Itthon a hét utolsó napján megjelenő júniusi bérstatisztikára lesz érdemes figyelni, míg külföldön Japán közli második negyedéves GDP-adatait, a Fed és az Európai Központi Bank jegyzőkönyvet tesz...
Folyamatosan bővül a légiközlekedési szektor, és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér eredményei is ennek megfelelően alakulnak: a havi utasforgalom idén májusban és júniusban is meghaladta...
Vasárnap reggel a már eddig is meglehetősen hatékony és fegyelmezett kurd pesmerga hadsereg amerikai légi segítséggel támadást indított Moszulnál, és elfoglalt 11 falut, egyúttal megkezdte a város bekerítését. Szíriában is elfoglalták a török határ menti területeket, a kalifátus nyakán szorul a hurok.
Németország szélviharban van, de nem süllyedő hajó, a kancellár pedig helyesen tette, hogy a "Sikerülni fog!" (Wir schaffen das!) jelszót választotta a menekültválság gondjainak megoldásához - mondta Joachim Gauck német államfő egy vasárnapi televíziós interjúban.
Állítólagos lövöldözés miatt kiürítették vasárnap késő este a New York-i Kennedy repülőtér egyik terminálját, de a repülőtéri rendőrség később közölte, hogy vaklárma volt, nem találtak semmilyen, lövésekre utaló tárgyat.
A magyar férfi vízilabda-válogatott utolsó, vasárnapi csoportmeccsén 10-6-ra nyert a házigazda brazilok ellen, így a hatosa első helyén végzett a riói olimpián, melynek negyeddöntőjében Montenegró legjobbjai ellen száll majd vízbe. A magyar válogatott két győzelemmel és három döntetlennel nyerte meg az A csoportot, s kedden játszik a négy közé kerülésért.
Lelőttek egy rendőrt az amerikai Georgia állam egyik kisvárosában helyi idő szerint szombat este, a feltételezett tettes szökésben van - közölték a helyi hatóságok.
Andy Murray megvédte olimpiai bajnoki címét, mivel a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok férfi tenisztornájának vasárnapi döntőjében legyőzte az argentin Juan Martin del Potrót.
Állítólagos lövöldözés miatt kiürítették vasárnap késő este a New York-i Kennedy repülőtér egyik terminálját, de a repülőtéri rendőrség később közölte, hogy vaklárma volt, nem találtak semmilyen, lövésekre utaló tárgyat.
Többségében felfelé vették az irányt a ma reggeli kereskedésben a vezető ázsiai részvényindexek, az emelkedést a kínai tőzsde vezette. Az olaj piacán továbbra is tart a lendület, a szaúdiak múlt heti...
Hemzsegnek a poloskák, az amerikai lepkekabóca pedig szinte valamennyi növénykultúrában tömegesen fordul elő, a kertekben és szántóföldeken pedig a különböző bagolylepke fajok tömeges rajzása figyelhető meg, mivel az idei év igen kedvező feltételeket teremtett a különböző károsítók megjelenésére - mondta Aponyi Lajos, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara főtitkára a hétfői Magyar…
Petárdarobbanásoktól sokan pánikba estek és könnyebben megsérültek vasárnap este a francia Riviérán lévő Juan-les-Pins-ben - közölte a helyi tűzoltóság és egy helyi rádió.