Tűzoltók végzik a mentést a dél-olaszországi Bari közelében történt vonatbaleset helyszínén 2016. július 12-én. Két személyszállító vonat ütközött össze egyazon sínpáron az Andria és Corato közötti vonalon, a szerencsétlenségben legkevesebb tíz ember életét vesztette, több tucatnyian megsérültek.
Kentucky Lake - Holtan találták Craig Morgan 19 éves fiát egy Tennessee állambeli tóban, a kamasz feltehetően egy csónakkirándulás során fulladt a vízbe.
Költségvetési csalás miatt folytatnak nyomozást a NAV pénzügyi nyomozói egy Fejér megyei székhelyű mezőgazdasági társaságnál: a cégtől és annak vezetőjétől háromszázmillió forint értékű vagyont foglaltak le, mert jogosulatlanul vett fel állami támogatásokat.
Tolmácsot kérek! Utólag bár ne kért volna Szalai Ádám, ugyanis a franciaországi Európa-bajnokságon, az Izland elleni mérkőzést megelőzően kapott egy érdekesre fordított kérdést Cristiano Ronaldóról a magyar válogatott csatára.
Az RBC vezetését azért váltották le, mert Putyin köreinek ügyeit piszkálták. Most kiszivárgott egy hangfelvétel arról, hogyan mutatkozott be az új vezetés.
Bár sokáig úgy tűnt, hogy Nicole Scherzinger nem fogja tudni túltenni magát azon, hogy hét évnyi se veled, se nélküled kapcsolat után végleg szakítottak Lewis Hamiltonnal, most mégis boldogabb, mint valaha.
Akár a rokonoknak, barátoknak szeretnénk valami kis apróságot vinni a nyaralásról, akár mi magunk akarunk megőrizni minél többet a vakáció hangulatából, érdemes ötletet merítenük az összeállításban szereplő képekből. A kavicsot mindig alaposan mossuk le és szárítsuk ki mielőtt munkához látnánk. A színezéshez bármilyen festéket használhatunk, „iskolás” temperát épp úgy, mint akrilt. A vékony…
Gyorsult a lakásárak emelkedésének üteme az első negyedévben az euróövezetben és az Európai Unió egészében is. A legnagyobb mértékben Magyarországon drágultak a lakások.
Az eddigi heti helyett augusztustól csak havonta lesz aukció az MNB három hónapos irányadó eszközéből, októbertől pedig korlátozzák annak elhelyezését - jelentette be a jegybank kedden. A két...
Jóváhagyták a Spanyolország és Portugália elleni deficitszankciós eljárás elindítását az Európai Unió pénzügyminiszterei a Brüsszelben kedden tartott ülésükön.
A Tesla már régóta ígérget a Tesla Roadster tulajdonosainak egy vadonatúj akkupakkot, amivel a gyártó 500 km feletti hatótávolságot prognosztizált. A legfrissebb hírek szerint rövidesen megérkezik a várva-várt ’szett’, amit utólag, kézzel építenek be a Teslánál.
Hétfőn a Moody's elmaradt felminősítése mellett is háromhetes csúcsra tudott erősödni a forint az euróval szemben 313 körülig, kedden viszont kora délután hirtelen forintesést okozott az, hogy az MNB...
Nagy-Britannia nem fog sietni, hogy elindítsa az EU-tagságának megszüntetésére irányuló eljárást - közölte a szerdán a brit miniszterelnöki posztot átvevő Theresa May egyik legfőbb szövetségese a...
Miskolc - Eljárást indítottak egy 20 éves boldvai nő ellen, aki a gyanú szerint nem látta el újszülött csecsemőjét, és a gyermek meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
A szépségipari és vendéglátóipari képzések vezetik a legkeresettebb OKJ-s képzések rangsorát 2015-ben, vagyis a kézápoló és műkörömépítő, a kozmetikus, a cukrász, a szakács és a fodrász tanfolyamok iránt a legnagyobb az érdeklődés az interneten keresztül – derül ki a keresőhirdetésekre szakosodott Google Partner ügynökség, az Online Service Selector Kft. keresési szokásokat vizsgáló elemzéséből. A…
Eljárást indítottak egy 20 éves boldvai nő ellen, aki a gyanú szerint nem látta el újszülött csecsemőjét, és a gyermek meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A nő az elmúlt napokban otthonában adott életet egy kislánynak. A csecsemő az első orvosi vélemény szerint élve született, azonban ellátatlansága miatt meghalt. A megyei rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja…
A fesztiváldivat évről évre változatos, új megoldásokkal hódít, és olyan extrém, rég elfeledett darabok kerülnek a palettára, mint például az overall, a kertésznadrág vagy a csipkés felső bőrbakanccsal.
Az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese abban bízik, hogy a törvény teljes szigorával és a nyilvánosság legnagyobb bevonása mellett jár el a bíróság a Quaestor-ügyben
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerint a magyar baloldali pártok EP-képviselői az ország érdekei ellen szavaztak Strasbourgban, a kényszerbetelepítéssel kapcsolatos döntésükkel minden "jóakaratú magyar polgárt hátba támadtak"
Minden bizonnyal Szalai Ádám és a teljes magyar válogatott számára egy igazi kihívás volt az Európa-bajnokságra való felkészülés és a tornán való helytállás. De talán még ezek sem voltak olyan nehezek, mint Szalai Ádámnak megfelelően válaszolnia a tolmács által fordított kérdésre.
A befektetők Amerikában is megnyugvással fogadták, hogy Andrea Leadsom brit energiaügyi miniszter bejelentette: visszalép a konzervatív párt vezetőválasztási csatájából, és Theresa May lesz a brit...
Az új brit kormánynak el kell döntenie, hogy mikor kezdeményezi az uniós kilépési tárgyalások megkezdését, és hogy milyen viszonyt alakítson ki az Európai Unióval a közösségen kívüli Nagy-Britannia - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.
Az ügyész szerint Tarsoly Csaba az általa létrehozott és irányított bűnszervezet határozott fellépésű, ellentmondást nem tűrő vezetője volt, aki a cégcsoport valamennyi cégének vagyonát saját vagyonának tartotta és a legnagyobb természetességgel akként is kezelte. A Questor-ügy keddi, első tárgyalásán a vádhatóság képviselője megkezdte a vádirat ismertetését.
Az MSZP kormányzati ciklusaiban zavartalanul zajló bróker-visszaéléseket a jegybank tárta fel, így az eset kapcsán leginkább a szocialistáknak van takargatnivalója - nyilatkozta Binder István, a jegybank felügyeleti szóvivője az MTI-nek kedden
A legnagyobb sikernek azt tartja Kassai Viktor, hogy a magyar bírói csapat az "elsőtől az utolsó sípszóig" ott lehetett a vasárnap zárult franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.
Anglia - Költöztető autók torlódtak fel a Downing Street 10-es szám előtt kedden délelőtt. Itt lakott hat éven keresztül David Cameron, brit miniszterelnök, holnap azonban már át kell adnia a rezidencia kulcsait követőjének, Theresa May-nek.
Akár tragédiával is végződhetett volna annak a kisfiúnak az esete, akit az ausztráliai Alice Springsben próbált elragadni egy felbőszített, ékfarkú sas. A támadás pillanatáról ráadásul fénykép is készült!