2016. augusztus 6. szombat

aug. 6
19:17
Szász Emese az elődöntőért vív. (444.hu)
Szász az olimpia meglepetésével, a japán Szatóval került össze - Szato tavaly nem jutott 32-be élete első világbajnokságán, élete eredménye már a nyolc közé kerülés is. Szász szerzett vezetést, a rengeteg japán legnagyobb bánatára. Most épen 2:0 ide. Update: az első három perc alapján eddig tartott a meglepetés, Szász fölényes vívással 7:2-re vezet, párbajtőrben, ahol az együttes találat is ér,…
aug. 6
19:19
Kora este meglehet az első magyar érem! Szász Emese döntőért vív a riói olimpián (Blikk)
Szász Emese kiváló játékkal 15:4-re legyőzte a japán Szato Nozomit a riói olimpia női párbajtőrversenyében, ezzel bejutott a legjobb négy közé.
aug. 6
19:19
Szász könnyedén jutott elődöntőbe (444.hu)
Az utolsó percekben már parádézott, három gyors lerohanással pillanatok alatt szerzett három tust, 15:4 a vége.
aug. 6
19:21
Igazi hős! Bajbajutott turistákat mentett meg, majd velük ivott a Top Gear korábbi műsorvezetője (Blikk)
A Top Gear korábbi műsorvezetője, Jeremy Clarkson nyaralása alatt is bármikor vállalkozik hőstettekre.
aug. 6
19:27
Újra próbálkozott a pápai erőszakoló, elfogták (ATV)
Elfogták a pápai erőszakolót. A férfi pár hónapja már megerőszakolt egy nőt, majd 12 éves lányok előtt mutogatta magát. Most pedig fényes nappal újra próbálkozott a Várkertben. Késsel fenyegetett egy fiatal nőt, aki menekülni próbált. Végül egy arra járó fiatal segített neki. További részletek a videóban.
aug. 6
19:30
Szilágyi Liliána döntős 100 m pillangón! (Blikk)
Rio de Janeiro - Szilágyi Liliána az előfutamból a tizedik idővel jutott elődöntőbe 100 méter pillangón a riói olimpia első, szombati versenynapján.
aug. 6
19:30
Benedek: ott volt fejben az együttes - Fotógaléria (Alternatív Energia)
A magyar vízilabda-válogatott 13-13-as döntetlent játszott a szerbek ellen a riói olimpián.
aug. 6
19:32
Nézegessen benzinzabáló autócsodákat! - Galéria (Blikk)
Közel ezer amerikai autó lepte el a komáromi Monostori Erődöt, ahol az Amerikai Autó Fesztivál zajlik.
aug. 6
19:45
Rio: Robbanás volt a kerékpárverseny helyszínén (ATV)
Nem alakult ki pánikhangulat, senki sem sérült meg, folytatták a versenyt.
aug. 6
19:48
Belgiumban két rendőrt sebesített meg egy támadó (Gondola)
Egy arabul kiabáló férfi bozótvágó késsel két rendőrnőt sebesített meg szombat délután a belgiumi Charleroi város rendőrsége előtt
aug. 6
19:48
Itt vannak az e heti ötös lottó nyerőszámai (Alternatív Energia)
Joker: 868083
aug. 6
19:48
Szász Emese már a négy között (Sport365)
Bejutott a legjobb négy közé a párbajtőröző Szász Emese a riói olimpián.
aug. 6
19:48
Kiderült, hogy a nigériai U17-es focicsapatban szinte mindenki idősebb 17 évesnél (444.hu)
Pedig a nigériai a világ legsikeresebb U17-es focicsapata.
aug. 6
19:50
Csernoviczki nem adja fel! (Sport365)
Combsérülése ellenére megpróbálja folytatni a versenyzést Csernoviczki Éva a riói olimpia cselgáncstornáján, de csak a bemelegítésnél dől el, hogy tatamira léphet-e a vigaszágon.
aug. 6
19:50
Tűzszerészek robbantottak fel egy hátizsákot Rióban (444.hu)
A férfi kerékpárverseny célvonalának környékén lehetett hallani a robbanást, de nincs mitől tartani.
aug. 6
19:52
Gyanús csomagot robbantottak a kerékpáros verseny célvonalánál (Sport365)
Hangos robbanás hallatszott a riói olimpia szombati férfi országúti kerékpárversenye közben, közel a célhoz.
aug. 6
19:52
Tátrai Miklós nem győzni utazott Rióba (444.hu)
Célja a tisztes helytállás volt a tíz méteres légpisztolyban. Végül 42. lett a selejtezőben, nem jutott döntőbe. Bernek Péter pedig csak 21. lett a 400 gyors előfutamában. "Két dolgot tudok mondani, azt, hogy bocsánat és sajnálom" - nyilatkozta a rosszul sikerült futam után. Jó hír: a hírek szerint Csernoviczki Éva sérülése ellenére vállalja a küzdelmet a vigaszágon, így akár még bronzérmet is…
aug. 6
19:54
Robbanás rázta meg az olimpiai kerékpárverseny helyszínét! (Blikk)
Hatalmas robbanás volt hallható Rióban, az olimpiai kerékpárverseny helyszínén - írja az MTI.
aug. 6
20:06
Elhunyt Laux József dobos (Gondola)
Elhunyt Laux József dobos, az Omega és a Locomotiv GT egyik alapítója
aug. 6
20:06
Labdarúgó NB I - Paks-Ferencváros összecsapás (Alternatív Energia)
A gól nélküli döntetlen miatt a Fradi már nem százszázalékos.
aug. 6
20:08
Trump: a japánok otthon nézhetik a Sony tévéjüket (Gondola)
Donald Trump republikánus elnökjelölt az amerikai-japán védelmi együttműködésről szóló egyezményt bírálta helyi idő szerint pénteken egy iowai kampánygyűlésen
aug. 6
20:12
Vajon rámosolygott önre a szerencse? Íme, az ötös lottó nyerőszámai! (Blikk)
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 31. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
aug. 6
20:14
Zseniális Hosszú Katinka! Négy másodperccel verte a teljes mezőnyt az előfutamban! (Blikk)
Elképesztő úszással, magasan a legjobb idővel Hosszú Katinka bejutott a női 400 méteres vegyes úszás fináléjába a riói olimpián.
aug. 6
20:19
Új megállapodás az EU és az Egyesült Államok között (ATV)
Új fejezet nyílt az amerikai-európai kapcsolatok történetében, miután az unió is elfogadta az úgynevezett Adatvédelmi Pajzs megállapodást. Az egyezmény célja, hogy védje az uniós állampolgárok amerikai vállalatok - mint például a Google vagy a Facebook - által tárolt adatait. Cserébe a szerződésben rögzített adatvédelmi elvek betartásáért az Egyesült Államokban is kezelhetik és tárolhatják európai…
aug. 6
20:21
Élethosszig tartó robot vár ránk, vagy van másik megoldás? (ProfitLine)
A magyarok harmada biztos benne, hogy a nyugdíja mellett más jövedelemforrása is lesz időskorában. Erre szükségük is lehet, hiszen az OTP öngondoskodási Index eredményei szerint a mai aktív korú lakosság arra számít, hogy a nyugdíjából nem fog tudni megélni. Az OTP Nyugdíjpénztár sajtóeseményén azonban kiderült, nem mindegy, hogy ez a bevétel időskori munkából, vagy megtakarításokból származik…
aug. 6
20:21
Hosszú majdnem világcsúcsot úszott az előfutamban! (Sport365)
Hosszú Katinka minden idők legjobb eredményét 15 századra megközelítve jutott be a 400 vegyes döntőjébe magyar idő szerint szombat este a riói olimpián.
aug. 6
20:21
Valaki rálőtt az olimpiai sajtósátorra a lovas versenyek helyszínén (444.hu)
Senki nem sérült meg.
aug. 6
20:21
Felkészülés: Nagyon megverték a Barcelonát (Agroinform)
Pedig Messi és Suárez is 75 percet játszottak a Wembley Stadionban rendezett rangadón.
aug. 6
20:23
Először bokszolt profi az olimpián, nyert is (444.hu)
A 32 éves könnyűsúlyú olasz, Carmine Tommason egyhangú pontozással nyert a mexikói Lindolfo Delgado ellen. Profik most először indulhatnak az olimpián, de nem izgulták túl - igaz, a nagy profi szövetségek büntetésekkel is fenyegették az indulókat. Tommason az egyik kivétel volt. (Via Index)
aug. 6
20:23
NB I: Nem nyert a Fradi, megint kiütötték a Diósgyőrt (Agroinform)
A Ferencváros a múlt heti hatos után gólt sem szerzett, míg a Diósgyőr legalább "megfelezte" a kapott góljait.
aug. 6
20:24
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 31. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 15 (tizenöt) 24 (huszonnégy) 27 (huszonhét) 29 (huszonkilenc) 40 (negyven) Joker: 868083 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvényekre egyenként 2 413 885; 3 találatos szelvényekre…
aug. 6
20:25
Hosszú Katinka bemelegítésként majdnem úszott egy világcsúcsot (444.hu)
A végén, fél medence előnynél már kicsit kiengedett.
aug. 6
20:27
E nélkül nem érdemes fesztiválra indulni (Adózóna)
Átlagosan napi 7-11 ezer forint költőpénzt tartanak szükségesnek a fiatalok a nyári fesztiválokon a belépőjegy árán felül, a többség a hivatalos fesztiválkártyát preferálja fizetéskor – derült ki a K&H Bank felméréséből.
aug. 6
20:27
A terhesség alatti gyógyszerszedés veszélyei (WebBeteg)
Sokáig a tudósok is azt gondolták, hogy az anyaméhben fejlődő embrió védve van mindenfajta külső hatástól. Az 1950-as években azonban megdőlt ez a tévhit, ugyanis a talidomidot szedő kismamák gyermekei sok esetben csökevényes karral vagy lábbal születtek.
aug. 6
20:27
210 millióért nyitottunk Magyar Házat Rióban (444.hu)
17 napig, naponta 2 órán át lesz nyitva.
aug. 6
20:30
Újságírók veszélyben - Lövöldözéseki Rióban! (Blikk)
A shanghaiist.com információi szerint utcai lövöldözésbe keveredett bele egy kínai sportriportereket szállító busz.
aug. 6
20:36
Hosszú hihetetlen teljesítménnyel döntős (ATV)
A szám háromszoros világbajnoka, Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott be a döntőbe 400 méter vegyesen a riói olimpia első, szombati versenynapján.
aug. 6
20:42
Elhunyt Laux József dobos (Gondola)
Elhunyt Laux József dobos, az Omega és a Locomotiv GT egyik alapítója
aug. 6
20:42
Szilágyi Liliána elődöntős 100 m pillangón! (Blikk)
Rio de Janeiro - Szilágyi Liliána az előfutamból a tizedik idővel jutott elődöntőbe 100 méter pillangón a riói olimpia első, szombati versenynapján.
aug. 6
20:44
NB I: Háromgólos Honvéd-siker Miskolcon (Gondola)
A vendég Budapest Honvéd 3-0-ra legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati játéknapján
aug. 6
20:44
Újságírók veszélyben - Lövöldözések Rióban! (Blikk)
A shanghaiist.com információi szerint utcai lövöldözésbe keveredett bele egy kínai sportriportereket szállító busz.
aug. 6
20:46
NB I: Egy pontot szerzett Pakson a Ferencváros (Gondola)
A címvédő és listavezető Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a Paks vendégeként a labdarúgó NB I negyedik fordulójának szombati játéknapján
aug. 6
20:46
Őrült száguldás! 300 km/h-val cikázott a motor az autók között - Videó (Blikk)
Sokkoló felvételek kerültek napvilágra egy motorosról, aki 300 km/h-s sebességgel száguldozott az autók között.
aug. 6
20:48
Fontos lenne növelni a rendőrség iránti bizalmat (Gondola)
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint fontos lenne növelni a rendőrség iránti bizalmat Magyarországon, hogy a gyanús eseteket jelentsék a hatóságnak
aug. 6
20:54
Új világcsúcs 100 mellen, Gyurtára szétúszás vár (Sport365)
A 200 méteren címvédő Gyurta Dániel az előfutamokban holtversenyben a 16. időt érte el 100 méter mellen a riói olimpia első, szombati versenynapján, így a program végén szétúszásban kell részt vennie.
aug. 6
20:54
Gyurta idei legjobbját úszta száz mellen (444.hu)
Talán befér az elődöntőbe, holtversenyben 16. A brit favorit, Adam Peaty már az előfutamban világcsúcsot úszott.
aug. 6
20:56
Négyet rámolt a Liverpool a Barcelona kapujába (Sport365)
A Bajnokok Kupája, nemzetközi felkészülési torna keretein belül Londonban, a legendás Wembleyben csapott össze a két csapat.
aug. 6
20:56
Légicsapás ért egy szíriai kórházat (444.hu)
10 ember meghalt, köztük gyerekek.
aug. 6
20:58
Csernoviczki sérülése ellenére is kiállt (444.hu)
Vesztett. Harmadik olimpiáján hetedik lett.
aug. 6
21:00
Kárpátaljai búza a Magyarok Kenyeréhez (Gondola)
Ünnepélyes keretek közt jelképesen összeöntötték az idei Magyarok Kenyerének sütéséhez Kárpátalja magyarlakta településein gyűjtött búzát szombaton az ungvári járási Nagydobronyban

Keresés