Teljes terjedelmében égett egy a BKV-busz a fővárosban, a II. kerületi Törökvész út és Pusztaszeri út kereszteződésében hétfő reggel, nem sérült meg senki - mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.
Budapest — Eltűnik a képernyőről Szabó Zsófi! Az RTL Klub műsorvezetője egész nyáron szabadságra megy, így a Story Exta műsorvezetését is szögre akasztja egészen augusztus végéig.
Fotó: Olvasónk A Törökvész út és Pusztaszeri út kereszteződésében történt a baleset hétfő reggel, mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek. A buszon nem voltak utasok, amikor kigyulladt, senki sem sérült meg.
Balaton – Nem is olyan régen még a magyar labdarúgó-válogatott hátvédje, Juhász Roland (33) a családjával tölthette a szabadidejét az Eb után, azonban most különváltak az útjaik egy kis időre.
Pedig azzal szinte mindenki egyetért, hogy a parkot fel kell újítani, sőt a múzeumi negyed megépítését sem tartanák rossz ötletnek, csak ne Budapest egyetlen kétszáz éves közparkjába épüljön a fák helyére. A Greenpeace és a Medián kérdezte a fővárosiakat.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2011. február 21-étől állt az alperes alkalmazásában határozott idejű munkaszerződéssel, amelyet több alkalommal meghosszabbítottak. Az utolsó, 2014. július 31-én kelt munkaszerződés a munkaviszony fennállását 2014. szeptember 30-áig állapította meg – írja egy jogesetről a Kúria közleménye.
Kigyulladt egy helyiség a X. kerületi Jászberényi úti idősek otthonában hétfő reggel, senki sem sérült meg - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Az egyik legnevesebb londoni ügyvédi iroda bevonásával jogi eljárás indult annak megakadályozására, hogy a brit kormány parlamenti döntés nélkül kiléptethesse Nagy-Britanniát az Európai Unióból.
Egy német lapnak adott interjúban John Cryan vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a Deutsche Banknak nincs szüksége extra tőke képzésére a közeljövőben. A banknak átlagosan 2,5 milliárd eurónyi tőkét...
A Citroën kiváló érzékkel formálta újjá a DS márkanevet: az ügyes, sportos DS3 kisautóval belopta magát mindenki szívébe, majd a különösen jól személyre szabható, fokozott hangulatú modellek sorát a DS4-gyel és a DS5-tel bővítette, hogy önálló márkaként félig-meddig különváljon anyacégétől. De hogyan tovább? Eláruljuk!
Elképesztő videót vett fel valaki egy országúton: egy kígyó elkapott egy kisegeret és próbált vele elkúszni, ám a kölyök anyja - ami egyébként szintén zsákmányállata lehetne a csúszómászónak - halált megvető bátorsággal a hüllő után eredt és addig harapdálta és kergette, amíg az elejtette az aprócska rágcsálót, majd inkább elmenekült.
Hihetetlen! Első szerelmét 15 éves korában ejtette teherbe az ABBA egykori énekese, Benny Andersson. A rajongók egyik kedvence már kétgyerekes apa volt, amikor összejött a szintén a zenekarban játszó, vörös hajú Fridával.
London - Jogi eljárás indult annak megakadályozására, hogy a brit kormány parlamenti döntés nélkül kiléptethesse Nagy-Britanniát az Európai Unióból. Az ügyben az egyik legnevesebb helyi jogi cég, a Mishcon de Reya jár közre közelebbről nem azonosított ügyfelek megbízásából.
Magyarország - Vége az esős napoknak! Egy kisebb felüdülés után újra itt van a nyári, napos idő. Az előrejelzések szerint nagyon magas UV-sugárzásra kell számítani, azonban öröm az ürömben, hogy az intenzívebb szélmozgások miatt a hőségérzetünk kellemesebb lesz.
Hiába a magas munkanélküliség Szügyön, a luxusautókra ponyvát gyártó üzembe külföldről kell varrókat hozni. Előbb Mexikóból, majd Tatárföldről hoztak munkaerőt.
Majdnem mindenki úgy gondolja, hogy a saját nagyszülei a legjobbak a világon, de Steve Dobbs semmilyen ötlettől nem riadt vissza, hogy boldoggá tegye unokáit. A nagypapa ugyanis épített nekik egy mini Disneylandet, amit neve után Dobbslandnek nevezett el.
Egy főiskolai és egyetemi szintű végzettség között is komoly különbség van a fizetéseknél. A szakközép és a gimnázium között viszont alig van különbség - írja a Napi.hu.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon hétfő reggel: az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött, míg a dollárhoz képest enyhén gyengült.
Minimális erősödéssel kezdte a hetet a forint a pénteki gyengülés után, így az euróval szembeni jegyzések újra 317 alatt járnak. A hétvégi Brexit-fejlemények és londoni tömegtüntetés mellett a font...
Holtan találtak egy nőt zalaegerszegi otthonában, a 67 éves asszony az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint bűncselekmény áldozata lett - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.