Egy ennyire jelentéktelen összetevőnek nem is lenne érdemes egy külön posztot szentelnünk, de annyira meglepő reakciókat ("fúj, uborkával?") láttunk az elmúlt hónapokban, hogy úgy gondoltuk, érdemes ezzel kiemelten foglalkoznunk.
Erre az évre egyértelműen úgy fogunk visszaemlékezni, mint a kötvénypiacok rekord évére – különösen igaz ez a feltörekvő piacokon kibocsátott kötvényekre, amelyek az év eleje óta 16 százalékkal erősödtek.
Ötven családot akarnak kilakoltatni Székesfehérváron. Azt mondják, azért kell menniük az önkormányzati bérlakásukból, mert elveszik a helyet mások elől. A bérlők még áprilisban kaptak egy levelet, hogy augusztus végéig ki kell költözniük, többen azonban arra panaszkodnak, hogy hiába próbáltak albérletbe menni, a roma származásuk miatt elutasították őket.
Rio de Janeiro – Szász Emese (33) életében hamarosan egy újabb aranypillanat következik. A riói olimpián a magyar küldöttség első aranyérmét szerző párbajtőröző a magánéletében is sorsdöntő esemény előtt áll.
Minden előjel nélkül, egyeik pillanatról a másikra eltűnt tapolcai otthonából a 19 éves Czipp Regina. Két hete nem tud róla semmit kétségbeesett családja.
Rio de Janeiro - A medence mellett még magából kikelve tombolt Shane Tusup, ám nem sokkal később már fülig érő szájjal vigyorgott újdonsült olimpiai bajnok felesége mellett.
A jövő héten csak úgy zúdítja ránk a Központi Statisztikai Hivatal, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank a friss adatokat. Minden nap jönnek új számok, amelyből sokat megtudhatunk a magyar gazdaság helyzetéről. A legizgalmasabb a júliusi inflációs és az idei második negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adatok nyilvánosságra hozatala lesz.
Hétfőn kezdik kézbesíteni az érintett több mint nyolcmillió választópolgárnak az októberi népszavazásról szóló értesítőt. Aki szavazni akar az októberi népszavazáson, ebből tudhatja meg, hol teheti ezt meg.
Átlagosan havi négyezer forint zsebpénzből gazdálkodnak a magyar gyerekek, míg a németek ennek több mint kétszeresét, az angol gyerekek pedig háromszorosát is megkaphatják.
Átlagosan havi négyezer forint zsebpénzből gazdálkodnak a magyar gyerekek, míg a németek ennek több mint kétszeresét, az angol gyerekek pedig háromszorosát is megkaphatják.
Átlagosan havi négyezer forint zsebpénzből gazdálkodnak a magyar gyerekek, míg a németek ennek több mint kétszeresét, az angol gyerekek pedig háromszorosát is megkaphatják.
Önként jelentkezett a nem túl megnyerő nevű Halálgömbbe az a fiatal nő, akivel közösen mutatják be a Zamárdiban állomásozó Richter Flórián Cirkusz motoros kaszkadőrei nem mindennapi számukat. Egy 4 és fél méter átmérőjű fémgömbben köröznek a motorosok, és közéjük kell beállnia a vakmerő hölgynek, Alexandrának, aki egyébként egész délután a nagy produkcióra készült.
Teheráni médiajelentések szerint kivégezték Iránban Sahrám Amiri atomfizikust, akit korábban börtönbüntetésre ítéltek azzal a váddal, hogy az Egyesült Államoknak kémkedett.
"Nem létezhet olyan terület, ami csak a muszlimoké. Olyan sem, ahol egyáltalán nincsenek" - nehéz idők várhatnak a muszlim ételeket áruló szupermarketre, elkülönüléssel vádolják.
Ma éjfélig még jelentkezhetnek pótfelvételire azok a diákok, akik a rendes eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe vagy az idén nem nyújtottak be kérelmet.
Alig kezdődött el az olimpia, máris két arany éremmel büszkélkedhet Magyarország: az első versenynap után vezetjük az éremtáblát. Frissítés: vasárnap délelőttre az ausztrálok megelőztek minket.
A rendőrök keresik ezek alapján a felvételek alapján azt a még ismeretlen férfit, aki előbb összeveszett egy újbudai üzlet biztonsági őrével, majd megverte.
Heves harcok dúltak az utóbbi napokban a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők által ostromgyűrűbe zárt Aleppóban, a település keleti részét uraló szíriai felkelőknek szombati beszámolóik szerint hetek óta először sikerült áttörniük a kormányerők állásain és csatlakozni a település északi részén harcoló társaikhoz.
50 dkg cukkini 2 db sárgarépa (nagyobb) 2 db burgonya (közepes) 1 fej vöröshagyma (kisebb) 2 gerezd fokhagyma 2 db tojás 0,5 dl tej 25 dkg liszt 1 ek ételízesítő só őrölt bors olaj (a sütéshez)
A migrációs hullám mögött az Iszlám Állam áll, amely háborút hirdetett Európa ellen - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Szerinte tömeges, szervezett, agresszív és illegális a migráció.
Ma éjfélig még jelentkezhetnek pótfelvételire azok a diákok, akik a rendes eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe vagy az idén nem nyújtottak be kérelmet.