legalább nyolc ember életét vesztette az elmúlt hónapok egyik legvéresebb, kézigránáttal elkövetett támadásában Burundiban - közölte hétfőn Pierre Nkurikiye rendőrségi szóvivő.
Két év múlva minden Volvo személyautó elektromotort kap. Az elektromos meghajtás a Volvo Cars üzleti tevékenységeinek egyik legfontosabb pillérévé válik.
Folyósította a görög mentőcsomag következő, 7,7 milliárd eurós részletét hétfőn az euróövezeti állandó mentőalap (ESM), miután néhány nappal ezelőtt jóváhagyták a kifizetést a közös valutát használó uniós tagállamok...
Egy év alatt 8,5 százalékkal emelkedett a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak (kgfb) átlagdíja: 2017 első fél évében átlagosan 34 500 forintos éves díjon szerződtek az autósok – derül ki a Netrisk.hu adataiból.