Mintegy 20 milliárd forintnyi friss tőke áramlott idén az OTP Ingatlanbefektetési Alapba, ezzel mára az ott kezelt vagyon értéke átlépte a 100 milliárd forintos küszöböt. Az Alapkezelő szakértői...
Barack Obama személyesen is találkozhatott azzal a fekete férfival, aki a múlthéten vérfürdőt rendezett a texasi Dallasban. Az amerikai elnök meglepetésszerű látogatást szervezett egy afganisztáni katonai támaszpontra, ahol Micah Johnson egységét azzal bízták meg, hogy segítség a váratlan vizitet.
Az alkotmánybíróság szerint nem vétettek a hatóságok, mikor betiltották az Orbán Viktor háza elé, illetve a Kúria elé tervezett tüntetéseket, ugyanis a hiányos szabályozás miatt nem tudtak másképp dönteni. A TASZ szerint az AB mostani döntése azt jelenti, hogy ezután bármilyen demonstrációt már előre be lehet tiltani arra hivatkozva, hogy esetleg sérthet más jogokat annak megtartása.
A Sedleci osszárium egy keresztény kápolna, ami a Mindenszentek temploma temetőjében található a csehországi Sedlecben. A kápolnát egyébként több ezer emberi csont díszíti. A 13. században Sedlec egy zarándokhely volt, ahova többen is elhozták haldokló vagy halott rokonaikat eltemetni. A temető viszont egy idő után csordultig megtelt.
Egy autós eddig tisztázatlan körülmények között belehajtott a benzinkút shopjába Alsónémediben. A Blikk információi szerint senki nem sérült meg, az üzlet egy része azonban rommá törött.
Júniusban éves szinten 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Csehországban - közölte a cseh statisztikai hivatal (CSÚ) kedden Prágában. Májusban szintén 0,1 százalékos volt az éves infláció.
A meghirdetett mennyiségnél 10 milliárd forinttal nagyobb összegben, hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos dkj-t az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Los Angeles - Erre már szavak sincsenek! A szépséges amerikai színésznő úgy érzi, a mai, férfiak uralta világban csak fütyinek öltözve tud érvényesülni.
Houston - Az üzenet nehezen félreérthető, főként, mert nem érthető egyáltalán. De lehet, hogy nem is földi nyelven van. Vagy nem is létezik, mint olyan......
Hágai bíróság: Kínának nincs történelmi joga a dél-kínai-tengeri területekhez Kínának nincs történelmi joga a dél-kínai-tengeri területekhez, és így ahhoz sem, hogy igényt tartson az ott található nyersanyagok kitermelésére - mondta ki ítéletében az Állandó Választottbíróság
Mintegy 20 milliárd forintnyi friss tőke áramlott idén az OTP Ingatlanbefektetési alapba, ezzel mára az ott kezelt vagyon értéke átlépte a 100 milliárd forintos küszöböt. Az Alapkezelő szakértői...
Az Egri Főegyházmegye tulajdonába kerül a részben az egri bazilika és a nemrégiben átadott Egri Érseki Palota Kulturális, Turisztikai Látogatóközpont alatt található, jelenleg az egri önkormányzat birtokában lévő egykori érseki pincerendszer
A hazai tőzsdén sokkal több befektetési jegy van, mint részvény, és az alapok általában jobban megfelelnek a kisbefektetői igényeknek, mint a részvények. Mégis csak kevesen vásárolnak ilyet. BUX indexet is lehet venni, vagy hozzájutni néhány olyan alaphoz, amihez különben új helyen kéne számlát nyitni.
A piacról hiányzó munkaerőt elsősorban a hatékonyság javításával, továbbá a közmunkások elsődleges munkaerőpiacra irányításával és oktatással lehet pótolni – erről a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke beszélt az M1 aktuális csatornán kedd reggel.
Zamárdi - Egy magyar nő és egy külföldi férfi választotta ki azt a hat lányt, akik a Balaton Soundon a DVBBS koncertje után az öltözőbe mehettek - írja az index.hu.
Új, kutatásra-fejlesztésre, innovációra épülő fázisba kell léptetni a magyar gazdaság növekedését, a kreativitásra és a szellemi tőkére kell építeni. Ez jó kiindulási alap a gazdaság következő fejlődési szakaszának megteremtéséhez - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Az Európai Unióban átlagosan 4 százalékkal növekedtek a lakásárak 2016 első negyedéve, és az előző év azonos időszaka között, míg az euróövezetben 3 százalékos volt a drágulás mértéke a fenti...
A legnagyobb sikernek azt tartja Kassai Viktor, hogy a magyar bírói csapat az "elsőtől az utolsó sípszóig" ott lehetett a vasárnap zárult franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.
Hétfőn a Moody's elmaradt felminősítése mellett is háromhetes csúcsra tudott erősödni a forint az euróval szemben 313 körülig, kedden viszont kora délután hirtelen forintesést okozott az, hogy az MNB...
A mai fiatalok átlagosan 180 ezer forintos fizetésről álmodnak, miközben a munkára készülő hallgatók nagy része nem hisz abban, hogy piacképes szakmát tanul. És miközben az apróhirdetési portálok dugig vannak állásajánlatokkal, sokan nem találnak állást, mert a munkáltatók több éves tapasztalatot várnak el.
És kezdem pont úgy érezni magam két egymást követő, háromnegyed ötös kelés után, mint ez a cica. Még két óra, és érkezik Sarkadi Zsolt, addig Plankó Gergő élőzi tovább a nagyvilágot. Viszlát!
Vasárnap fosztott ki egy alvó férfit a 6-os villamoson egy férfi és egy nő, a tettüket térffigyelő kamera rögzítette és rögtön el is fogták mindkettőjüket. Gyorsított eljárásban, keddre már el is ítélték őket.
Szerbiában jelenleg több mint háromezer migráns tartózkodik, most már naponta mintegy ötszázan érkeznek illegális útvonalakon keresztül Macedóniából és Bulgáriából, viszont szinte senki nem hagyja el az országot - jelentette ki kedden Ivan Miskovic, a szerbiai menekültügyi főbiztosság munkatársa a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS)
Az uniós pénzügyminiszteri tanács (Ecofin) kedden megállapította, hogy Portugália és Spanyolország az előírt határidőre nem tett hathatós lépéseket a túlzott mértékű államháztartási hiányuk...
Az eredetileg 20 milliárd forintos keretösszeggel tervezett pályázatot a közelmúltbeli ígéretnek megfelelően végül 40 milliárd forinttal írta ki a kormány, igaz kellemetlen, hogy a támogatási...