A rendszerváltozás óta nem jutott ilyen kevés gyermek egy óvodai pedagógusra, azonban a leszakadó régiókban az országos átlag másfélszeresét is elérheti az egy szakemberre jutó gyermekek száma - írja a Népszabadság szerdai számában.
Elrendelték a karcagi Kun-Mediátor Kft. felszámolását - tudta meg a Magyar Nemzet a károsultak egy részét képviselő ügyvédtől. A cikk szerint valószínűleg csak a dolgozói bérek kifizetésére lesz fedezet.
efolytatták a közbeszerzést, mintegy 140 millió forintba kerül az idei tűzijáték - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden. Vargha Tamás ismertetése szerint idén az Erzsébet híd északi járdáján kívül a Lánchíd déli járdájáról, a Gellért-hegyről és a Dunáról három pontonról lövik majd fel a tűzijátékot a pirotechnikusok.
Kiheverték a vasárnapi boltzárat a nagyobb üzletláncok, a Sparnál a forgalom már nagyon közel van a törvény bevezetése előtti időszakéhoz, más láncoknál is hasonló folyamatokról számoltak be - írta a Magyar Nemzet szerdai számában.
Erdogan ankarai palotájában mondott beszédet, melyben nem kímélte NATO partnereit, de leginkább Amerikának jutott a jóból. A beszéd Törökországban is működő multinacionális cégek vezetői előtt zajlott, akiket az elnök törökországi befektetéseik biztonságáról akart meggyőzni. A beszéd minden volt, csak megnyugtató nem.
Mármint az augusztus, amikor a hajnali ügyeletes már napfelkelte előtt, még sötétben ébred. De legalább már világosban ér be. Így legalább láthattam, hogy bár vannak felhők, alapvetően azért már most is napos az idő, az előrejelzés alapján pedig ez nagyjából egész nap így is marad, legfeljebb egy-egy rövid zápor jöhet. Az idő a még elviselhető, 25-30 fokos kereten belül marad, éjszaka 17-22 fokig…
Egy magyar öregségi nyugdíjas kap kétmillió forint feletti nyugellátást havonta, egynek jár 1,5-2 millió forint közötti, háromnak 1-1,5 millió forint közötti összeg - írta a Világgazdaság az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai alapján.
Az állam fedezi az étel- és italautomaták adóhatósághoz való bekötési költségének nagy részét, erről állapodtak meg az automatás cégek képviselői a Nemzetgazdasági Minisztériummal kedden - adta hírül a Világgazdaság és a Népszava szerdán.
Észak-Korea ballisztikus rakétát bocsátott fel szerdán az ország délnyugati részéből, amely a tengerbe zuhant keleti partvidékén - közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara.
A kapcsolt vállalkozások sok esetben a piaci ártól eltérő áron – transzferáron – kötnek egymással szerződést. Ezt jogszabály sem Magyarországon, sem nemzetközi szinten nem tiltja. Ugyanakkor minden ország védi az adóbevételét, ezért szokásos piaci ár és transzferár-különbözet meghatározásával általában előírják az államok az adóalapok (társasági adó, helyi adó) módosítását vagy a szokásos piaci…
Előkészítetlen beruházások, pénzhiány és politikai haszonszerzés. Az ellenzéki pártok szerint ezek miatt mondott le a kormány több fontos autópálya építésének előkészítéséről. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője viszont azt mondja: bár az előkészítésnél voltak gondok, de ezek a beruházások végül nem maradnak el. További részletek a videóban.
A Perzsa (Arab)-öböl mentén elhelyezkedő apró államok az Egyesült Államok nélkül nem is léteznének - fejtegette kedden Donald Trump republikánus elnökjelölt, a Virginia államban lévő Ashburnben tartott kampánygyűlésén.
Annak idején, amikor Medgyessy Péter lemondott, a hatalmon lévő MSZP nem írt ki új parlamenti választásokat, hanem saját táborából jelölt ki új miniszterelnököt.
Sokkal konzervatívabbá tenné a politikát világszerte, ha a republikánus elnökjelölt, Donald Trump győzne az amerikai elnökválasztáson - jelentette ki újságíróknak kedden Párizsban Francois Hollande francia államfő, szerinte az amerikai ingatlanfejlesztőtől sokaknak "hányingerük van".
A rendszerváltozás óta nem jutott ilyen kevés gyermek egy óvodai pedagógusra, azonban a leszakadó régiókban az országos átlag másfélszeresét is elérheti az egy szakemberre jutó gyermekek száma - írja a Népszabadság szerdai számában.
Magyarország - Itt van a nyár, itt van újra! A hűvös hajnalt követően nappal ismét 30 fok felett alakul a hőmérséklet, a légmozgás mérséklődik, legfeljebb északkeleten alakulhatnak ki futó záporok.
Imre álma címmel szombaton nyílik meg a Makovecz Imre grafikáinak másolataiból összeállított tárlat a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban - mondta az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője kedden az MTI-nek.
Kiheverték a vasárnapi boltzárat a nagyobb üzletláncok, a Sparnál a forgalom már nagyon közel van a törvény bevezetése előtti időszakéhoz, más láncoknál is hasonló folyamatokról számoltak be - írta a Magyar Nemzet szerdai számában.
Két új mentési pont létesült a közelmúltban a Tisza-tó térségében, a kiskörei és az abádszalóki állomáshelynek köszönhetően tovább nőtt a térségben élők és a látogatók biztonsága - közölte Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs és PR-igazgatója az MTI-vel.
Elrendelték a karcagi Kun-Mediátor Kft. felszámolását - tudta meg a Magyar Nemzet a károsultak egy részét képviselő ügyvédtől. A cikk szerint valószínűleg csak a dolgozói bérek kifizetésére lesz fedezet.