Az ötödosztályú Tranmere Rovers és a harmadikligás Fleetwood Town után a Championshipbe visszajutott Wigan Athletic-kel is elbánt a Liverpool az előszezonban. Rengeteg helyzet adódott a Vörösök előtt Wiganben, Philippe Coutinho kétszer is eltalálta a kapufát az első játékrészben, mégis a hajrá kezdetéig kellett várni a gólokra. A 71. percben Danny Ings, három minutummal később a 16 éves csatár,…
Szolnok — Micsoda győzelem! Kiderült, kölcsönkajakkal nyerte meg a múlt csütörtöki 1000 méteres olimpiai válogatót a Hufnágel Tibor (25), Ceiner Benjámin (24), Somorácz Tamás (24), Kugler Attila (29) négyes, ugyanis a saját hajójuk éppen a plovdivi ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon „vendégszerepelt”.
Kecskemét — Nagy fába vágta a fejszéjét Szergej Jelisztratov. Az egykori gyerekszínész ugyanis újra összetoborozza három régi magyar film gyerekszereplőit, többek között a legendás Utánam, srácok! színészeit.
Budapest — Sokkot kapott H. László (18), amikor érte mentek a rendőrök. A fiatalembert és kedvesét, J. Szilviát (21) azzal gyanúsítják, hogy sanyargatták gyerekeiket, akik közül az egyiket, a kétéves kislányt valaki meg is erőszakolta egy VI. kerületi lakásban.
Budapest — Rohamosan javul Kulka János állapota, már egy ideje bot nélkül sétál az utcán az áprilisban agyi infarktust kapott Kossuth-díjas színészlegenda. A színészről a kórház elhagyása óta eddig nem készült fotó, ám egy olvasó-riporterünk lencsevégre kapta őt, amint az otthonához közeli meredek utcákban már gond nélkül jár.
Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnésével megnyílik az út egy alapvetően francia-német együttműködésen alapuló európai védelmi és biztonsági unió előtt - mondta Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára vasárnap, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Egy friss elemzés szerint napi 2,1 órát veszítünk el a munkaidőnkből olyan figyelemelterelő hatások miatt, mint a közösségi média vagy a privát emailezés.
Folytatódik a július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program, jövő hétfőn a nyugat-dunántúli régióban, kedden pedig a dél-dunántúli régióban nyílik meg a jelentkezések benyújtásának lehetősége.
Minden magyar biztonságban van, akivel kapcsolatban van a Külügymisztérium Isztambulban és Ankarában - közölte Menczer Tamás. A Külügyminisztérium sajtófőnöke ugyanakkor azt mondta, hogy akkor tudnak bárkinek azonnal segíteni, ha a külföldi utazás előtt regisztrálják magukat a konzuli szolgálatnál. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter azt mondta: a törökországi események…
Az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülése, és Mario Draghi azt követő sajtótájékoztatója kerülhet a figyelem középpontjába a héten. Emellett az IMF publikálja legfrissebb globális...
A szülők örök problémája, hogyan etessék meg gyerekükkel az egészséges ételeket. Bloggerünk, Babiczky-Pfliegel Dóra kétgyerekes családanya, és az egészséges alapanyagok és -étrend híve. Ezúttal egy titkos borsóleves receptet hozott nekünk, amit a gyerekek is szívesen megesznek.
A 29 éves férfi, aki korábban az amerikai tengerészgyalogságban szolgált, helyi idő szerint vasárnap reggel tüzet nyitott rendőrtisztekre, hármat megölt, másik hármat pedig megsebesített. A sebesültek közül az egyiknek súlyos az állapota.
A brit EU tagságról szóló népszavazásba az össze komolyabb brit párt vezetője belebukott, egyet kivéve, aki még meg is erősödött. Eddig gúzsba kötötte egy előző népszavazás, de most elemében van, szerepe megnőtt, országa alakulóban. Ő a skót első miniszter, Nicola Sturgeon, aki most majdnem olyan fontos, mint Theresa May vagy Angela Merkel.
Azonosították az amerikai Louisiana állam fővárosában, Baton Rouge-ban három rendőrt megölő fegyver támadót - jelentette az amerikai média helyi idő szerint vasárnap.
A társasági adó rendszerében három olyan támogatásnak minősülő, beruházáshoz kapcsolódó kedvezmény vehető igénybe, amelyet az elsődleges mezőgazdasági termeléshez is lehet érvényesíteni. A cikk azt mutatja be, hogy melyek a belföldi és uniós feltételei a kedvezmények érvényesítésének.
Szomorú eredményre jutott a McKinsey 25 fejlett országot felölelő friss kutatásában: kiderült, hogy a családok kétharmadának csökkent vagy legjobb esetben stagnált a reáljövedelme 2005 és 2014 között...
Azonosították az amerikai Louisiana állam fővárosában, Baton Rouge-ban három rendőrt megölő fegyver támadót - jelentette az amerikai média helyi idő szerint vasárnap.
Felcsút – A labdarúgó-NB I nyitófordulójának zárónapjának három mérkőzésén hat találatot is láthatott a közönség, amely a rossz idő ellenére is szép számban kilátogatott a stadionokba.
Nem mutattak érdemi elmozdulást a ma reggeli kereskedésben a vezető ázsiai részvényindexek, a hétvégi törökországi katonai összecsapások sem hatották meg egyelőre a befektetőket. Európa is kisebb...
Az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet elleni iraki hadjáratban közreműködő amerikai katonák megtámadására szólította fel híveit Muktada asz-Szadr - jelentette a Reuters hírügynökség vasárnap.