2015. szeptember 22. kedd

szept. 22
16:32
Emmi: október elsejéig lehet pályázni az Erasmus+ programra (Infostart)
Október elsejéig még egymillió euróra, azaz több mint 300 millió forintra lehet pályázni az Erasmus+ program ifjúsági részében - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
szept. 22
16:36
Terrorista fedőszervezet tagja a röszkei gyanúsított (Gondola)
A Szegedi Járásbíróság egy hónapra nem jogerősen elrendelte kedden annak a 39 éves szír férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint a röszkei közúti határátkelőhelyen kialakult tömegzavargás egyik irányítója volt - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t
szept. 22
16:36
Holtan találták az eltűntként keresett fiatalembert! (Blikk)
Békéscsaba-Budapest - Holtan találtak rá Sz. Mártonra (†20), akit Budapest belvárosában láttak utoljára szeptember 4-én.
szept. 22
16:38
Kurdok ellen harcolt az elgáncsolt futballedző (Gondola)
Szíriai kurd források megerősítették, hogy a szélsőséges iszlamista an-Nuszra Front harcosa volt a Jobbikhoz köthető N1TV operatőre által a szerb–magyar határon felöklelt, fiával a kezében menekülő férfi
szept. 22
16:42
Még egy gőzmozdony is tisztább, mint egy Volkswagen (Portfolio)
A világsajtó a Volkswagen-botránytól hangos, természetesen az internetes népművészek fantáziája is beindult. Az internetes művészeti alkotásokból válogattunk. ...
szept. 22
16:44
Juncker keményen üzent Magyarországnak is (Portfolio)
2015 szeptemberét írjuk, és közben a hideg esőben menekültek ezrei alszanak Európa utcáin, amiért a történelem egyszer számon fogja kérni az illetékeseket - kezdte kemény hangú, olykor vicces...
szept. 22
16:45
Mégsem vesz erdélyi klubot a kormány (Blikk)
Csíkszereda – A magyar kormány harmadosztályú román labdarúgócsapatot vásárolt – írják a román lapok. A kormány cáfol.
szept. 22
16:46
Délutánra zuhanni kezdett a forint (Portfolio)
A keddi napot is 310 felett kezdi a forint az euróval szemben, így továbbra sem tud tartósan a lélektanilag fontos szint alá süllyedni a jegyzés. A nemzetközi piacon bejöttek az előzetes várakozások,...
szept. 22
16:48
Matolcsy állta a szavát, Rogán kapott valamit - ez történt ma (Privátbankár)
Nem változott az alapkamat, új minisztérium jön létre, Európa zuhanórepülésben. Napi hírösszefoglaló.
szept. 22
16:48
Egyik mosószer sem tünteti el a kávéfoltot és az olajat (Infostart)
Mosószereket, mosogatószereket és vízkőoldókat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A vizsgált húszféle környezetbarát és hagyományos folyékony mosószer a meggylé eltávolításában szerepelt a legjobban, míg a kávé és a paprikás olaj foltjait egyik mosószer sem távolította el - mondta az InfoRádiónak Kiss Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője.
szept. 22
16:48
Quaestor-ügy: reagált a felszámoló a vádakra (Portfolio)
A Quaestor felszámolója minden esetben betartja a jogszabályi előírásokat, nem kivételez, és a rendelkezésére álló eszközrendszerrel maximálisan a károsultak érdekeinek figyelembe vételével jár el -...
szept. 22
16:50
Így csökkentenék tovább a rezsit (Privátbankár)
Gázmérők felülvizsgálatát vizsgálná felül a kormány, a szolgáltatóknak be kell számolnia.
szept. 22
16:50
Kirúgások jönnek a Grouponnál (Portfolio)
Több mint ezer dolgozójától, vagyis teljes munkaerejének mintegy 10%-ától válik meg a Groupon a költségcsökkentési intézkedések nevében. Az árfolyam esik, de ez nem csoda a negatív befektetői...
szept. 22
16:51
Ismét összeültek az uniós belügyminiszterek (Infostart)
Újabb rendkívüli tanácskozást kezdtek kedden délután Brüsszelben az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei, hogy megpróbáljanak megállapodásra jutni a migrációs válság egységes, közös kezeléséről.
szept. 22
16:52
Rogán azt csinálja majd, amit Orbán Viktor mond (Privátbankár)
A Miniszterelnöki Kabinetiroda nem egy szakminisztérium, hanem a kormányfő munkáját segítő kormányzati szerv, "elsődleges dolga az, amit a miniszterelnök feladatként meghatároz" - nyilatkozta Rogán Antal.
szept. 22
16:54
Tennis Classics - Cilic és Gasquet is Budapestre érkezik (Infostart)
A tavalyi US Open-győztes horvát Marin Cilic, valamint a világranglistán 11. Richard Gasquet is részt vesz a november 24-én sorra kerülő budapesti Tennis Classicson.
szept. 22
16:54
Szolidaritás és a felelősség - Tanácskoznak a belügyminiszterek (Kripto Akadémia)
Megpróbálnak megállapodásra jutni a migrációs válság egységes, közös kezeléséről.
szept. 22
16:56
Programot hirdetett Rogán (Kripto Akadémia)
"Minden munkatársnak az lesz az elsődleges dolga, hogy a miniszterelnök munkáját segítse".
szept. 22
16:57
Befejeződött az Audi Hungaria Iskola bővítésének első üteme Győrben (ProfitLine)
Befejeződött az Audi Hungaria Iskola felújításának első üteme Győrben, az ötmilliárd forintos fejlesztés révén 2017 szeptemberére az óvodai neveléstől a tizenkettedik évfolyam végéig bővül az oktatási struktúra az intézményben - hangzott el a keddi átadási ünnepségen.
szept. 22
16:58
Felborult egy lovaskocsi Pécsen, heten megsérültek (Kripto Akadémia)
A kocsi a Misina Állatvédő Egyesületé.
szept. 22
16:59
Mire számíthatunk a Volkswagen botránya kapcsán? (ProfitLine)
Eddig ez egy igazán mozgalmas év a Volkswagen számára. Az év elején a német autógyártó részvényei valósággal kilőttek az EKB mennyiségi lazítási programjának hatására. A részvény árának márciusi csúcsa (255 euró) után jöttek a lassuló gazdaságokkal kapcsolatos rossz hírek Kínából és más, a VW számára fontos piacokról, és megkezdődött a részvény árának masszív csökkenése. Hétfőn pedig beütött a…
szept. 22
17:00
Juncker: a határok és a szívek bezárása nem megoldás (Portfolio)
2015 szeptemberét írjuk, és közben a hideg esőben menekültek ezrei alszanak Európa utcáin, amiért a történelem egyszer számon fogja kérni az illetékeseket - kezdte kemény hangú, olykor vicces...
szept. 22
17:00
Itt folytatja munkáját Hende Csaba (ATV)
A volt honvédelmi miniszter az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának alelnöke lesz, és visszaül a parlamenti képviselői székébe.
szept. 22
17:00
Zavargások egy horvát befogadótábornál (Kripto Akadémia)
A területre további több mint kétezer menekült érkezhet Macedónia felől.
szept. 22
17:03
Barátnője az utcán püfölte Éden Milánt (Blikk)
Bácsalmás — Úgy tűnik, nem csak korban, bicepszben is erősebb új szerelme Éden Milánnál (25).
szept. 22
17:03
Meghalt egy néző Gundel Takács műsorában (Blikk)
Budapest - Sem az ügyeletes orvos, sem a helyszínre irányított mentőhelikopter személyzete nem tudta megmenteni a Maradj talpon! nézőjét.
szept. 22
17:05
Kislánya miatt dobta ki barátját a sztár (Blikk)
New York - Huszonöt éves, gyerekkori barátságának vetett véget Ryan Reynolds (38), amikor rájött, hogy egykori barátja a kislánya születésekor készült fotókkal házal a bulvárlapoknál.
szept. 22
17:06
Íme a Ferguson-éra négy kiemelkedő játékosa! (Sport365)
Sir Alex Ferguson terjedelmes interjúban tekintett vissza sikerekben gazdag (13 bajnoki cím, 5 FA-kupa-cím, 2 BL-cím) pályafutására a Manchester Unitednél. Az edzőlegenda arról is beszélt új könyvének megjelenése kapcsán, kiket tart a legnagyobb játékosoknak azok közül, akikkel együtt dolgozhatott a 26 év során.
szept. 22
17:09
Mégsem kell fizetniük a menekültek befogadását elutasító tagállamoknak (Infostart)
Német kormánykörök szerint lekerült a 120 ezer menekült európai uniós tagországok közötti elosztásáról zajló brüsszeli tárgyalások napirendjéről az a javaslat, hogy a menekültek befogadását elutasító tagállamok "kivásárolhatják" magukat - jelentette kedden a dpa német hírügynökség.
szept. 22
17:09
Mutasd, milyen táskád van, és én megmondom, ki vagy! (Éva Magazin)
Mit árul el rólad a táskád? Most megtudhatod! Nem csak az árulkodik rólunk, hogy mi mindent cipelünk magunkkal a táskánkban, hanem maga a táska is. Milyen a fazonja, milyen a színe, milyen állapotban van, stb. – ezek mind-mind mesélnek a stílusunkról, életformánkról és életszemléletünkről is. Te melyik katagóriába tartozol?   1. A bohém rojtos Kedvenced a '60-as, '70-es évek, a Hair című…
szept. 22
17:11
Több tízezer rendőr és katona védi a pápát az Egyesült Államokban (Infostart)
Ötnapos látogatást kezd ma Ferenc pápa az Egyesült Államokban. A katolikus egyházfő Washingtonban, New Yorkban és Philadelphiában jelenik vesz részt hivatalos eseményeken.
szept. 22
17:12
Káosz Veszprémben! Eltűntek a mezszponzorok, elküldték az edzőt (Blikk)
Veszprém — Néhány hónapja úgy tűnt, története legsikeresebb időszakát éli a Veszprém, a kézilabdacsapat most mégis komoly nehézségekkel küzd.
szept. 22
17:12
"Sokba fáj nekünk a Lázár-Rogán cicaharc" (Alternatív Energia)
Orbán Viktor "két civakodó udvaronca" között tett igazságot.
szept. 22
17:14
Kiesett a Puskás Akadémia (Alternatív Energia)
szept. 22
17:18
Juncker: a határok és a szívek bezárása nem megoldás (2.) (Portfolio)
2015 szeptemberét írjuk, és közben a hideg esőben menekültek ezrei alszanak Európa utcáin, amiért a történelem egyszer számon fogja kérni az illetékeseket - kezdte kemény hangú, olykor vicces...
szept. 22
17:18
Albérletben laksz? Erre jobb, ha figyelsz (Pénzcentrum)
Az utóbbi hónapokban sorra érkeztek a viharok....
szept. 22
17:18
Az Orsszággyűlésen múlik lesz-e Miniszterelnöki Kabinetiroda (ATV)
Jövő héten dönt majd az Országgyűlés a Miniszterelnöki Kabinetiroda felállításáról, amelyet élesen bírálnak az ellenzéki pártok.
szept. 22
17:20
Bréking: a német kormány már régen tudott az autógyártók csalásairól (Portfolio)
A Welt információi szerint nem csak a német kormány, de az Európai Bizottság is tudhatott arról, hogy az autógyártók hogyan manipulálják autóik mért károsanyag-kibocsátását. A német kormány már...
szept. 22
17:21
Hová tévedt Rod Stewart bal keze? (Blikk)
Rio de Janeiro — Meg kell hagyni, hogy a legendás brit énekes-zenész hetvenéves létére kirobbanó formában van.
szept. 22
17:21
Felüggesztettet kapott a férfi, aki petárdát dobott a migránsok közé (Blikk)
Budapest - A bíróság közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt – gyorsított eljárásban – kedden felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy 23 éves férfit, aki szeptember 4-én a Keleti pályaudvaron tartózkodó migránsok közé dobott két petárdát.
szept. 22
17:24
Századvég: nem kell félteni a magyar turizmust! (Infostart)
Nem kell félteni a magyar turizmus bővülését a menekültválság miatt a Századvég Gazdaságkutató Zrt. szerint. A cég kedden közzétett elemzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy egyértelmű a kapcsolat a turizmus fejlődése és a gazdasági növekedés között.
szept. 22
17:27
A magyar nagykövet tiltakozó jegyzéket adott át Horvátországnak (Infostart)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter utasítására Magyarország zágrábi nagykövete tiltakozó jegyzéket adott át a horvát külügyminisztériumban - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden az MTI-vel.
szept. 22
17:30
Elszabadult a pokol a szerb-horvát határon - 5. (Gondola)
Nem engedik át Horvátországba a migránsokat Opatovacnál. A bevándorlók többször kitörtek a helyi gyűjtőtáborból
szept. 22
17:30
Szerbia tagadja, hogy Horvátországba küldené a migránsokat (Blikk)
szept. 22
17:30
Hiába a beleölt pénz? - Kiesett a Puskás Akadémia (Alternatív Energia)
A harmadosztályú Kozármisleny meglepetésre 2-0-ra győzött.
szept. 22
17:30
Megemelt értékesítés 3 hónapos DKJ aukción (ProfitLine)
A meghirdetettnél magasabb összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
szept. 22
17:32
Kína visszafogja az egész világgazdaságot (Alternatív Energia)
Túlkínálat alakult ki az ingatlanpiacon, az önkormányzati és a vállalati szektor magas adósságállománnyal küszködik.
szept. 22
17:32
Csökkent az idei növekedési és inflációs előrejelzés (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank kissé csökkentette az idei GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzését, 3,2 százalékos bővülést vár legfrissebb Inflációs jelentésében az előző, júniusi jelentésben várt 3,3 százalékkal szemben. Jövőre változatlanul 2,5 százalékos növekedésre számít a jegybank.
szept. 22
17:34
Szijjártó: a spanyolok is építettek kerítést (Alternatív Energia)
A menedékjog "az európai civilizáció génjeiben van" - mondja a spanyol kormányfő.
szept. 22
17:36
Nagyot kapott az OTP (Portfolio)
Bár szerény elmozdulással nyitottak az európai tőzsdék, az első amerikai kamatemeléssel kapcsolatos bizonytalanság, a kínai növekedési félelmek illetve a Volkswagen-botrány miatt a déli órákhoz...

Keresés