Nyílt pályázat nélkül választhat informatikai rendszert a Nemzeti Választási Iroda. Választásinformatikai biztonsági műveleti központ létrehozását is tervezik.
Minden második magyar tervez idén üdülést – derül ki a GfK országos, ezer fő megkérdezésével készült kutatásából. A válaszok szerint a nyaralók jellemzően a vízpartra utaznak. A legnépszerűbb hazai úti cél továbbra is a Balaton, külföldi pedig a horvát, görög és olasz tengerpart, valamint Erdély.
Három esztendeje, 2014. június 13-án, nyolcvannyolc évesen távozott közülünk Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa – emlékeztet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
– A szervezők új kampánnyal népszerűsítik a július 14-én kezdődő 17. FINA vizes világbajnokságot, a középpontban az a film áll, amely a világesemény sportágait mutatja be.
Tíz magyarországi területen lehet bányászati koncessziós jog megszerzésére pályázni idén, szénhidrogén-kutatásra, -feltárásra és -kitermelésre kilenc területre, míg geotermikus energia kutatására, kinyerésére és hasznosítására egy területre jelent meg új felhívás - közölte csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
127 igen szavazattal elfogadták a parlamenti képviselők a 2018-as költségvetést. A parlament csütörtöki ülésén volt terítéken a 2018-as költségvetés zárószavazása. A törvényjavaslatot 127 igen és 62 nem ellenében fogadták...
Sallói Dániel kezdőként játszott és betalált a US Open Cup szerdai mérkőzésén a Minnesota United ellen, csapata, a Sporting Kansas pedig simán jutott tovább. A magyar játékos sikerének a társak is örültek...
Azért, hogy színvonalas és minden igényt kielégítő legyen a július 14. és 30. között sorra kerülő hazai vizes világbajnokság, azért a szervezők mellett a több ezer önkéntes munkás is sokat tehet.
A címben feltett, elsőre ostobának és provokatívnak tűnő kérdésre a válasz az, hogy IGEN. Az európai identitást nem Jean-Claude Juncker ünnepi beszéde vagy Donald Tusk szózatai fogják erősíteni, hanem az, ha az emberek a mindennapi életükben...
Lázár János kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón tagadta, hogy Habony Árpád Hongkongban tárgyalt a letelepedésikötvény-programmal kapcsolatban.
A hét végén markáns hidegfront vonul át a Kárpát-medence fölött, emiatt sokfelé szeles, a több-kevesebb napsütés ellenére – főként szombaton – hűvös időre számíthatunk.
Több ponton módosította az idei költségvetést meghatározó törvényt csütörtökön a parlament. A kormány a magyar gazdaság vártnál kedvezőbb teljesítményével, a bérmegállapodással és adócsökkentésekkel összefüggő változások...
Az Országgyűlés elfogadta csütörtökön Magyarország 2018-as költségvetését, amely 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal, valamint 3 százalékos inflációval számol a GDP-arányos államadósság további csökkenése mellett.
Nemzetgazdasági érdek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és környékének fejlesztése, ehhez elengedhetetlen kiemelt gazdasági térséggé nyilvánítani az övezetet, rugalmasabb szabályozást kell bevezetni, a reptérre vezető infrastruktúrát fejleszteni kell, illetve a fejlesztésért felelős miniszteri biztos kinevezése is ajánlott – ismertette a Századvé
A halálkamion ügyében nem történt szakmai hiba, Csillebércen sportlétesítmény épülhet, a csok-rendszer pedig felülvizsgálatra szorul – ezekről is beszélt Lázár János a Kormányinfón.
Mesébe illően alakult az elmúlt időszak Futács Márkó (27) számára. A Hajduk Split csatára kiválóan teljesített a focipályán a legutóbbi szezonban, 18 találatával gólkirály lett a horvát élvonalban, ráadásul a magánéletében is fontos esemény történt. Kedden a fővárosi Halászbástyán összekötötte életét a modellként dolgozó Katona Gittával (26).
Eddig sem keresték halálra magukat a bankok a CSOK adminisztrációján, így nem kell attól tartani, hogy Lázár János mai szíves közlése földhöz vágná őket. Becslésünk szerint évi 2 milliárd forint bruttó díjbevételt realizál ezen...
Az Országgyűlés elfogadta csütörtökön Magyarország 2018-as költségvetését, amely 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal, valamint 3 százalékos inflációval számol a GDP-arányos államadósság további csökkenése mellett.
Elrendelte egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, több milliárd forintos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba ügyvéd, a baloldal szombathelyi városi képviselője előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója csütörtökön - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
Stabil növekedés és szinte minden tekintetben javuló mutatók jellemzik a bankszektoron kívüli pénzügyi piacokat - derül ki a Magyar Nemzeti Bank Biztosítási, pénztári és tőkepiaci kockázati jelentéséből, amelyet csütörtökön publikált a jegybank.
Augusztus 17-én ünnepelnénk a budapesti Planetárium megnyitásának negyvenedik évfordulóját, de senki se kopogtasson azon a napon a bejárati ajtón. A természettudományos ismeretterjesztés egyik hazai fellegvárát ugyanis most vasárnap – nem tudni, mennyi időre – bezárják.
A nemzetgazdasági miniszter a munkából élők költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét, amelyet most fogadott el a parlament. Oktatásra 81 milliárd forinttal, az egészségügyi területre 102 milliárd forinttal, nyugdíj-, családi és szociális kiadásokra 287 milliárd forinttal, a rendvédelemre 83 milliárd forinttal, gazdaságfejlesztésre pedig 205 mill
Salat Levente kolozsvári politológus szerint szükség lehet a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) annak a parlamenti többségnek a kialakításában, amely véget vet a romániai kormányválságnak