2017. június 15. csütörtök

jún. 15
6:51
Ma dőlhet el Bernd Storck sorsa (HírTV)
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége ma hallgatja meg a szövetségi kapitányt az Andorra elleni meccsel kapcsolatban.
jún. 15
7:03
Halálos méreg került a sztársportoló szervezetébe (Ripost)
Döbbenetes, mit közöltek róla a floridai rendőrök. Az életével játszott Tiger Woods.
jún. 15
7:06
Dárdai Pál véleménye: "A válogatottat már elengedtem" (Blikk)
A Hertha BSC magyar vezetőedzője, Dárdai Pál elmondta, már nem szeretne foglalkozni a válogatottal, csak a klubcsapatára koncentrál.
jún. 15
7:09
Török csapás, valamint biztató negyedik hely (Azenpenzem)
Vívásban a leggyengébb szakágunknak számító férfitőrben jó néhány csapást szenvedtünk már el az elmúlt évek világversenyein. A Tbilisziben zajló Eb-n szerdán pedig csapatunk számára eljött Mohács is: a tizenöt alakulatot felvonultató mezőnyben a mieink a nyolcad­döntőben 45-29-re kikaptak a törököktől.
jún. 15
7:18
Csütörtöki sportműsor és televíziós közvetítések (Sport365)
Férfi kézilabdázóinkra fontos mérkőzés vár Lettországban.
jún. 15
7:42
Új szankciók a FIFA-nál: a bírók véget is vethetnek a meccsnek a rasszista megnyilvánulások miatt (Blikk)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egy új, három lépcsős diszkrimináció ellenes szabályzatot vezet be a hétvégén kezdődő, oroszországi Konföderációs Kupán.
jún. 15
7:51
Óriási cselt mutatott be a Manchester United sztárja - videó (Sport365)
Szegény védőt nagyon átverték.
jún. 15
8:24
Így látja Dárdai Andorra után (Infostart)
A Herthával maximálisan elégedett és ezekben a hetekben ugyanolyan jól érzi magát a Balatonon, mint az év többi részében Berlinben, egyedül a magyar válogatott teljesítménye okozott számára csalódást – mondta a Nemzeti Sportnak adott interjúban Dárdai Pál, a labdarúgó válogatott korábbi kapitánya.
jún. 15
8:24
Ennek a kapusnak a megoldásán röhög a fél világ - videó (Sport365)
Hihetetlen újítás fűződik a nevéhez.
jún. 15
8:27
Vállalni a felelősséget (Azenpenzem)
Előre eltervezett, „rendes”, mégis rendkívüli ülést tart csütörtökön a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége. Az andorrai kudarc egyik következményeként Csányi Sándor elnök kérésének eleget téve felvették a napirendi pontok közé a szövetségi kapitány beszámolójának a meghallgatását. Az MLSZ vállalhatja a felelősséget Bernd Storck helyett.
jún. 15
8:33
Itt a vég? Nem állnak ki Storck mellett (Ripost)
A jelek arra utalnak, hogy az MLSZ elnöksége ma felmenti szövetségi kapitányi tisztségéből Bernd Storckot. Senki sem állt ki a német szakember mellett, úgy fest, nem marad következmény nélkül az Andorra elleni szégyen.
jún. 15
8:36
Lehetetlen Bernd Storck elküldése (Infostart)
Fehér Csaba 11 éve ott volt a pályán azon a meccsen, amikor Málta 2-1-re legyőzte Magyarországot. Az egykori 41-szeres válogatott futballista biztos benne, hogy most azok érzik magukat a legrosszabbul, akik Andorra ellen pályára léptek, és részesei voltak az 1-0-s vereségnek. Egri Viktor, a DIGI Sport kommentátora szerint Bernd Storckot le fogják v
jún. 15
8:45
Újabb világsztárok térnek vissza a Gyulai Memorialra (m4sport.hu)
Baji Balázsnak olimpiai és világbajnok kihívókkal kell megküzdenie.
jún. 15
8:47
Az életet jelenti a kosárlabda számomra (m4sport.hu)
Medgyessy Dóra bízik benne, a remek klubszezon után az Európa-bajnokságon is maradandót alkotnak.
jún. 15
8:54
Hivatalos: augusztusban rendezik az évszázad bokszmeccsét (Blikk)
Augusztus 26-án Las Vegasban rendezik meg Floyd Mayweather és Conor McGregor összecsapását, amit sokan csak úgy emlegetnek, hogy az évszázad bokszmeccse.
jún. 15
8:57
Férfi kézilabda: Kijuthat az Eb-re a magyar válogatott (Agroinform)
Csütörtökön biztossá válhat a magyar férfi kézilabda-válogatott továbbjutása az Európa-bajnoki selejtezőcsoportból.
jún. 15
8:57
Olyan csapatot kell kialakítani, amely most is ütőképes lesz (m4sport.hu)
A hétvégi szegedi kajak-kenu válogató felér egy világversennyel.
jún. 15
8:59
Stanfordban szívesen látják a tékozló teniszsztárt (m4sport.hu)
Ha legalább egy GS-en indulni akar idén, ahhoz biztosan szabadkártya kell majd.
jún. 15
9:03
Megköszönték a Soton edzőjének munkáját (m4sport.hu)
A gyenge szezonzárás sokba került a francia trénernek.
jún. 15
9:12
Hoppá: az Arsenal korábbi sztárja a Fradival edz (Blikk)
A Ferencvárossal edz a 78-szoros elefántcsontparti válogatott védő, Emmanuel Eboué.
jún. 15
9:15
Troll üzemmódban – avagy Hamilton, a Nickelback-rajongó… (m4sport.hu)
Folytatódott az üzengetés Lewis Hamilton és az IndyCar-sorozat között.
jún. 15
9:17
Ha kell, a vérünket adjuk a győzelemért (m4sport.hu)
A férfi röplabda-válogatott itthon harcolhatja ki az Európa Liga négyes döntőjébe kerülést.
jún. 15
9:30
Őrület: jön az évezred bokszmeccse, megvan az időpont! (Sport365)
Valóban összecsap Mayweather és McGregor!
jún. 15
9:33
Összesen 106,5 milliót nyertek, akik Andorrára fogadtak (444.hu)
A fortunaweb szerint meglepően sokan fogadtak a Tippmixen az esélytelennek látszók győzelmére.
jún. 15
9:45
Ég veled? Storck borzalmas napra ébredt (Ripost)
Bernd Storck egy év alatt hosszú utat járt be, csütörtökön dönt a sorsáról az MLSZ elnöksége.
jún. 15
9:45
Kásás: Annyi kondi kell, hogy ne fulladjunk a vízbe (m4sport.hu)
A budapesti masters vb-n mindkét Kásás medencébe száll.
jún. 15
9:48
Imre Géza tudathasadásos állapotba került (Infostart)
A már szinte megnyert, mégis elvesztett riói olimpiai döntőre utalva Fehérarany címmel jelent meg Imre Géza olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőröző önéletrajzi kötete. A vívó az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy folytatja-e pályafutását.
jún. 15
9:48
Keszthelyi Vivien is részt vesz a DTM budapesti hétvégéjén (Blikk)
Keszthelyi Viviennel is találkozhatnak a szurkolók a német túraautó-bajnokság, azaz a DTM magyarországi versenyhétvégéjén a Hungaroringen.
jún. 15
9:51
Ahol megelégelték a német kapitány ténykedését (m4sport.hu)
A menesztés oka: a vb-re vágyó válogatott az utóbbi időben nem a várakozásoknak megfelelően szerepelt.
jún. 15
10:03
Sokk: bunda volt a válogatott Andorra elleni veresége? (Sport365)
Hihetetlen feltételezés.
jún. 15
10:03
Átigazolás: Új éra kezdődhet a kapusszakmában (Agroinform)
A 2017-es nyári átigazolási szezon igazi áttörést jelenthet majd a kapusok árát illetően.
jún. 15
10:06
Döntöttek a pedofíliával vádolt magyar úszóedző ügyében (Blikk)
A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) elnöke 2017. április 1-jén vizsgáló bizottságot állított fel kiskorú veszélyeztetése miatt T. R. ellen tett feljelentés tárgyában - olvasható a MÚSZ közleményében.
jún. 15
10:09
Mayweather–McGregor: kitűzték a semmihez sem hasonlítható csata időpontját (m4sport.hu)
Hol máshol, mint a bűn városában írnak történelmet a nagyágyúk, akik 100 millió dollárt kértek fejenként a ringbe lépésért.
jún. 15
10:18
Váratlan fordulat a meztelen képeket küldözgető úszóedző ügyében (Infostart)
A rendőrség elutasította a feljelentéskiegészítést, és nem indít nyomozás Tóth Ramon, az MTK úszóedzője ellen, aki a gyanú szerint kiskorú lányoknak küldött magáról meztelen fotókat. A Magyar Úszó Szövetség közleménye szerint etikai vétséget követett el a férfi, és szerződést bontott vele a szervezet.
jún. 15
10:21
Az Újpest célja a dobogó és Európa (m4sport.hu)
Új játékosokkal és fiatal tehetségekkel szeretnének az első háromban végezni a lila-fehérek.
jún. 15
10:23
Péni az áramszünet után esélyt sem adott (m4sport.hu)
Első vk-győzelme után elárulta, a 458,4 körös eredményénél jobbat is elérhetett volna, ha kisebb az előnye és szorosabb a verseny, így viszont inkább biztosra ment.
jún. 15
10:27
Nem adják el a családi ékszert (Azenpenzem)
Bemutatkozott a médiának Erik van der Meer, a Honvéd labdarúgó-bajnokcsapatának vadonatúj edzője. A három napja érkezett ötvenéves szakembert csupa kellemes benyomás érte – ahogy hangsúlyozta – Puskás Ferenc klubjánál, s a BL-selejtezők elé bizakodva tekint. Mint ahogy Geor­ge F. Hemingway klubtulajdonos is, aki azonban nem hajlandó eladni az édesa
jún. 15
10:33
A továbbjutás extra lenne a válogatottól a női kosárebén (m4sport.hu)
A pénteken kezdődő Európa-bajnokság meccseit az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
jún. 15
10:39
Döntöttek, így változik Bernd Storck fizetése (Ripost)
Pluszmilliókat kapnak a legjobban kereső edzők és sportolók. A szövetségi kapitány a legnagyobb nyertes.
jún. 15
10:42
Menesztették a válogatott szövetségi kapitányát (Blikk)
Menesztették Uli Stielikét, a Koreai Köztársaság labdarúgó-válogatottjának német szövetségi kapitányát.
jún. 15
10:57
Gulácsiék leigazolták az „új Ribéryt” (m4sport.hu)
Egy kapus viszont távozik a Lipcsétől.
jún. 15
10:59
Őrült hajsza a bajnoki címért – Räikkönen nem félti a Ferrarit! (m4sport.hu)
Tartja-e a tempót a fejlesztési versenyben a Scuderia? És képes-e állandósítani csúcsformáját a Mercedes?
jún. 15
11:00
Aljas sportszerűtlenség: tűvel szurkálta ellenfelét meccs közben az argentin focista (Blikk)
Federico Allende, egy argentin alacsonyabb osztályú labdarúgó azzal dicsekedett, hogy tűket rejtett a sípcsontvédőjébe. Hosszú időre eltilthatják.
jún. 15
11:03
Spanyol foci: Mit adott a Messi-korszak a Barcelonának? (Agroinform)
Tizenhárom idény alatt például a korábbi aranytermés felét összehozta vele a Barca a bajnokságban.
jún. 15
11:15
Lecsukták az Atlético védőjét (m4sport.hu)
Megszegte a távolságtartási végzést.
jún. 15
11:24
Bölöni László: miért kell ennyire behódolni a német vonalnak? (Infostart)
Csütörtökön délután hallgatja meg Bernd Storck szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége. A posztra korábban esélyesnek tartott Bölöni László szerint súlyos gondokkal küzd a magyar futball, és nem érti, miért kell ennyire behódolni a német vonalnak.
jún. 15
11:33
Balzsay kitűzte a célt az Eb-re: Irány a vb! (m4sport.hu)
„Itt nem lesz elég a száz százalék, itt pluszt kell nyújtani” - hívta fel öklözői figyelmét a szövetségi kapitány.
jún. 15
11:35
Kubica elég gyors az F1-es visszatéréshez a Renault szerint (m4sport.hu)
Újabb részletek a lengyel és az enstonei-iak közös tesztjéről!
jún. 15
11:36
Andorrai sikersztori: ennek a férfinek a kezében van a spanyol futball jövője (Blikk)
Albert Celades Barcelonában született, aztán a szülei Andorrába költöztek, így 13 éves koráig a hercegségben élt. 14 esztendős volt, amikor a Barcelona beszipkázta az utánpótlás rendszerébe, ahol, a törpeállamból érkezvén mindenki úgy emlegette: az andorrai!
jún. 15
11:42
Már ma eldőlhet, hogy távozik-e Storck (Sport365)
Döntéshelyzet előtt az MLSZ.

Keresés