Öt gyógyszerkereskedőt bírságolt meg négy kórházi közbeszezésben feltárt árkartell miatt összesen 270 millió forintra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Az elmúlt napokban Varju Lászlónak, a Demokratikus Koalíció alelnökének vagyonbevallásától volt hangos a sajtó. Az országgyűlési képviselő egy Facebook- posztja miatt került a figyelem középpontjába, miszerint panzióját nem látták vagyonnyilatkozatában.
Budapest — Akár a magyar külügy és a hatóságok is asszisztálhatnak a török kormány tisztogatásában, ha gyanús szervezetekhez köthető szálakat találnak két budapesti oktatási intézménynél.
Rio de Janeiro — Négy évig vártak rá a sportolók és a szurkolók, pénteken lapzártánk után újra fellobbant az olimpiai láng. A hét végén pedig hivatalosan is kezdetét veszi az ötkarikás játékok. A magyar csapat 160 sportolóval képviselteti magát Brazíliában, és közülük néhányan már a hét végén aranyéremért csatázhatnak.
Fehér port tartalmazó borítékban fenyegető üzenetet kapott Brüsszel Saint-Josse Ten Noode kerületének török származású polgármestere - írta rendőrségi forrásokra hivatkozva a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap az internetes oldalán pénteken.
A Magyar Nemzeti Bank legfeljebb 12 milliárd forint likviditási kölcsönt nyújt a Befektető-védelmi Alap részére annak érdekében, hogy az mielőbb megkezdhesse a a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény szerint a kártalanítás kifizetését a jogosultaknak - közölte a jegybank pénteken.
Ahogy csütörtökön párosban Jani Réka-Lucával, úgy pénteken egyesben is kikapott a fináléban Babos Tímea a brazíliai Florianopolisban zajló, 250 ezer dollár (69,8 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
A Magyar Nemzeti Bank legfeljebb 12 milliárd forint likviditási kölcsönt nyújt a Befektető-védelmi Alap (Beva) részére annak érdekében, hogy az mielőbb megkezdhesse a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX....
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezetről szóló minisorozatot készít az HBO-val Bradley Cooper amerikai színész, aki már számos filmet jegyzett producerként is.
Egy ember meghalt, amikor összeütközött egy személyautó és egy villamos Budapesten a XIV. kerületben az Erzsébet királyné útján péntek délután - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A mentőszolgálat ügyeletesének tájékoztatása szerint a baleset másik sérültjét életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Júliusban 228 millió euróval 24,556 milliárd euróra csökkentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemzetközi tartalékai - derül ki a jegybank honlapján pénteken megjelent legfrissebb előzetes adatokból. A tartalékok 5,537 milliárd euróval mérséklődtek az idei első fél évben és 10,005 milliárddal az eltelt egy év alatt.
A vártnál jóval nagyobb új nem-mezőgazdasági munkahely adat határozottan javította a fejlett részvénypiaci hangulatot, illetve erőt adott a dollárnak, közben a globális félelem indexnek is nevezett...
A legfrissebb autóipari pletykák értelmében a BMW-hez hasonlóan a bajorok legnagyobb konkurense, a Mercedes-Benz is elektromos almárkát tervez bevezetni jövőbeli elektromos modelljeihez – az információ meglehetősen neves forrásból, egyenesen a Bloombergtől származik.
Folytatjuk a tegnapi beszélgetést az ING Bank makrogazdasági elemzőjével, Virovácz Péterrel, akit a munkaerőhiány megoldásairól is kérdeztünk. A szakértő több alternatívát is lát, azonban egyik sem egyszerű út. A mostani helyzet viszont gyors és határozott lépéseket kíván, másképp még súlyosabban ráfázhat a gazdaság.
Összesen 44-en indultak azon az uniós pályázaton, amely a startup cégek és innovatív projektek fejlődését elősegítő ún. inkubátorházaknak nyújt támogatást, de csak 8 ilyen intézménynek javasol...
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke nem sértette meg a szervezet etikai szabályait, amikor az őt meghívó féltől elfogadott ingyenes magánrepülőgép-utakat Ferenc pápához, Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz és Tamim katari emírhez.
Hasán csúszva ért földet néhány napja az Emirates társaság egyik triplahetese Dubaiban. Egyre több videó kerül fel az internetre, melyeken az látható, hogy a vészkiürítés alatt az utasok egy része a csomagokkal van elfoglalva, miközben a gép lángra kap. De vajon hogyan lehet 90 másodperc alatt kiüríteni egy óriásgépet? Mi múlik a személyzet felkészítésén és tapasztalatán?
Hét közös kutatás-fejlesztési projekt elindításáról döntött a Magyar-Thai Mezőgazdasági Munkacsoport hatodik ülése Thaiföldön - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel pénteken.