Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnésével megnyílik az út egy alapvetően francia-német együttműködésen alapuló európai védelmi és biztonsági unió előtt - mondta Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára vasárnap, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Egy friss elemzés szerint napi 2,1 órát veszítünk el a munkaidőnkből olyan figyelemelterelő hatások miatt, mint a közösségi média vagy a privát emailezés.
Folytatódik a július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program, jövő hétfőn a nyugat-dunántúli régióban, kedden pedig a dél-dunántúli régióban nyílik meg a jelentkezések benyújtásának lehetősége.
Az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülése, és Mario Draghi azt követő sajtótájékoztatója kerülhet a figyelem középpontjába a héten. Emellett az IMF publikálja legfrissebb globális...
A brit EU tagságról szóló népszavazásba az össze komolyabb brit párt vezetője belebukott, egyet kivéve, aki még meg is erősödött. Eddig gúzsba kötötte egy előző népszavazás, de most elemében van, szerepe megnőtt, országa alakulóban. Ő a skót első miniszter, Nicola Sturgeon, aki most majdnem olyan fontos, mint Theresa May vagy Angela Merkel.
A társasági adó rendszerében három olyan támogatásnak minősülő, beruházáshoz kapcsolódó kedvezmény vehető igénybe, amelyet az elsődleges mezőgazdasági termeléshez is lehet érvényesíteni. A cikk azt mutatja be, hogy melyek a belföldi és uniós feltételei a kedvezmények érvényesítésének.
Szomorú eredményre jutott a McKinsey 25 fejlett országot felölelő friss kutatásában: kiderült, hogy a családok kétharmadának csökkent vagy legjobb esetben stagnált a reáljövedelme 2005 és 2014 között...
Nem mutattak érdemi elmozdulást a ma reggeli kereskedésben a vezető ázsiai részvényindexek, a hétvégi törökországi katonai összecsapások sem hatották meg egyelőre a befektetőket. Európa is kisebb...
Kedvező hírt kapott a Mol, a társaságot követő elemzőház, a Goldman Sachs ugyanis megemelte a részvényekre vonatkozó célárfolyamát. A célár 17 350 forintról 19 580 forintra emelkedett. A korábbi 17...
A legnagyobb amerikai cégek közül több mint 90 jelent a héten, így rengeteg új információt kapunk az idei második negyedévről, ami az elemzői várakozások szerint sorozatban a negyedik negyedév lehet,...
A legnagyobb amerikai cégek közül több mint 90 jelent a héten, így rengeteg új információt kapunk az idei második negyedévről, ami az elemzői várakozások szerint sorozatban a negyedik negyedév lehet,...
Bár valóban csúszik a számlákkal a nemzeti hulladékgazdálkodó, azt ígérik, a jövő hónapban már tényleg kiküldik, és nem kell a szokásosnál többet fizetni. Szerintük rémhír, hogy leállna a szemétszállítás, hiába van nehéz helyzetben a legtöbb vállalkozás a késlekedés miatt.
Masszív bika piac van az aranynál, az árfolyam pedig 1500 dollár fölé emelkedhet, köszönhetően az alacsony kamatok okozta keresletnövekedésnek és a közelgő amerikai elnökválasztásnak - írja a...
A BÉT szabályzata szerint a magyar tőzsdén jegyzett részvények árfolyama egy adott napon nem mozdulhat el 20 százaléknál nagyobb mértékben az előző napi záróárhoz képest, a kereskedési sávot azonban...
Kedvező hírt kapott a Mol, a társaságot követő elemzőház, a Goldman Sachs ugyanis megemelte a részvényekre vonatkozó célárfolyamát. A célár 17 350 forintról 19 580 forintra emelkedett. A korábbi...
Mérsékelt erősödéssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, miközben az euró és főleg a török líra erősödéssel indított a pénteki sikertelen török puccskísérlet után. Ugyanakkor a líra...
A pancser módon kivitelezett puccs ráirányította a figyelmet Erdogan óriásira duzzasztott állambiztonsági apparátusára. A Nyugat egyelőre tehetetlenül figyeli a szultáni rendszer kiépítését és a jogállam ledarálását, amely már jó ideje kimeríti az államcsíny fogalmát. Paradigmaváltásra lenne szüksége a világnak, ennek hiányában a globális biztonságpolitikai hőmérséklet további ütemes emelkedésére…
Idén év végéig 1000 milliárd forintra emelkedhet a lakossági állampapírok kincstári értékesítési állománya, miután Dancsó József, a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke a Magyar Időknek arról beszélt,...
Rövid és középtávon adottságként kell tekintenünk a munkaerő és ezen belül elsősorban a szakképzett munkaerő hiányára - mondta Lakatos Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének...
Bár jelenleg is 50 dollár közelében mozog az olaj árfolyama, és az év eleje óta jelentős emelkedés volt megfigyelhető, az olajcégek egyelőre nem igazán hisznek a rali folytatódásában, az árak esésére...
Rövid és középtávon adottságként kell tekintenünk a munkaerő és ezen belül elsősorban a szakképzett munkaerő hiányára - mondta Lakatos Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének...
A korábbi elképzelésekkel szemben nem 50 millióval, hanem 200 millió forinttal rövidített meg összesen hat brókerkárosultat Szeremley Huba és társa. A korábban a leggazdagabb magyarok körében is...
Elsősorban műszaki cikkekért járnak át a határon bevásárlási célzattal a magyarok - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az Inforádiónak. Vámos György szerint tavaly már több mint 70...
Update: 429 forintig ugrott az árfolyam Elindult a kereskedés a Norbi-részvényekkel, a nyitást követően egészen 429 forintig emelkedett az árfolyam, jelenleg 420 forintos áron cserélnek gazdát a...
A törökországi puccskísérletet követően a turisztikai cégek vezetői relatíve optimisták maradtak, és igyekeznek megnyugtatni a befektetőket, ennek ellenére esik a TUI és a Thomas Cook árfolyama. ...
Nem mutattak érdemi elmozdulást a ma reggeli kereskedésben a vezető ázsiai részvényindexek, a hétvégi törökországi katonai összecsapások sem hatották meg egyelőre a befektetőket. Európa is kisebb...
Az EPFR adatai szerint a befektetők ismét az alacsonyabb kockázatú pénzpiaci alapok felé fordulnak, a font devizanemű brit pénzpiaci alapokba tavaly október óta több mint 30 milliárd dollárnyi tőke...
Javította Kína idei és jövő évi növekedési kilátásait a Standard&Poor's, de nem szabad hagyni, hogy a számok eltakarják, hogy mi vezetett ide - írja a Financial Times. Ahogy az pénteken napvilágot...