Varsó - Egy ideje téma a Legia Warszawánál a magyar válogatott Nikolics Nemanja (28) távozása, azonban csapatának a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutása új fejezetet írhat a támadó életében.
A sella turcica (ejtsd: szella turcika) magyarul - formája miatt - töröknyeregnek nevezett csontos képlet a koponyán belül. Ez a képlet az agykoponyát alkotó csontok egyikén található, és fontos agyi struktúrát, a hypophysist (ejtsd: hipofízis, agyalapi mirigy) veszi körül. A hypophysis a bonyolult endokrin (hormonális) rendszer egyik fő agyi központja, sok hormon itt tárolódik és innen a…
Európában a kezdeti esések után szépen lassan visszahúzódtak az előző napi záróértékük közelébe a főbb európai részvényindexek. A BUX továbbra is felülteljesítő, ami elsősorban az OTP...
Intenzív tüzérségi támadással sújtja szerda hajnal óta a török hadsereg az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez tartozó célpontokat az észak-szíriai Dzserablúsz környékén, és Ankara bekapcsolódott a Washington irányítása alatt álló nemzetközi koalíció indította légicsapásokba is - derült ki török katonai források közléseiből. Közben a török tankok is átlépték az ország határát.
Magyar Telekom 2016. augusztus 23-án 1 533 636 darab saját részvényt adott át a munkavállalói résztulajdonosi program szervezet (MRP szervezet) részére - közölte a távközlési szolgáltató kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Queensland – Egy 29 éves, "Allah akbart" kiáltozó francia állampolgár késelt halálra a gyanú szerint egy 21 éves brit nőt, két másik embert pedig megsebesített egy turistaszállón az észak-ausztráliai Queensland államban - közölte az ausztrál rendőrség szerdán.
Az élelmiszer-termelők és feldolgozók védelme érdekében tett jelentős lépésként értékeli a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Európai Parlament tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal foglalkozó állásfoglalását, amelyben egyebek mellett uniós szintű keretszabályozást, az átlátható árképzés biztosítását és visszatartó erejű szankciókat javasolnak.
A nyár közepén lezárult árverési időszak után a napokban az utolsó, három hektár alatti területek is elkeltek, a legnépszerűbbek a nógrádi és a szabolcsi földek voltak - írta szerdai számában a Magyar Idők.
Két hónapos esés után egy kis korrekciót mutat az angol font, miközben a forint továbbra is mozdulatlan az euróhoz képest. A tőzsdék a magasban, Amerika áll a tetőn, ami nagyon szép teljesítmény az év eleji állapothoz képest. Szépen emelkedik az OTP, a Mol kissé gyengül.
Török harckocsik átlépték a szíriai határt, és lövik az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet állásait Dzserablúsz környékén - jelentette szerdán a Habertürk televízió.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az ellenzéki szimpatizánsok több mint fele is elégedett a kormánnyal bevándorlásügyben. A kormánypártok támogatottsága továbbra is messze a legmagasabb.
Az idei második negyedévben szezonális és naptárhatással kiigazítva az előzetes adatoknak megfelelően, 0,4 százalékkal nőtt a német bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévhez és 1,8 százalékkal az előző évi második negyedévhez képest - közölte szerdán a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Új adatbázissal és erre épülő hitelkockázat-becslési modellel állt elő az MNB és a központi hitelinformációs rendszert kezelő BISZ Zrt. Az adatbázis minden hitelezett vállalkozás pénzügyi adatait...
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az ellenzéki szimpatizánsok több mint fele is elégedett a kormánnyal bevándorlásügyben. A kormánypártok támogatottsága továbbra is messze a legmagasabb.
Több száz kilométert tehetett meg egy kamion alá szíjazva egy fiatal afgán férfi a délről északra vezető autópályán Olaszországban - közölte a rendőrség.
Hét év után ismét pozitív volt Írország nettó migrációs mérlege az idén áprilissal záruló egy évben. A bevándorlók száma az elmúlt egy évben 14%-kal 79 300 főre nőtt, közülük 21 100 fő volt ír...
A lovagkeresztes újságíró tíz éve készítette azt a filmjét, amire hivatkozva most kitüntették. De a kormány indoklásában az is szerepel, hogy nagyon megdicsért egy másikat.
Csütörtökön ünnepli születésnapját a burgonyából készült chips. A chips elkészítése nem egy megtervezett folyamat volt, és íze is rengetegszer változott 1853 óta.
A szállásadók 90 százalékától loptak már korábban a vendégei, a leggyakrabban törölközők és evőeszközök „tűnnek el”, de vannak akik nagyobb tételben utaznak.
320 ezer óvodás, 750 ezer általános iskolás, 210 ezer gimnazista, 210 ezer szakgimnazista és 96 ezer szakiskolás számára kezdődik meg jövő csütörtökön a 2016/2017-es tanév.
1 db májas hurka 1 db véres hurka 2 db kolbász 5 dkg kolozsvári szalonna 4 db krumpli 20 dkg savanyított káposzta olaj só őrölt fekete bors őrölt köménymag őrölt pirospaprika morzsolt kakukkfű
Beszűkült a munkaerőpiac, mert csökken a lakosságszám, sokan külföldön vállalnak munkát. A cégek nem tehetnek mást, mint bért emelnek, de ez az árkara is hatással lehet, elemzi a helyzetet Zsiday Viktor, a Citadella Alapkezelő portfóliómenedzsere, írja a Napi.hu.
A Magyar Nemzeti Bank hivatalosan is bejelentette, amit eddig csak sejtettünk: arra biztatja a kormányzatot, nevezetesen a költségvetésért felelős Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy költekezzen az...