2015. szeptember 22. kedd

szept. 22
17:36
Újabb lemondást fogadott el Orbán (ATV)
Bódi Gábor Imre a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, a Sonkodi Balázs által vezetett stratégiai ügyekért felelős államtitkárságon felelt az infokommunikáció összehangolásért.
szept. 22
17:36
2 után 4, aztán 5: ötütemű motort mutattak be a britek (Auto Pult)
A motorfejlesztési irányokat illetően manapság az autóiparban szinte kizárólagos négyütemű működés mellett egyre többet hallani a bizonyos körülmények között kétüteműként is működni képes erőforrásokról, azonban az ötütemű szó a lehető legfurcsábban hangzik. Ezúttal mégis erről írhatunk a kedves Olvasóknak, hiszen a britek már ebben is gondolkodnak a jövőt szem előtt tartva.
szept. 22
17:36
Feloldották a határzárat a Belgrád-Zágráb autópályán (Alternatív Energia)
A teljes teherforgalom újraindulhatott.
szept. 22
17:38
A Volkswagen csak a kezdet - Az összes autógyártót vizsgálják (Portfolio)
A Volkswagen-csoport közleményében jelezte, hogy 11 millió dízel járműve lehet érintett a most kirobbant botrányban. Továbbá tájékoztatták a piaci szereplőket, hogy felülvizsgálják az idei évre...
szept. 22
17:39
Nővérétől kaphat csontvelőt Lázár Bence (Blikk)
Budapest — Sokkolta a futballszurkolókat, hogy az Újpest egykori fiatal csatárát, Lázár Bencét (24) leukémiával kezelik.
szept. 22
17:41
Vérig sértették Robert De Niro-t - Videó! (Blikk)
Los Angeles - Felpattant és elviharzott egy interjú közben Robert De Niro. A hollywoodi színészlegenda új filmjének sajtónapján borult ki az egyik beszélgetés során, amit ő szándékoltan negatívnak és kényelmetlennek ítélt.
szept. 22
17:42
Ekkorát régen égett autógyár, mint a Volkswagen (Privátbankár)
Az Európai Bizottság korainak találja, hogy azonnali felügyeleti intézkedéseket kezdeményezzen, míg a német kancellár az átláthatóságot sürgeti.
szept. 22
17:43
Kiskaput kihasználva vetné be Turant a Barcelona (Blikk)
Barcelona – Fél évig nem játszhat Rafinha, a spanyol FC Barcelona focistája, ezért a klub azt szeretné elérni, hogy a nemzetközi és a spanyol szövetség engedélyezze számára, hogy a nyáron igazolt Arda Turant már az ősszel szerepeltethesse.
szept. 22
17:45
Merkel: meg kell szüntetni a válságot kiváltó okokat (Infostart)
Az európai menekültválság megoldáshoz küzdeni kell a válságot kiváltó okok megszüntetéséért, a menekültek hazájában és a környező országokban működő menekülttáborokban is - jelentette ki kedden Berlinben Angela Merkel német kancellár Juha Sipilä finn miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.
szept. 22
17:48
Az egész autóipart megrengeti a VW óriási átverése (Gondola)
A cég speciális szoftvert épített egyes dízelautóiba, amelyek érzékelték, hogy épp károsanyag-kibocsátási mérésen vannak, és akkor visszafogták az emissziót
szept. 22
17:48
Murray kihagyná a vb-t a Davis Kupa miatt (Blikk)
szept. 22
17:50
Önálló minisztérium lesz a Miniszterelnöki Kabinetiroda (Blikk)
szept. 22
17:52
A München-Salzburg vonalon legalább október 4-ig nem járnak a vonatok (Blikk)
szept. 22
17:54
Embercsempész-hálózatot számoltak fel Ausztriában (Blikk)
szept. 22
17:54
Hogyan csökkentsük az állami bürokráciát? (Portfolio)
Ma elindult "Az adminisztratív terhek csökkentése" című (KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 kódszámú) kiemelt felhívás tervezetének partnerségi egyeztetése - hívja fel a figyelmet a kormány hivatalos pályázati...
szept. 22
17:56
Tájékoztató kiadványt juttat el a kormány minden magyar háztartásba (Blikk)
szept. 22
17:57
Szíriai gyereket fogadna örökbe Angelina! (Blikk)
Los Angeles - Újabb taggal bővül a Jolie-Pitt család.
szept. 22
17:57
Tarolt az operett a díjátadón (Blikk)
Budapest — Már negyedik alkalommal adták át a Budapesti Operettszínház művészei­nek a Csillag-díjakat.
szept. 22
17:58
Tennis Classics - Cilic és Gasquet is Budapestre érkezik (Blikk)
szept. 22
17:59
Tilos szexelni az érzelmes robottal - Videó! (Blikk)
Tokió - Több, mint félmillió forintért már kapható a világ első, házi használatra is alkalmas, érzelmes robotja Japánban
szept. 22
18:00
Nem fogják hagyni, hogy erősebb legyen a forint - erre mérget vehetsz (Privátbankár)
A jegybank akciója után 3500 milliárd forint keresi majd a helyét, szakértők számolgatják, hova lehet majd átcsatornázni a pénzt. Közben arra is felhívják a figyelmet: a jegybank nem örülne, ha erősödne a forint.
szept. 22
18:00
VW-botrány - A német kancellár teljes átláthatóságot követel (Blikk)
szept. 22
18:03
Megszavazták a belügyminiszterek a menekültek szétosztását (Infostart)
Nem teljes egyetértéssel, hanem minősített többségi szavazással, Finnország tartózkodása mellett, Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia ellenszavazata ellenére szavazták meg kedden délután az Európai Unió belügyminiszterei 120 ezer további menekült elosztását a tagállamok között.
szept. 22
18:03
Változnak a liftek műszaki felülvizsgálatáról szóló szabályok (ProfitLine)
Változnak a liftek műszaki felülvizsgálatáról szóló szabályok a Magyar Közlöny keddi számában megjelent rendelet szerint, amely kétévente írja elő a fővizsgálatot a 20 évnél nem régebbi liftek esetén, a köztes években ellenőrző vizsgálatot kell végezni. A kormány emellett megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a vizsgálatokat hatósági árassá tegyék.
szept. 22
18:05
Horvátország feloldotta a határzárat a Belgrád-Zágráb autópályán (Infostart)
Horvátország feloldotta a határzárat a horvát-szerb határon található Bajakovo-Batrovci autópálya-átkelőn a teherforgalom előtt - közölte a szerb vámparancsnokság kedden.
szept. 22
18:06
Harmadosztályú klub verte ki Orbán Viktor fociakadémiáját a kupából (Blikk)
Kozármisleny – A harmadosztályú Kozármisleny óriási meglepetésre 2-0-ra legyőzte, s ezzel kiejtette az élvonalbeli Puskás Akadémia együttesét a labdarúgó-Magyar Kupa második fordulójában.
szept. 22
18:06
Kulcsár-ügy - Felmentést kért Kulcsár Attila ügyvédje (Blikk)
szept. 22
18:06
Luxus jacht helyett úszó sziget a menő - Fotó! (Blikk)
Washington - Épp, hogy beléptünk a tengerjáró hajókat megszégyenítő luxus mehajachtok korába, máris itt az úszó sziget, amire a milliárdosok máris rávetették magukat
szept. 22
18:06
Felmentést kért Kulcsár Attila ügyvédje (Alternatív Energia)
Tizenkét éve tart az eljárás.
szept. 22
18:07
Bajor miniszterelnök: utolsó esély az ellenőrzés visszaszerzésére (Infostart)
Az európai menekültválságban ez a hét az utolsó esély a folyamatok fölötti ellenőrzés visszaszerzésére Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint.
szept. 22
18:08
A letenyei határátkelőkön is előkészítik az ideiglenes határzárat (Blikk)
szept. 22
18:10
Az ENSZ további 120 ezer migráns letelepítésére szólította fel az EU-t (Blikk)
szept. 22
18:12
Így készíts citromos-shea-vajas szappant házilag – gyorsan és egyszerűen (Éva Magazin)
Készíts velünk egyszerű, természetes alapanyagú szappant! Recept. Szappant készíteni a legjobb mulatság – könnyű, változatos hozzávalókkal dolgozhatunk és a végeredmény csodás, illatos, természetes kozmetikum, aminek minden grammjáról pontosan tudjuk, miből van és ráadásul ajándéknak is kiváló. Nézzünk egy egyszerű receptet:   Hozzávalók: # 4 dl Shea-vajas szappanalap (itt lehet megvásárolni…
szept. 22
18:12
Felforgató német javaslat: mi is nagyon megéreznénk (Portfolio)
A közös uniós költségvetés döntő részét nemzeti érdekek által vezérelt célokra, illetve régebben kiharcolt politikai "előjogokra" költjük, miközben a nyakunkon van a menekültválság, ami igazán...
szept. 22
18:12
Letartóztatták az ETA két politikai vezetőjét Franciaországban (Blikk)
szept. 22
18:12
Újabb multi érkezett Magyarországra: terjeszkedni akarnak (Pénzcentrum)
Jelenleg közel 30 nemzetközi piacon van jelen....
szept. 22
18:12
Harmadosztályú csapat ejtette ki a PAFC-ot (Sport365)
A harmadosztályú Kozármisleny meglepetésre 2-0-ra legyőzte, s ezzel kiejtette az élvonalbeli Puskás Akadémiát a Magyar Kupa második fordulójában.
szept. 22
18:14
Megszavazták a belügyminiszterek a menekültek szétosztását (Blikk)
szept. 22
18:15
38 milliárd forint fiatal gazdáknak induló támogatásként (Infostart)
10 milliárd forint helyett 38 milliárd forintot osztottak szét fiatal gazdák között, akik pályázatban vállalták, hogy legalább 5 évig gazdálkodnak a pályázati tervük szerint - mondta a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésekért felelős államtitkára. Kis Miklós Zsolt hozzátette: a 3 ezer fiatal nyertes egyenként 40 ezer eurós támogatást kap.
szept. 22
18:15
Megható! Saját dalára búcsúznak el szombaton Harangozó Teritől­ (Blikk)
Budapest — A saját maga által énekelt Ave Maria dallamai­ra búcsúzhatnak el a rokonok, barátok, kollégák és rajongók szombaton Harangozó Teritől (†72) a Szent István-bazilikában.
szept. 22
18:17
Klasszikus Jaguar kupé, modern összkerékhajtással (Blikk)
Mindössze egy kevéske vezetési élményről kell lemondani ahhoz, hogy élvezni tudjuk a piszkosul stabil összkerekes F-Type kupét.
szept. 22
18:18
Itt a lista: hatszázezer betöltetlen állás van Németországban (Privátbankár)
A német statisztikák szerint 596 542-re nőtt augusztusban a betöltetlen állások száma, ami több ezerrel haladja meg az előző havit és az egy évvel korábbit egyaránt. De mely iparágakban van esély elhelyezkedni, és mennyire keresnek szakképzett munkaerőt, mennyire nem?
szept. 22
18:20
Ez már az őszi krach? Holnaptól új világ jöhet a forintra (Privátbankár)
A német részvénypiacot a Volkswagen botránya is nyomasztotta, az amerikai cégeket a nyersanyagárak esése. A dollár erősödött, az euró gyengült, a forint is gyengébb lett. Úgy látszik, hogy holnaptól új forintgyengítő hatásokkal kell számolni.
szept. 22
18:24
Megbüntette a Vasast az MLSZ (Infostart)
A Vasast szurkolói viselkedése miatt 300 000 forintra büntette meg kedden a Magyar labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.
szept. 22
18:24
Megható videó! Így búcsúzik Ortega mestertől a veszprémi kézicsapat (Blikk)
Veszprém – Hosszabb írással és egy videóval búcsúzott a hétfőn menesztett Carlos Ortegától (44) az MVM Veszprém kézilabdacsapata.
szept. 22
18:24
Horvátország feloldotta a határzárat a Belgrád-Zágráb autópályán (Blikk)
szept. 22
18:24
Nyomoznak a Volkswagen ellen (Alternatív Energia)
A "csaló szoftverrel" folytatott manipuláció világszerte 11 millió járművet érintett.
szept. 22
18:26
Menekülteket fogad be a francia focilegenda (Blikk)
Marseille – Éric Cantona (49) egy francia rádióműsorban jelentette be, hogy befogad egy menekült családot.
szept. 22
18:26
Zavargások voltak egy horvát befogadótábornál (Blikk)
szept. 22
18:26
Megszavazták a menekültek elosztását (Alternatív Energia)
Csehország, Magyarország, Románia és Szlovákia a javaslat ellen szavazott.

Keresés