A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásuk alatt nem becsülték meg a szakmunkásokat, leépítették a szakképzést, és ezzel megduplázták a fiatalok munkanélküliségét.
Továbbra is nagy migrációs nyomás nehezedik az Európai Unióra, és ismét emelkedésnek indulhat az illegális határátlépők száma, ha kudarcba fulladna az EU-Törökország menekültügyi megállapodás - mondta az uniós külső határokon folytatott határigazgatási együttműködésért felelős uniós ügynökség (Frontex) vezérigazgatója egy hétfői német lapinterjúban.
Az Oroszlán egy éles megjegyzéssel megbántja egyik rokonát, a Szűz túlságosan is sok időt szentel egy feladat megvalósítására, a Nyilas még egy utolsó esélyt ad a kapcsolatának.
Gépkocsi robbant fel kedden Kína kirgizisztáni nagykövetségénél, a detonációban meghalt az autó vezetője, és megsebesült a diplomáciai képviselet két őre - jelentették orosz hírügynökségek.
Turcsányi Tibor ápoló a Magyar Nemzetnek arról beszélt: úgy hiszi, korábbi kritikus nyilatkozatai miatt utasították el jelentkezését egy fővárosi egészségügyi intézményben.
Jövő nyáron az amerikai vezetési szezon alatt az olajár 70 dollárig is emelkedhet - véli a Bank of America Merrill Lynch vezető elemzője. A 2010-es évihez hasonló rali jöhet az olajnál. Akár 70...
A Demokratikus Koalíció bemutatta a betelepítési kvótás népszavazással kapcsolatos ellenkampányának részleteit. Az eddig 10 milliós összköltségvetésű akciósorozat egyszer csak összeér a többi ellenzéki párt hasonló törekvéseivel, de az egyelőre titok, hogy hol és mikor állnak egy színpadra a pártvezérek. Addig is nem árt, ha tudjuk, hogy a DK szerint ők sosem voltak egy párt az MSZP-vel.
Budapest – Fegyveres rablás történt a zuglói Öv utcában! Négy fiatalember egy egyedül élő lakosra támadt, megverték a fegyverükkel, vagy egy utánzattal pénzt és egyéb értékeket követeltek. A rendőrség a lakosság segítségét kéri, hogy rábukkanjon a tettesekre.
A negyvenéves Huma Abedin - aki több mint két évtizede Hillary Clinton egyik legbizalmasabb munkatársa - hétfőn délután közleményben jelentette be, hogy válik a férjétől, Anthony Weinertől, korábbi demokrata párti kongresszusi képviselőtől aki ismét szexbotrányba keveredett.
Rengeteg egészséges étel van a világon, azonban nem mindegyiket fogyasztjuk rendszeresen. Jöjjenek is azok az élelmiszerek, amelyekből Önnek is többet kéne ennie!
Orbán-Schwarzkopf Balász történész elképesztő dokumentumokra bukkant a terrorizmus, a török maffia és a magyar kormány egykori kapcsolatairól. Szerinte a mostani migrációs válságkor sem elég csak a felszínt figyelni.
Most már hivatalos, szeptember 7-én tarthatják az iPhone 7 bemutatóját. A korábbi hírekkel összhangban az Apple valóban szeptember 7-én tarthatja az iPhone 7 bemutatóját. A cég ugyanis kiküldte...
Továbbra is nagy migrációs nyomás nehezedik az Európai Unióra, és ismét emelkedésnek indulhat az illegális határátlépők száma, ha kudarcba fulladna az EU-Törökország menekültügyi megállapodás - mondta az uniós külső határokon folytatott határigazgatási együttműködésért felelős uniós ügynökség (Frontex) vezérigazgatója egy hétfői német lapinterjúban.
Buenos Aires - Az Uruguay és Venezuela elleni világbajnoki selejtezőre készülő argentin labdarúgó-válogatott Lionel Messi nélkül, de egy négylábúval kiegészülve tartotta meg legutóbbi edzését.
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az év legnehezebb mérkőzése vár az együttesre, amely jövő kedden a Feröer-szigetek ellen, idegenben kezdi meg a 2018-as világbajnokság selejtezősorozatát.
Budapest – Tavaly novemberben telefon, iratok és kabát nélkül hagyta el otthonát Farkas Mihály Ambrus. Az ötvenes éveiben járó dzsesszzongorista azonban lekerült az eltűntek listájáról, az év elején pedig egy a beazonosíthatatlan holttestre bukkantak a Dunában. Hogy őt találták-e meg vagy sem? Még rokonai sem tudják...
A hongkongi és sencseni tőzsdék régóta várt összekapcsolása november közepén-végén kezdődhet meg a kínai tőkepiacok szabályozásáért felelős hatóság tájékoztatása szerint. A technikai felkészülés...
Dublin - Nem mindennapi jelenet játszódott le egy írországi amatőr triatlonversenyen. A kerékpározás során egy váratlan vendég jelent meg a sportolók között.
Egyesült Államok - Méretes botrány rázta meg ismét Hillary Clinton háza táját. Most legbizalmasabb munkatársa, Huma Abedin jelentette be, hogy különválik a férjétől, Anthony Weinertől, akiről kiderült, évekkel ezelőtti szexbotránya után most újabb intim fotókat küldött a neten más nőknek.