Eszméletét vesztette Nathalie Kosciusko-Morizet volt miniszter, a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak képviselőjelöltje csütörtökön egy piacon, ahol egy járókelő inzultálta, miközben kampányolt. Az agressziót több politikus is elítélte, az ügyben ügyészi eljárás indult.
Elrendelte egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárd forintos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba ügyvéd, a baloldal szombathelyi városi képviselője előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója csütörtökön - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel
Az Országgyűlés elfogadta csütörtökön Magyarország 2018-as költségvetését, amely 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal, valamint 3 százalékos inflációval számol a GDP-arányos államadósság további csökkenése mellett.
Komoly politikai és gazdasági gondokkal küzd Venezuela és ez nagy szerepet játszik abban, hogy kiugróan nő a kereslet a kriptodevizák iránt. A lakosság egyre nagyobb része tekint menekülőtermékként ezekre az eszközökre és egyre többen...
Újabb szabályozást hozott a Magyar Posta, ami a levelek feladását illeti: ma már nem lehet akkora levelet küldeni, amely nem fér be a postaláda nyílásán. Ennek következtében bizonyos interneten rendelt nagyobb termékeket már kizárólag csomagként lehet feladni.
A párbajtőröző Szász-Kovács Emese bronzérmet nyert csütörtökön a grúziai vívó Európa-bajnokságon, Tbilisziben. A kardozó Szilágyi Áron ezüstérmet nyert.
Kaposvár - Időkapszulát helyeztek a föld alá, és letették az alapkövét annak az új, 10 pályás és 800 nézőt befogadni képes világszínvonalú uszodának, amelyet a Németh István Program beruházásokra fordítható 171 milliárd forintjából húznak fel.
Komoly politikai és gazdasági gondokkal küzd Venezuela és ez nagy szerepet játszik abban, hogy kiugróan nő a kereslet a kriptodevizák iránt. A lakosság egyre nagyobb része tekint menekülőtermékként ezekre az eszközökre és egyre többen...
Az Országgyűlés elfogadta a 2018-as költségvetést, amely 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.
Folytatódott az elektronikus pénzforgalom bővülése 2017 első negyedévében: a kártyás forgalomban meghatározó lett az érintéses fizetés, a vásárlások 63 százaléka történt így, ami értékben a teljes forgalom közel felét jelentette - közölte a jegybank a honlapján csütörtökön.
A júliusi FINA vizes világbajnokság és Red Bull Air Race rendezvények, valamint azok előkészítési és majdani bontási munkálatai miatt 2017. június 16-ától várhatóan két hónapra lezárják a Bem rakpartot a Batthyány tér környékén...
Nem volt egyszerű, de úgy néz ki, végül eladta tahitótfalui házát Csepregi Éva. A végén már nagyon szabadult volna a háztól, így valószínűleg az eredeti ár töredékéért szállt ki. Másfél évvel ezelőtt kezdte árulni...
Oroszország leküzdötte a gazdasági válságot - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában, élőben válaszolva a tévénézők kérdéseire.
Megállapodott egymással a brit és az uniós Brexit-ügyi főtárgyaló, hogy jövő hétfőn tényleg elindulnak a hivatalos Brexit-tárgyalások - jelentette csütörtök délután két névtelen forrására is hivatkozva a Politico. Ez azt jelenti...
A hétvégén markáns hidegfront vonul át a Kárpát-medence fölött, emiatt sokfelé szeles, a több-kevesebb napsütés ellenére - főként szombaton - hűvös időre lehet számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke teljesen hiteltelen, "tiszta kezekről" és "politikai tisztességről" beszél, miközben "kilóra eladta" a Jobbikot egy milliárdosnak - írta a Fidesz-frakció csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében
Noha a cím vélhetően temérdek Volkswagen rajongó számára bizonyára sokkolóan hatott, gyorsan leszögezzük, hogy GTI modelleket továbbra is gyárt majd a wolfsburgi márka, azonban a jelenleginél több típusból nem készül majd sportverzió, tehát a meglévőkhöz képest nem lesznek már újabb GTI kiadások.
Lesújtó adatokat közölt az ILO: a nők mindössze 49 százaléka dolgozik vagy keres munkát a világon. Szinte lehetetlen belátható időn belül felzárkózniuk.
Magyarország előrehaladást ért el energiapolitikai intézkedések bevezetésével bizonyos szektorokban a legutóbbi, 2011-es vizsgálat óta - állapítja meg a Nemzetközi Energiaügynökség csütörtökön Budapesten bemutatott jelentése. A dokumentum...
Bizalmatlansági indítványt terjesztenek be a román parlamentben Sorin Grindeanu miniszterelnök ellen, aki megtagadta, hogy lemondjon tisztségéről - erről a bukaresti kormányt eddig támogató PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíció vezető testületei döntöttek csütörtökön.
Összesen 96 pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el versenyképességének erősítésére, beruházások végrehajtására 1,1 milliárd forintot, valamint 11 ipari park fejlesztésére kaptak 2,8 milliárd forintot pest megyei önkormányzati...
A hétvégén markáns hidegfront vonul át a Kárpát-medence fölött, emiatt sokfelé szeles, a több-kevesebb napsütés ellenére - főként szombaton - hűvös időre lehet számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.
Szeged - Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletét, és új eljárás lefolytatását rendelte el csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla Ahmed H. szír férfi ellen, akit a röszkei átkelőnél történt tömegzavargás miatt terrorcselekmény elkövetésével vádoltak meg 2015 őszén.