Budapest — Nyakunkon a becsengetés, és számos változás, amely a tanulókat és a tanárokat is érinti. Az órák felépítése, illetve a sokat emlegetett nyári szünet is módosul.
Jelentősen megújul a következő hónapokban a székesfehérvári Albapark étterem: az M7-es autópálya 60-as pihenőjében immár több mint harminc éve működő, jelenlegi épületében 2009 óta üzemelő autópálya-étterem teljes belső átépítésen, illetve fejlesztésen esik át.
Herefordshire — Liz Hurley legújabb fotójával bizonyítja: tényleg nem öregszik. Az 51 éves színésznő korát meghazudtoló formában van, és ezt egy tökéletes bikinis fotóval prezentálja is a rajongóknak.
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán hosszú éveken át hazánk első számú álompárjának számítottak, épp ezért volt megdöbbentő, amikor bejelentették, hogy elválnak.
Vér, fegyverek, halott állatok, puszták és mocsok. Berényi Bianka a Rózsadombról csavargott el egy olasz farmra. Onnan tölti fel betegesen nyomasztó képeit az Instagramra, amikről csak annyit mond, „ezek a normál hétköznapok”.
Hiller István az MSZP választmányi elnöke, az országgyűlés alelnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában nyolc éves hallgatását megtörve elárult néhány részletet az őt és családját ért terrortámadásról, amelynek egyes részleteit az ügyben folyó nyomozás kapcsán ismerhette meg a közvélemény.
Újabb részéhez érkezett a PokerStars internetes sorozata, amelyben legutóbb a Real Madrid klasszisa, Cristiano Ronaldo (31) és a Breaking Bad sztárja, Aaron Paul (37) mérhette össze a tudását.
Manchester - Egyelőre meg sem közelíti a Juventusban mutatott teljesítményét a Manchester United régi-új játékosa, Paul Pogba (23), aki átigazolási rekordnak számító 70 millió euró (21,7 millió forint) ellenében váltott klubot a nyáron.
Túlzottan derűlátó adóbevételi várakozásokra alapozza a hiánycélt a jövő évi lengyel költségvetési tervezet, és ez kockázatokkal terheli az államháztartási kilátásokat - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett állásfoglalásában
Colombo — A Maldív Köztársaság kormánya szerdán bejelentette, hogy elfogatóparancsot adtak ki a terrorizmus vádjával bebörtönzött egykori elnök, Mohamed Nasíd ellen, mert nagy-britanniai gyógykezelése után nem tért vissza az indiai-óceáni országba, hogy folytassa 13 éves büntetésének letöltését.
Sokan csak pár nap szabadságot vettek ki a nyáron, és a munkavállalók fele belföldön töltötte a pihenésre szánt napokat. Minden második válaszadó a szabadságon is rendszeresen követi a céges levelezését, a munkával kapcsolatos hívásokat pedig tízből nyolcan fogadják. Leginkább az oktatásban és a vezető beosztásban dolgozók foghatók munkára a nyaralás alatt, és az is gyakori, hogy a szabadság miatt…
Mario Balotellitől végleg megszabadult a Liverpool! Nizzában folytatja a 26 éves, korábbi olasz válogatott csatár, aki az elmúlt szezont a Milannál töltötte.
Az amerikai Brittany Gibbons a harmadik gyermeke születése után rendkívül rosszul kezdte érezni magát a bőrében és már a férje előtt sem mert meztelenül mutatkozni. Ekkor úgy döntött, hogy drasztikusan változtat az életén, aminek hihetetlen következményei lettek.
Nem választotta újra miniszterelnökké Mariano Rajoyt, a választásokon győztes konzervatív Néppárt(PP) elnökét a spanyol parlament szerda estébe nyúló ülésén
A képen látható Dr. Stamatiu Dan nevű, 54 éves román állampolgárt keresi a rendőrség a nyíregyházi gyilkosság miatt. Ő az első számú gyanúsított. A feltételezett elkövető egy szürke színű, MLB-257 forgalmi rendszámú Dacia típusú személygépkocsival menekült el a helyszínről.
A kazah hatóságok felszámoltak három, terrorcselekmények elkövetésére készülő radikális iszlám csoportot, és letartóztatták 21 tagját - közölte szerdán a közép-ázsiai köztársaság nemzetbiztonsági bizottsága
Román állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség a szerda délután Nyíregyházán történt lövöldözéssel összefüggésben - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szerda este az MTI-vel.
Amikor egy romániai fotós, Horia Manolache, először járt San Franciscóban, az első dolog, ami feltűnt neki, hogy rengeteg hajléktalan él a városban. Kitalálta, hogy készít róluk egy fotósorozatot, amelyben a hajléktalanok bemutatják, hogy mi is lenne az álommunkájuk. Nézze meg a galériánkat!
Az emberéletek mentését nem adjuk fel, de vannak határok, nem fogadhatunk be mindenkit, ki kell toloncolni, akiknek ehhez nincs joguk – hangoztatta Matteo Renzi olasz miniszterelnök az Angela Merkel német kancellárral tartott olasz-német kormánytalálkozót követő sajtótájékoztatón szerdán Maranellóban
Németországban megelőzheti az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Uniót (CDU) a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban vasárnap tartandó helyi törvényhozási (Landtag-) választáson az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt, amely első alkalommal indul - mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Sunfleur Kozmetikai Kft. jogsértő módon, azaz megalapozatlan gyógyító hatásokkal reklámozta a Medifleur márkacsaládba tartozó több termékét. A GVH a jogsértésért 10.000.000 forint bírságot szabott ki, és eltiltotta a vállalkozást a jogsértő magatartás folytatásától.
Jack Wilshere és anyaklubja, az Arsenal kisebb meglepetésre a Bournemouth csapatát választotta, annak ellenére, hogy szívesen látta volna soraiban a Roma, az AC Milan és a Crystal Palace is.
Román állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség a szerda délután Nyíregyházán történt lövöldözéssel összefüggésben - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szerda este az MTI-vel
Az erősebb tankerületek hatékonyabban segíthetik az iskolák működését – jelentette ki Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke a debreceni városi tanévnyitó ünnepségen, szerdán
Németországban a lakosság és a sajtó vegyesen értékeli az európai menekültválságban azóta kibontakozott hazai fejleményeket, hogy Angela Merkel kancellár egy éve, 2015
A kényszerbetelepítés elleni népszavazás nemzeti ügy, nem pártpolitikáról, az egyes pártok sorsáról, hanem Magyarország jövőjéről szól - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán
Ferenc pápa a római kúriában egy új hatóságot hívott életre, amely egyebek között a migrációért, a környezetért, a szegényekért, betegekért, foglyokért, munkanélküliekért, a háborúk és természeti katasztrófák áldozataiért lesz felelős - jelentette a Vatikáni Rádió szerdán