Sorozatunkban hétről-hétre, minden hétfőn összegyűjtjük azon recepteket, amelyeket a legtöbben kerestek a Mindmegette.hu-n, like-oltatok vagy osztottatok meg a Facebookon az elmúlt 7 napban. Aki valamelyiket kihagyta volna, most pótolhatja, mellényúlni nem lehet!
Konzultációkat indított hétfőn a francia kormány az iszlám szervezetek és a civil társadalom képviselőivel annak érdekében, hogy az ország második legnagyobb vallása jobban illeszkedjenek a köztársasági értékekhez. A belügyminisztérium egy alapítvány létrehozását tervezi a "franciaországi iszlám" megteremtéséhez.
Hong Kong - Guminők, vibrátorok, és minden, ami szexuális játékszer! Az Ázsiai Felnőtt Expo-t augusztus 29-31 között rendezik meg, ennek keretében szexuális segédeszközöket állítanak ki.
Budapest — Meglepődtek a nézők, amikor Balog Brigitta (25) lépett színpadra a Star Academy második beköltözőshow-jában. Az egyébként műkörmösként dolgozó lány ugyanis szinte a hasonmása Dundikának (32), aki az egyik műsorvezető, Majka élettársa, gyermekeinek anyja. Ezt persze a zsűri tagjai is kiszúrták.
Amerikai intézményi befektetők jelentős mértékben bővítik európai ingatlan-portfoliójukat, arra készülve, hogy sok pénzügyi szolgáltatási vállalat otthagyja Londont, miután Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból.
Palvin Barni nemrég még a hazai közönséget örvendeztette meg bájos mosolyával a Sziget Fesztiválon, most pedig már a New Yorki napsütésből köszönti rajongóit.
Hétfőn a pénteki Yellen-beszéd utóhatásai érződtek a tőkepiacokon, erősödött a dollár, gyengültek az európai részvények. Az OTP és a Richter remekeltek, a forint is erős maradt, de az egyik brókercég szerint nagy változás előtt állhat. Az olaj ismét nagyot esett.
Augusta — Pillanatok alatt bejárta a világhálót az a fotó, amelyen egy búvár, Ben Chase és egy óriás fehér cápa egymástól pár centire látható az ausztrál partoknál. Sokan rögtön azt állították, hogy a kép nem igazi, hanem számítógéppel készített, de bebizonyosodott, hogy a fotó nagyon is valódi.
Telki - Vészesen közeledik a szeptember 6-i Feröer-szigetek elleni vb-selejtező, és ennek megfelelően a magyar labdarúgó-válogatott játékosai már javában készülnek a találkozóra.
A felfüggesztett brazil elnök azt kérte hétfőn a szenátoroktól, hogy szavazzanak a felelősségre vonása ellen. Dilma Rousseff ártatlanságát hangoztatta, és arra figyelmeztetett, hogy hazája "egy lépésre van a puccstól".
London — Hihetetlen, de szinte bárki munkát kaphat a királynő, II. Erzsébet otthonában a Buckingham-palotában. Az uralkodó ugyanis az interneten keresztül hirdetett meg egy házvezetői állást, ám a leírásból kiderül, valójában nem teljesen erről van szó.
Az, hogy például nem vezethetnek autót, az nem baj - gondolhatja Clinton, aki bár komoly esélyekkel indul az elnökválasztáson, egyre csak gyűlnek a felhők a kampánya fölött: százmillió dolláros sikkasztásokról, eltussolt levelekről szólnak a tudósítások és az egészségi állapotával kapcsolatban is felmerültek kétségek. Vagy ő, vagy egy kiszámíthatatlan és sokak által őrültnek tartott milliárdos -…
Az európai tőzsdékkel ellentétben a tengerentúli részvénypiacok jól teljesítenek hétfőn, az erősödést az S&P 500 vezeti. Fontos makrogazdasági adat nem került publikálásra, így a befektetők a Fed...
Orosz sportolók - közöttük Jelena Iszinbajeva, a női rúdugrás világrekordtartója - ellátogattak hétfőn egy szíriai légi támaszpontra, ahonnan Oroszország az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet állásait támadja.
Trump motivációjáról és esélyeiről kérdeztük Káncz Csaba külpolitikai szakértőt. Lehet alapja annak az összeesküvés-elméletnek, hogy a jelöltet titokban Hillary Clinton stábja indította el az elnökségért vívott küzdelemben? Hillary botrányai mellett ismét esélyesnek tűnik Trump, vagy az elmúlt hetek őt jobban padlóra küldték?
A cukorbetegség (diabétesz mellitusz, DM) napjainkban már járványszerű méreteket ölt. A nemzetközi adatok szerint több mint 371 millió cukorbeteg él világszerte, számuk 2030-ra meg is duplázódhat. Magyarországon közel 8 százalék a cukorbetegek aránya. Hasonló a helyzet gyermekkorban is; az 1-es típusú cukorbetegek száma a világon közel félmillió, a betegség gyakorisága évről évre nő, főként az 5…
A PannErgy közgyűlése 2016. augusztus 26-val elfogadta Major Csaba igazgatósági tag lemondását, és Gyimóthy Dénest választotta új igazgatósági taggá....
Több éves tervezés után szeptember végén nyílik meg az Öröm a Zene Iskola Budapesten. A rendhagyó, élményalapú oktatást kínáló intézménybe azokat a kezdőket, újrakezdőket és haladókat várják, akik az ország kiváló könnyűzenei előadóitól szeretnének gitár-, basszusgitár-, dob-, billentyűs, fafúvós és énekórákat venni. Az iskolába háromévestől százéves korig lehet jelentkezni.
A kabriózásnak alapvetően két válfaja van. Egy sportautóban, például kőkemény roadsterben a nyitottság azt szolgálja, hogy a vezetés élménye szűretlenül tóduljon az arcunkba. A másik véglet, amikor egy kabrióban vonulunk, magunkba szippantva a külvilágot, élvezve az arcunkat simogató napsugarakat, megfigyelve olyan részleteket, amelyek mellett elsuhantunk volna szokásos zárkózottságunkban. Ebbe…
Félmillió eurót (csaknem 155 millió forintot) adományozott a vöröskeresztnek a közép-olaszországi földrengés érintettjeinek megsegítésére Mark Zuckerberg, a Facebook internetes közösségi portál társalapítója és elnök-vezérigazgatója, akit feleségével együtt hétfőn a Vatikánban magánaudiencián fogadott Ferenc pápa.
Az osztrákok többsége jogosnak tartja az államfőválasztás megismétlését, és túlnyomó részük szerint a szabadságpárti jelölt fogja megszerezni a többségi támogatást - derül ki közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét a Kurier című osztrák lap ismertette hétfőn.