2016. augusztus 19. péntek

aug. 19
10:15
A Volkswagen közel 10 ezer dolgozójának csökkenti a munkaidejét (Portfolio)
A Volkswagen közel 10 ezer dolgozójának csökkenti a munkaidejét. A lépés a wolfsburgi, a kasseli, a zwickaui és az emdeni üzemét érinti, ahol a vállalat kénytelen visszafogni a termelését azt...
aug. 19
10:15
A fizetésemelés teljes összege jár a védőnőknek (Pénzcentrum)
Törvénymódosítást tervez a kormány....
aug. 19
10:15
Lotus fogyókúra: 42 kiló mínusz ötmillióért (Auto Pult)
A valaha épült leggyorsabb és legerősebb Lotus egyben a valaha épült talán legnehezebb is. Persze a gyártóhoz hűen az Evora 400 esetében sem szélsőséges tömegről beszélünk, ráadásul most opciók ügyes kombinációjával tovább csökkenthetjük az üresen 1353 kg-os értéket.
aug. 19
10:15
Washington tetemes összeget fizetett Iránnak a foglyokért (ATV)
Az amerikai külügyminisztérium közvetve elismerte, hogy az a 400 millió dolláros összeg, amelyet Washington januárban átadott Iránnak, az amerikai túszok szabadon bocsátását segítette elő.
aug. 19
10:17
Ismét feléledhet az al-Kaida (hirado.hu)
Eltűnhet az Iszlám Állam, és előkerülhet az al-Kaida. Oszama bin Laden fia például kampányba kezdett. Elemzők szerint a terror nem, csak a név változik majd.
aug. 19
10:17
Célárcsökkentés miatt esik a BMW (Portfolio)
A nyitás után még vegyes mozgások voltak megfigyelhetők a tőzsdéken, majd elromlott a hangulat és lefelé vették az irányt a főbb európai részvényindexek. Szektorszinten az autógyártók és a bankok...
aug. 19
10:17
Minden idők legjobb értékesítési eredményét érte el a Jaguar-Land Rover (Auto Pult)
A Jaguar-Land Rover, Nagy-Britannia legnagyobb prémium autógyártója a mai napon bejelentette, hogy fennállásának legjobb hatodik hónapját zárva idén júliusban 44 486 darab gépjárművet értékesített. A minden eddiginél jobb eredmény 34 százalékkal haladja meg a vállalat 2015. júliusi teljesítményét.
aug. 19
10:18
Ötletpróbálgatásból dübörgő üzlet (HR Portál)
Azok a ?sharing economy?-ban működő szolgáltatások, amelyek a következő 10 évben- a gazdasági előrejelzések szerint - a hússzorosára fognak nőni, jellemzően nem a magyar fogyasztási szokásokra lettek alapítva. De, a magyar piac nagyot nő a következő években. A kistermelői áruk közvetlen hozzáférését szolgáló kis szervezetek előretöréséről, és a nagy, globális sharing economy-ban ?utazó? cégeknek a…
aug. 19
10:19
Elismerték a világ legnagyobb bankrendszerének a vezetői, hogy hibás az egész (Portfolio)
A legtöbb nemzetközi bank által használt informatikai rendszer, a SWIFT vezérei elismerték, hogy sok olyan biztonsági probléma van, amit túl sokáig figyelmen kívül hagytak és ezért megtörtént a baj. ...
aug. 19
10:19
Ikonikus köntösben tér vissza a BMW 2002 Hommage koncepció (Auto Pult)
Emlékeznek még a BMW 2002 Hommage koncepcióra? A májusban bemutatott, 2-esre alapuló múltidéző tanulmányt nehéz is volna elfeledni, amelyet mi sem bizonyít jobban, hogy még a gyáriak is újból elővették.
aug. 19
10:21
A republikánusok alelnökjelöltjének szerény a jövedelme (ProfitLine)
Az amerikai Republikánus Párt alelnökjelöltje, Mike Pence indianai kormányzó és családja szerény anyagi körülmények között él - derült ki a Pence házaspár csütörtök éjjel nyilvánosságra hozott vagyoni helyzetéből.
aug. 19
10:27
Semmi sem mozgatja meg a piacokat, kéthavi csúcson az olaj (Privátbankár)
Álmosan indult a kereskedés Nyugat-Európában és a Budapesti Értéktőzsdén is, a nyersanyagok azonban szépen emelkednek a csütörtöki zárás után.
aug. 19
10:27
Csalók: tízből hét taxis megbukott! - Persze, tiltakozni az Uber piaci működése ellen kellett csak (Blikk)
Már a Sziget ideje alatt is hangosak voltak a közösségi oldalak egyes taxisok rémtetteiről szóló bejegyzésektől, mostanra az is kiderült, hogy nem oktalanul: a vizsgálatokon tízből hét taxis bukott meg a Sziget fesztivál alatt.
aug. 19
10:27
Több mint 40 milliót hozott volna a ruhahamisítás (Alternatív Energia)
A papírok szerint bálázott, márka nélküli ruhát vittek volna Ukrajnába.
aug. 19
10:27
Premier League: Mourinho az Old Traffordnak is győzelemmel mutatkozna be (Agroinform)
Kettőből kettő eddig Mourinho mérlege a MU-nál, viszont pénteken játszik először hazai pályán új csapatával.
aug. 19
10:29
Nagy fordulat Trump kampányában? Mégis az okosabb utat választhatják (Privátbankár)
Bár két kulcsembert is lecserélt a republikánus elnökjelölt, a szakértő szerint nem feltétlenül fog eldurvulni a kampány.
aug. 19
10:29
Dopeman kifakadt: az olimpiának sz.rszaga van! (Blikk)
Trágár szavak kíséretében fejtette ki véleményét az olimpiáról a rapper!
aug. 19
10:33
Ez ám az olimpiai közvetítés! Szexelő párt zavart meg a sportkommentátor - Videó (Blikk)
Szexelő pár zavarta meg az élő olimpiai közvetítést Rióban.
aug. 19
10:33
Távolból működik: e-aláírás okostelefonról (hirado.hu)
Akár mobilon keresztül is hitelesíthetőek iratok vagy szerződések az újgenerációs elektronikusaláírás-megoldással.
aug. 19
10:33
300 ezer feletti fizetéssel keres főpénztárost a Lidl (Portfolio)
Az egyre súlyosbodó kiskereskedelmi munkaerőhiány jele, hogy a Lidl már 304 ezer forint feletti bruttó fizetési ajánlattal keres főpénztárost legalább két boltjába - írja az Index. A (családi...
aug. 19
10:33
Minden idők legjobb értékesítési eredményét érte el a Jaguar-Land Rover (Auto Pult)
A Jaguar-Land Rover, Nagy-Britannia legnagyobb prémium autógyártója a mai napon bejelentette, hogy fennállásának legjobb hatodik hónapját zárva idén júliusban 44 486 darab gépjárművet értékesített. A minden eddiginél jobb eredmény 34 százalékkal haladja meg a vállalat 2015. júliusi teljesítményét.
aug. 19
10:33
Tudósítás Rióból: Hogy szedte szét a nemzetközi sajtó Hosszú Katinkát? (ATV)
Az ATV riói tudósítójának következő riportjából megtudhatják, miért vásároltak a férfi pólósok porszívót és hogy szedte szét a nemzetközi sajtó Hosszú Katinkát.
aug. 19
10:42
Magnussen reméli, hamarosan döntést hoz a Renault (F1világ)
A Renault ifjú versenyzője, Kevin Magnussen azt reméli, csapata minél előbb döntést hoz arról, milyen versenyzőfelállással vág neki a 2017-es Forma-1-es szezonnak. Tovább »
aug. 19
10:42
„Amikor a rajtkőre lépek, az Iron Ladyt látod, és Hosszú Katinka ott marad a hotelben vagy otthon a saját problémáival” (444.hu)
A három aranyat és egy ezüstöt szerző úszónő a CNN-nek mesélt a sikereiről és a kapcsolatával Shane Tusuppal, az edzőjével és a férjével.
aug. 19
10:44
63 kilós tanítványa kétszer is földhöz vágta a legendás japán edzőt (444.hu)
Bezzeg a 48 kilós tanítványa még a nyakában cipelte körbe a birkózószőnyegen.
aug. 19
10:45
Most fogsz csak igazán nagybevásárlásokat tartani? (Privátbankár)
Idén akár 7 százalék feletti mértékben is emelkedhetnek a bérek, ez pedig a fogyasztás növekedéséhez vezet a szakértők szerint.
aug. 19
10:45
PR-ügynökség tagjai népszerűsítik az állószörfös sportokat (Kreatív Online)
A SUP-ballt és a SUP-fightot.
aug. 19
10:45
Nem bírt leállni! Földhöz vágtas az edzőjét a birkozó a győzelem után - Videó! (Blikk)
Rio de Janiero - Nem mindennapi ünneplést választott Kavai Riszako japán birkózó, miután megnyerte a női birkózásban a 63 kilogrammosok számát.
aug. 19
10:46
Donald Trump minden orvosi tesztje pozitív lett (444.hu)
Nagyon pozitív. El-ké-pesz-tő-en pozitív! Emiatt most némi magyarázkodásra is szorul, mert orvosi tesztből pont a negatív lenne jó. De úgy tűnik, hogy a kampánystábja erről nem értesült.
aug. 19
10:47
Íme a hely, ahonnan csodálatos élmény nézni a tűzijátékot, csak veszélyes (Blikk)
Az már megszokott, hogy egy-másfélmillió ember a budapesti rakpartokon és környékén gyűlik össze, hogy megnézze az augusztus 20-i tűzijátékot. Vannak azonban olyan helyek is ahonnan igazán egyedi, különleges és egyben romantikus élmény lehet a budapesti tűzijáték megtekintése. Csak nagyon veszélyes.
aug. 19
10:48
Letartóztatttak Dubajban egy ausztrált, mert jótékonyságra buzdított (444.hu)
Ezt pedig a helyi törvények szerint csak az illetékes hatóság engedélyével tehette volna.
aug. 19
10:50
Szijjártó Péter az első magas rangú politikus, aki a puccskísérlet után Ankarába látogat (444.hu)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter március 17-én fogadta Fatih Metin török gazdasági miniszterhelyettest Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (Fotó: Kovács Márton / KKM / MTI) Kedden utazik a török fővárosba, hogy előkészítse a terepet Orbán Viktornak, aki ősszel látogatna ki. A külgazdasági és külügyminiszter másnap Egyiptomba utazik, ahol a miniszterelnök és a…
aug. 19
10:51
A pénzszállító halálát kívánja a kakasdi balesetben elhunyt kisfiú rokona (Blikk)
Kakasd - Augusztus 6-án szörnyű baleset történt a Tolna megyei Kakasd közelében, egy pénzszállító furgon ütközött frontálisan egy családi autóval.
aug. 19
10:51
22 embert gyilkoltak meg egy mexikói tanyán (hirado.hu)
A gyilkosok a holttesteket másik helyszínre szállították és fegyvereket helyeztek a kezükbe azért, hogy úgy tűnjön, mintha összecsapásban haltak volna meg.
aug. 19
10:51
Miért legyek felelős foglalkoztató? (HR Portál)
Jelenleg több mint 50 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon és a vállalatok több mint kétharmada égető munkaerőhiánnyal küzd. Annak ellenére, hogy a piacon lenne az elvárásoknak megfelelő szakképzett munkaerő, a kereslet és kínálat sok esetben mégsem találkozik. Milyen felelősségük van a vállalatoknak ezen folyamatok kialakulásában és azok visszafordításában? Hogyan csökkenthető a…
aug. 19
10:54
Érdemes most aranyat venni? (ProfitLine)
Az árupiacon az elmúlt hetekben nem történtek alapvető változások, így a harmadik negyedévben valószínűleg nem láthatunk olyan ütemű növekedést az árupiacon, mint az első félévben. Az első két negyedévben a befektetési célú árupiaci kereslet növekedésének nagy része az arany felé irányult. Eddig ebben az évben több mint 13 milliárd dollár áramlott be az SPDR Gold Shares (GLD)-be, amely a világ…
aug. 19
11:03
Lejárt élelmiszerekkel üzleteltek – óriási bűnbandát kaptak el (Privátbankár)
Jó nagyot bukott a trükköző bűnszervezet, a rendőrség lecsapott és vádemelést is javasolt.
aug. 19
11:03
Megszűnik a WirtschaftsBlatt (Kreatív Online)
Az osztrák lappiaci helyzetre hivatkoznak.
aug. 19
11:03
Pálmafák közt ünnepelt Sarka Kata - Fotó (Blikk)
Születésnapja alkalmából közösségi oldalán köszöntötte fel kisfiát Sarka Kata.
aug. 19
11:03
Riói olimpia: Pars szállíthatja az újabb magyar érmet (Agroinform)
London olimpiai aranyérmes kalapácsvetőnk, Pars Krisztián szombat hajnalban az éremért áll dobókörbe.
aug. 19
11:05
Nem nyomoznak a kopaszok ellen, bajban a választási iroda elnöke (Privátbankár)
A kopaszok miatt már nem nyomoznak, de mivel elküldték a helyszínről a kiérkező rendőröket, felmerül a hivatali bűnpártolás gyanúja – tudta meg a hvg.hu.
aug. 19
11:09
Húsleves, ahogy Klári készíti (Mindmegette)
1 db egész csirke 2 db sárgarépa 1 db karalábé 1/2 db zellergumó + a levele 1 kis fej vöröshagyma 5 gerezd fokhagyma 1 levél kelkáposzta 1 csokor petrezselyem 1 db t.v. paprika 1 db paradicsom 1 db krumpli só őrölt bors 5 szem egész bors
aug. 19
11:09
Cél a nyolcadik aranyérem! Pár óra múlva vízre szállnak kajakosaink (Blikk)
Rio de Janiero - Már csak pár óra, és kezdetét veszi magyar idő szerint fél háromkor kezdődő női kajak négyes 500 méteres előfutama.
aug. 19
11:09
Csak az állampapír marad (Adó1százalék)
Most az állampapír, a készpénz és az életbiztosítás a legnépszerűbb megtakarítási forma.
aug. 19
11:09
A balkáni útvonal tartósan zárva marad a migránsok előtt (hirado.hu)
Sebastian Kurz hangsúlyozta, hogy a balkáni migrációs útvonal "természetesen tartósan" zárva marad, mert az illegális migrációt csak így lehet megállítani, amíg nem biztosított az uniós külső határok védelme.
aug. 19
11:09
Temeti az eurózónát a Fed volt elnöke (Portfolio)
A rengeteg különböző érdek miatt fel fog bomlani az eurózóna, mely a jelenlegi formájában működésképtelen - mondta a Bloomergnek adott interjúban Alan Greenspan, a Fed korábbi elnöke. A szakember...
aug. 19
11:09
Brutális kullancsinvázió Magyarországon: méregdrága a védekezés (Pénzcentrum)
A kullancsoknak a fele fertőző!...
aug. 19
11:09
Minden idők leggyorsabb 911-e? Már úton az új GT2 RS (Auto Pult)
Hogyan lehet még gyorsabb a Porsche 911 GT3 RS? Turbófeltöltéssel! A különösen izmos előd után az új generációból is javában fejlesztik a kényszer-lélegeztetett GT2 RS-t, amely jó eséllyel pályázhat a Nordschleife körrekorderi címére.
aug. 19
11:11
Emlékszik a Metallicára? Nagyon jó hírünk van a rajongóknak! (Blikk)
Nyolc év szünet után ismét új albumot jelentet meg a Metallica. A legendás amerikai heavy metál csapat Hardwired... to Self-Destruct című anyaga novemberben kerül a boltokba.
aug. 19
11:11
Sétára készülődnek az űrállomás asztronautái (hirado.hu)
Pénteken tervezik installálni a magánűrhajókat célzó új dokkolóportot.

Keresés