A debreceni Kodály Filharmonikusok Közelebb a csillagokhoz elnevezésű szabadtéri koncertjével zárja a nyári szezont augusztus 26-án a gyulai Almásy-kastély.
Három üzemben összesen több mint 10 ezer alkalmazott munkaidejét kénytelen csökkenteni a Volkswagen egyik alkatrész-beszállítója miatt. A gyártóhoz közel álló forrásból úgy tudni, az ES...
Bengázi - Az Iszlám Állam már női öngyilkos merénylőket is bevet a líbiai katonák ellen Szirtben, a terrorszervezet kormányerők által ostromolt utolsó bástyában.
Oroszország drótkerítést épít a Lengyelországgal szomszédos exklávéja, a Kalinyingrádi terület határán, miután Varsó júliusban az adott határszakaszon felfüggesztette a kishatárforgalmat - közölte csütörtökön a lengyel közszolgálati televízió.
Az amerikai igazságügyi minisztérium be akarja szüntetni a magánbörtönök használatát, miután hivatalos vizsgálatok kiderítették, hogy kevésbé biztonságosak és kevésbé hatékonyak, mint az állami...
Összes csatornáján adásszünetet tart jövő szombaton egy brit televíziós társaság, hogy ezzel is mozgásra bírja a nézőket, és segítsen egy tömegsportrendezvényt, amely a szigetország sportolóinak a riói olimpián aratott sikereit ünnepli - írja az MTI.
Ugyanakkora erőhatás esetén egy idősebb embernél 2-szer akkora a sérülés kockázata, mint egy fiatalnál. Autóvásárlás során a fiatal és kezdő vezetők választását a kocsi kinézete és felszereltsége határozza meg: az autónak menőnek kell lennie, sokféle elektronikai berendezéssel. Az idősebbek ezzel szemben a praktikus és könnyen vezethető kocsikat keresik, a nehezen kezelhető extrák nélkül. A…
Idén július végéig több mint 10 százalékos növekedést mutat a SZÉP-kártya költések összege az előző év azonos időszakához képest, a kártyakibocsátók adatai szerint a nagyobb összegeket a nyári szezonban költik el a kártyabirtokosok, a legnépszerűbb a vendéglátás alszámla - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók csütörtöki tájékoztatásából.
Előzetes adásvételi megállapodást kötött a krakkói Bonarka City Center bevásárlóközpontra a TriGranit a Rockcastle ingatlanbefektetési vállalattal, a tranzakció pénzügyi zárása a következő hónapokban...
Milos Zeman cseh államfő a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország legfőbb szövetségese Csehországban, és aktívan terjeszti Moszkva nézeteit - állítják annak a cseh tanulmánynak a szerzői, amelyet csütörtökön ismertettek újságírókkal Prágában.
Budapest — Váratlan fordulatot vett csütörtökön Mengyi Roland „Voldemort” ügye, miután Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte a fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Andrej Arsavin, az orosz válogatott és az Arsenal korábbi labdarúgója érdekes kijelentést tett: úgy véli, bizonyos sportágak egyszerűen nem működhetnek dopping nélkül.
Ma 15:30-kor berontott egy fegyveres férfi egy meg nem nevezett, a X. kerületi Körösi Csoma sétányon található bankfiókba - írja a Police.hu. Az ismeretlen férfi a bankfiók alkalmazottait és...
A korábbi hírekkel ellentétben nem rabolták ki a riói olimpián szerepelt Ryan Lochte úszót és három csapattársát, hanem a négy olimpikon rongált meg egy benzinkutat vasárnap hajnalban.
Németországban a test egészét fedő muzulmán női öltözék, a burka viselésének részleges megtiltását javasolja rövidesen a kormányzó jobboldali CDU/CSU pártszövetség a ZDF országos köztelevízió csütörtöki értesülése szerint.
Rio de Janeiro – A magyar válogatott 13-4-re nyert csütörtökön a házigazda brazil csapat ellen a riói olimpia férfi vízilabdatornáján, így a szombati folytatásban az ötödik helyért küzdhet.
Ismét lehet pályázni a hátrányos helyzetű - kiemelten a roma - hallgatók felsőoktatási esélyegyenlőségének javítását, felsőfokú végzettséghez jutásának támogatását szolgáló Út a diplomához programban - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
A mai kereskedésben a vezető amerikai részvényindexek a Dow kivételével enyhe emelkedést mutatnak, a nyersanyagok viszont szépen teljesítenek.Továbbra sincs jelentős változás 2016.08.18...
Sikeresen teljesítette első útját a világ leghosszabb léghajója. Egy brit cég fejlesztette ki. A hibrid gép ötvözi a hagyományos repülőgép technológiát a helikopter és a léghajó technológiával. Ráadásul nagyon könnyű, ezért sokkal praktikusabb és olcsóbb, mint egy repülőgép. További részletek a videóba.
Szerepük volt Fethullah Gülen hitszónok követőinek a csütörtökön elkövetett délkelet-törökországi robbantásban - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök televíziós beszédében.
A republikánus elnökjelölt, Donald Trump híveinek egy része Texasban kész lenne államuk elszakadására, ha a demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok elnöke.