A magyarok több mint 70 százaléka szerint a lakóingatlanokat legjobban a lakásbiztosítások, a távfelügyelettel rendelkező riasztók illetve a szomszédokkal való összefogás védi - derül ki a K&H Biztosító felméréséréből. A lakástulajdonosok 68 százaléka hatékony házőrzőnek tartja a kutyákat, akik megelőzik a rangsorban a polgárőrséget és a távfelügyelet nélküli riasztókat is.
Egyedülálló lehetőség nyílik meg sok fiatal előtt, hiszen Európa legnagyobb diszkont légitársasága több mint ezer fővel tervezi bővíteni fedélzeti személyzetét. Az álláshelyek fele az Egyesült Királyságban jön létre, de mind a 27 bázison várják az új kollégákat.
Számos betegségre kínál enyhülést, gyógyulást valamelyik hazai gyógyfürdő. Nekünk magyaroknak nagy szerencsénk van azzal, hogy kis országunk több száz fantasztikus gyógyhatású fürdővel rendelkezik, így nem kell külföldre utaznunk a gyógyulásunkért, így elérhető áron jutunk hozzá a kúrához. De milyik fürdő milyen problémára kínál gyógyírt?
A Magyar Posta Zrt. a Rossmann Magyarország Kft.-vel együttműködve a gyorsabb és rugalmasabb kiszolgálás érdekében csekkbefizető automatákat állít üzembe 25 drogériában.
A svéd dolgozóknak évente öt hét fizetett szabadság jár, így a gyerekek felügyeletének megoldása a nyári szünetben nem jelent olyan nagy problémát, mint Magyarországon.
Jelentős forgalomkorlátozások vannak a hétvégén Budapesten az Ironman verseny miatt. Szombat délelőtt több helyen is dugók alakultak ki. Az összesen 113 kilométeres versenyen mintegy 2000-en indultak, köztük 10 év kihagyás után az 51-szeres Ironman Kropkó Péter, és az ATV híradójának műsorvezetője, Gajdos Tamás is.
Formabontó, új megoldással rukkolt elő a GLL Real Estate Partners a fővárosi irodapiacon. A cég elsőként nyitotta meg Budapest belvárosában a külföldön is újdonságnak számító kültéri irodáját. A...
Temérdek kérdés merül fel egy társaság létrehozása előtt, s különösen érdekes dilemmákat vet fel egy katás bt. alapítása, pláne akkor, ha megalakul, de csak később kezd el érdemben működni. Példa erre az a kérdéshalom, amellyel olvasónk szakértőnket – Sinka Júlia, okleveles adószakértőt – elárasztotta.
A várakozásoknak megfelelően jelentős bővülésről tanúskodnak a friss lakásépítési statisztikák. A lakásépítési engedélyek száma az idei első félévben több mint duplájára nőtt, a használatba vett lakások száma pedig 11 százalékkal emelkedett. A lakáspiac élénkülésével párhuzamosan a lakáshitelezésben is folytatódhat a bővülés.
Mert ma olyan napunk lesz. A sok napsütést csak kevés felhő zavarhatja meg, elsősorban a Dunántúl északnyugati felén. Este jön egy hidegfront, és minden, ami ezzel jár - záporok, zivatarok, szél. De addig 29-34 fok lesz, árnyékban. Kellemes vasárnapot, pihegjenek velünk!
Szombaton megérkezett Rio De Janeiro államba az olimpiai láng. Az ötkarikás játékok megnyitójáig már kevesebb, mint egy hét van. Gondok azonban akadnak még bőven: kiderült, hogy az orosz súlyemelő csapatot nem engedik a rajthoz, az ausztrálok szállásán pedig tűz ütött ki az éjjel. Részletek a videóban.
A kontinens évente hét centit vándorol, a legutóbbi frissítés óta már 1,5 méterrel arrébb van, mint azt a GPS hiszi. Ennyi már elég is lenne egy balesethez.
A legfőbb ügyészhez fordul a Jobbik, hogy kiderüljön, miről szól az a levél, amelyet Vizoviczki László írt Kubatov Gábornak, a Fidesz alelnökének. Staudt Gábor a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz érdeke, hogy tisztázzák a felvetődött kérdéseket. Tuzson Bence szerint Kubatov Gábor már mindent elmondott, és a lehető leghelyesebben járt el azzal, hogy a levelet átadta a hatóságoknak.
A republikánus politikust épphogy csak megválasztották pártja elnökjelöltjévé, programja miatt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem zárónapján a magyar miniszterelnök a világ első hivatalban lévő politikusaként tette le mellette a garast. A sajtó egy része és véleményvezérek szörnyülködnek. A Hetek cikke.
Heves összecsapások voltak szombaton Szaúd-Arábia déli határán, ahol jemeni lázadók be akartak hatolni az országba - közölték Rijádban. A jemeni kormány nem sokkal később bejelentette, hogy elfogadja az ENSZ béketervét, a lázadók azonban egyelőre nem nyilatkoztak.
Ki kellett menteni egy elakadt liftből Donald Trump amerikai politikust, a republikánus párt elnökjelöltjét - közölte Colorado Springs tűzoltósága helyi idő szerint szombaton.
Ki kellett menteni egy elakadt liftből Donald Trump amerikai politikust, a republikánus párt elnökjelöltjét - közölte Colorado Springs tűzoltósága helyi idő szerint szombaton.
Kovács Patrícia nyáron sem pihen, jelenleg is tart a nagy sikerű Válótársak című sorozat második évadának forgatása. A gyönyörű színésznő a jelek szerint közelebbi kapcsolatba kerül majd a Scherer Péter által megformált Jakad Dáviddal, az alábbi Instagramra posztolt kép legalábbis kétségtelenül erre enged következtetni.
Egy vitorlásról a vízbe ugrott, majd elmerült egy férfi péntek délután a Balatonban. Azonnal keresni kezdték, de végül nem akadtak a nyomára. Két nappal korábban a mentők egy siófoki strandon láttak el egy 25 éves férfit, aki mindössze 40 centis vízbe ugrott fejest. Ő nyakcsigolya törést szenvedett, valószínű, hogy egy életre lebénult. Közben a vízimentők Szigligeten két ember életét is…