Német sajtóértesülés szerint nemcsak Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, hanem az európai szövetséget (UEFA) vezető Michel Platini ellen is nyomoz a svájci államügyészség.
Az eddigi 70-ről 85 ezerre emelte fel Barack Obama amerikai elnök a 2016-os pénzügyi évben az Egyesült Államok által befogadandó menekültek számát egy kedden aláírt rendeletében.
Másfél millió ember nem jár rendszeresen látásvizsgálatra Magyarországon, és - bár szüksége lenne rá - nem hord szemüveget, vagy nem megfelelő szemüveget használ - mondta a Magyar Látszerészek Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Nem jutott be a párosverseny negyeddöntőjébe Babos Tímea és Kristina Mladenovic a 2,513 millió dollár (791,3 millió forint) összdíjazású vuhani keménypályás tenisztornán.
Magyarország — Alaposan megszedték magukat a simliskedésből – ezt állítja annak a két E.On-alkalmazottnak a munkatársa, akiket a Lagzi Lajcsi nevével fémjelzett áramlopási és csalási ügyben gyanúsít a rendőrség.
Los Angeles — Bár azt gondolnánk, hogy egy milliárdos barátnőjeként az élet gondtalan – még akkor is, ha a pozíción mással is osztozni kell –, ez közel sincs így.
Solymár — Csodálatos kapcsolatnak tűnt Szulák Andrea (51) és Gyarmati Gábor (39) szerelme, hiszen tíz éve már, hogy egymásra találtak, sőt egy kislányuk is született.
Budapest — „Laci és köztem valamilyen formában mindig is lesz kapcsolat." Janza Kata (43) adta ezt a választ, amikor arról kérdeztük, hogy mi is a helyzet a Szerényi Lászlóval (34) való szakításával kapcsolatban.
Szeptemberben minden évben felpörög az álláspiac, egyre több állást hirdetnek meg és egyre több a jelentkező is, ezért érdemes végigvennünk azokat a kulcsfontosságú lépéseket, amelyekkel jelentősen növelhetjük esélyeinket a munkaerő-piacon.
Negyven éve, 1975. szeptember 30-án, közvetlenül a bejrúti leszállás előtt a Földközi-tengerbe zuhant a Malév Tu-154-es repülőgépe. A szerencsétlenséget - melynek oka hivatalosan azóta is ismeretlen - senki nem élte túl.
Az ATV híradójának munkatársa nem kapott választ Letenyén a bevándorlási hivatal általános főigazgató helyettesétől, hogy mit, és miért építenek tranzitzóna és regisztrációs pontként.
Növekedhet a magyar akácméz exportja a Távol-Keletre, miután az egyik legnagyobb Japán áruházlánc, a CGC Japan felvette az Aranynektár Kft.-t beszállítói sorába. Az első konténer feldolgozott, csomagolt mézet már el is indították a szigetországba - mondta a dunavarsányi társaság vezetője az MTI-nek.
A múlt héten újabb mérföldkőhöz érkezett az MNB önfinanszírozási programja, hiszen a jegybank elkezdte átterelni a bankok likviditását a kéthetes betétekből más eszközök felé. Ugyan a folyamat még...
Öt hét alatt hatvan helyszínen háromszáz program, kiállítások, koncertek, színházi előadások várják a nézőket az Őszi Kulturális Fesztiválon, amelynek megnyitóját csütörtökön rendezik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épületében - tájékoztatta Tajti Gabriella, a szervező SZTE Kulturális irodájának vezetője az MTI-t.
Hat év emelkedés után a tőzsdék az elmúlt hónapokban visszaestek, az emelkedő trendek megtörtek, némelyik részvény, ami tavaly még üstökös volt, most az akkori ár töredékén forog. Ilyenkor a legfontosabb kérdés, hogy mi lehet ez: tart-e még a trend, csak már kissé akadozik, vagy már lefordultunk?
Még mindig nem fedték be a Császár uszoda nyitott 50 méteres medencéjét, az egyre hűvösebb reggelek pedig egyre nehezebbé teszik az úszók edzéseit akkor, amikor a Komjádi uszoda 50-es medencéje hetek óta nem használható felújítás miatt. Ha befedik a Császár fő medencéjét, akkor három hétig ott sem készülhetnek, ha nem, akkor pedig félő, hogy többen megfáznak - érzékeltette a helyzetet Kiss László…
Az Elmű Nyrt. és az Émász Nyrt. részvényesei a társaságok október 20-ra összehívott rendkívüli közgyűlésein döntenek az egyetemes szolgáltatói tevékenység átruházásáról - derül ki a cégeknek a BÉT honlapján kedden közzétett közgyűlési előterjesztéseiből.