2014 Szilveszter napján alakult meg a párt, attól a perctől kezdve dolgoznak, 60 ezer fős a támogatók listája, az a céljuk, hogy a retro kormányokat leváltsák, és szakértői kormány legyen – ezt Blazovich Tímea mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Los Angeles - Addie (35) sziámi ikerként született, azonban nem a klasszikus értelemben, hanem a fenekénél fogva volt "hozzáragadva" a testvére, akit műtét után sikeresen eltávolítottak.
Az utóbbi hetekben jelentősen gyengültek a portugál kötvények, a tízéves hozam ismét 3 százalék fölé emelkedett. Ráadásul az országot leminősítés fenyegetheti, ami újabb csapást jelenthet, hiszen ha...
Egymás után érkeznek a 8000 forint körüli célárak az OTP-re, és bár egy elemzés talán legkevésbé érdekes része maga a célár, azok alakulása jól mutatja, hogyan változik az elemzői hangulat egy...
Indítványt tett az ügyészség annak a két férfinak az előzetes letartóztatására, aki a gyanú szerint a múlt héten fegyveresen rabolt ki egy budapesti benzinkutat.
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso azt mondja, a McLaren a legjobb csapat, mellyel autóversenyzői pályafutása során dolgozott, noha az elmúlt másfél évben nem tudott jó eredményeket elérni a patinás istállóval. Tovább »
A jelenleg a német túraautó-bajnokságban (DTM) és a Formula E sorozatban versenyző Antonio Félix da Costa azt mondja, még mindig nehezére esik elfogadni, hogy nem kapott lehetőséget a Forma-1-ben. Tovább »
Az Appeninn cégcsoport csökkenő árbevétellel és eredménnyel zárta 2016 első fél évét, az ingatlanbefektetéseket kezelő társaság a következő negyedévekben növekvő árbevételt vár, és a cég vezetése fenntartja osztalékfizetési szándékát az idei év eddig elért eredménye alapján.
Idén eddig nagyjából 60-70 ezer lakás cserélt gazdát az országban. Budapesten főleg 10-25 millió forint értékben keltek el a jellemzően 30-60 négyzetméteres használt lakóingatlanok. Újépítésű ingatlanokra országosan 20-40 millió forint között költöttünk. Az év első felében 3400 lakás épült országosan, az év végére elérheti a 10 ezret is az új lakások száma. Hogyan alakultak a lakásárak az elmúlt…
A Facebook mindig meglepi felhasználóit valamilyen frissítéssel - aminek vagy örülnek vagy nem. Most is várható egy, ami a legtöbb használónak valószínűleg nem fog tetszeni!
A világ legnagyobb bankjai közül négyen álltak össze, hogy egy új digitális pénzt vezessenek be, ami aztán iparági sztenderddé is válhat - írja a Financial Times. A UBS egy elszámolásra...
Reprezentációs költségekre 2,6 milliárd forintot költött el a kormányzat, amelyen belül különböző képzési tételek is szerepeltek, derül ki a hvg.hu cikkéből.
Hosszabb idő óta először mutatkozik esés a piacokon, Európában 1 százalék körüli. A forint erőt mutat, az arany csak átmenetileg ugrott meg, most újra nagyot esett.
Magyarországon a vállalatok adminisztratív terhe a GDP 4 százalékát teszi ki. Pedig ezen egész egyszerűen lehetne könnyíteni. Akár érthetőbb fogalmazással is.
Budapest - Minden részletet tisztázott a hamis Szalai Ádám, aki szándékosan, de stílusosan vezette félre a Bors újságíróját, és a jogi lépések mellé a laptól állásajánlatot is kapott.
Hányást, magas lázat is okozhatnak a gyerekeknek szánt ujjfestékek - derült ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatából. 14-féle készletből vettek mintát, kettő esetében merült fel mikrobiológiai szempontból kifogás.
Dr. Pongrácz Antal, az OTP igazgatóságának a tagja tegnap 11236 darab OTP-részvényt vásárolt 4840 forintos átlagáron, tőzsdén kívül (OTC). A részvényeket még tegnap eladta a vezető, mégpedig 7264...
„Az én szemszögemből Bayer Zsoltnak nem kell visszaadnia a kitüntetését, de én nem olvastam a publicisztikáit, csak a Gulag-témával kapcsolatos dolgokra figyeltem” – nyilatkozta a Nol.hu-nak Pintér Jolán, a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnökhelyettese. Felettese, Stark Tamás azonban az ATV-ban azt mondta, nem tud arról, hogy Bayer szakértője lenne a Gulág-témának.
Európában esnek a tőzsdék a ma reggeli kereskedésben. Ez alól a hazai tőzsde se kivétel, a BUX már több mitn 0,3 százalékot esett, ami az elmúlt napokban nagyot emelkedett OTP gyenge teljesítményének...