Amíg lesz vissza nem térítendő uniós forrás, addig csekély lesz az érdeklődés a visszatérítendő forrásokra és éppen emiatt nagyon komoly megfontolást igényel az MFB-s "programnak látszó" elképzelés -...
Konferenciát szervezett az Együtt a férfiak 40 év utáni nyugdíjazásáról, amelyről pár hónap múlva népszavazás is lehet. A szakszervezetek által feltett kérdés átrendezte a megszokott pártpolitikai viszonyokat - írja az Index.
Az Index információi szerint a szerdán a honvédelmi tárca által fenntartott Honvéd Kórházban lajstromozni kezdték az alkalmazottak közül azokat, akiket szükség esetén el lehet vezényelni Budapestről. Ennél is nagyobb arányú belső vezénylésekre utal, hogy a laktanyákban mozgósítást rendeltek el a menekültválság miatt.
A nyári tomboló hőhullámok után az elmúlt napokban jókora éjszakai lehűlések, kellemetlenül hideg reggelek és hűvös nappalok tették még depressziósabbá az iskolakezdés és a szabadságos szezon utáni munkába járás taposómalmát. De nem kell elkeseredni: igazi jó idő, szuper vénasszonyok nyara köszönt ránk hamarosan.
Barcelona – Télig kitiltották az átigazolásokból a Barcelona labdarúgócsapatát, de a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb vizsgálatot kezdeményezett.
Folyamatosan szállítja el a rendőrség buszokkal a zöldhatáron keresztül érkező migránsokat csütörtökön délelőtt a röszkei, Dugonyi úti gyűjtőpontról - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Magyarország példát szeretne mutatni Európának, hogy teljesíti a schengeni szabályokat, és nemcsak a magyar emberek biztonságát védi, hanem az európaiakét is.
Az előzetesen meghirdetettnek megfelelően 25 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkontkincstárjegyet értékesített csütörtökön az ÁKK, a hároméves változó kamatozású papírok esetén viszont a 8 milliárdos...
A költségvetési törvényjavaslat nyilvános, bárki számára hozzáférhető a mintegy 1200 oldalas dokumentum, amely egy-két oldalba sűrítve összefoglalva is bemutatja a mintegy 17 ezer milliárdnyi közpénz felhasználását - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Az E.ON bejelentette, hogy mégsem választja le az atomerőműveket üzemeltető részlegét. Hónapokkal ezelőtt jelentette be a társaság a kettéválását, vagyis hogy a hagyományos energiaforrásokkal foglalkozó részleget az Uniper nevű cégbe szervezi ki.
A Huawei Technologies Hungary rendszerszállítóként, az Antenna Hungária Zrt. generálkivitelezőként vehet részt az MVM Magyar Villamos Művek leányvállalata, az MVM NET Zrt. LTE450 technológiára épülő országos lefedettségű hálózatának kiépítésében - közölte az MVM NET Zrt. az MTI-vel csütörtökön.
Ismét megindult a vasúti forgalom csütörtök reggel a német-dán határon, Flensburg és Padborg között, de a német Fehmarn és a dán Lolland szigete között a vonatokat szállító kompok nem járnak
London – A legelső brutális lefejezős videókkal hírnevet szerző iszlamista terrorista, akit a sajtó csak Dzsihád Johnként emlegetett, mosta britek halállistájának élén szerepel – tudta meg a Daily Telegraph.
2015. szeptember 11-13-i hétvégén izgalmas párosítással várja vendégeit az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő. Az ősz egyik meghatározó ünnepe a szüret. Az évszázados hagyományokkal rendelkező esemény kihagyhatatlan programja a szeptemberi hónapnak, pláne ha a mulatság és a finom nedűk élvezete még egy kiadós wellness programmal is kiegészül. 2015. szeptember 11-13-i hétvégén izgalmas…
Tegnap, a menekültválság 10. napján teljesen megtelt a röszkei tábor, nagy volt feszültség. Az Index szerint volt olyan rendőr, aki 44 órája nem aludt. Dánia leállította a vasútforgalmat Németországba, de friss hírek szerint azt újraindították. Befogadóállomásokra vihetik a menekülteket a Keletiből, ahol rengetegen várják a vonatokat jelenleg is.
Az elmúlt hetekben megtört a 2009 óta száguldó piacok lendülete, így erősödtek az emelkedő trend végét valószínűsítő várakozások. Mai videónkban a vezető amerikai és német tőzsdeindexeket tekintjük...
Noha a Ford Edge már több ízben bemutatkozott a nagyvilágban, az európai variáns és az öreg kontinens lakóinak ízléséhez igazított specifikáció megérkezésére egészen mostanáig kellett várni. A kék oválosok SUV-ja jövő héten, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be az európai közönségnek ebben a formában. Maga a típus egy évvel ezelőtt a párizsi seregszemlén már megmutatta bájait, akkor még a…
Állítólag több is van. De ha a következő dolgok gyakran előfordulnak, megismétlődnek az aktuális kapcsolatodban, biztos, hogy nyert ügyed van! Hogy milyen az Igazi? Valaki már kislánykora óta egyféle típusban "hisz", egyféle Igazit keres, valakinek az első pillanat a döntő és persze van, aki szereti megérlelni az ismeretséget, mielőtt elkötelezi magát egy párkapcsolatban. Nézzük, melyek azok a…
Már érezhető a gyors telepítésű határzár terelő hatása, hiszen a beérkezők nem a településeken, hanem csak egyes pontokon, például a vasútvonalak mentén jelennek meg.
Kiemelkedően jó eredmény a júliusi 12 százalékos vendégszám-növekedés a belföldi szálláshelyeken, idén várhatóan újabb rekordot dönt a magyar turizmus bővülése - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett adatait kommentálva.
"Félek tőlük" - Ezt mondta Szorcsik H. Viki a Jóban Rosszban korábbi szereplője a TV2 Mokkájában arra a kérdésre, miért nem viszi haza volt párjától a gyermekeit, akiket az apa magával vitt.
Ha csak a reklámokból tájékozódunk, úgy vélhetjük, a fogainkat legalább egy tucat termékkel kellene ápolnunk. Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Fogászat szakorvosa segít eloszlatni a tévhiteket.
Kína gazdaságának lassulása nem új keletű trend, hiszen évek óta tartó folyamat, az elmúlt hetekben azonban igazán aggasztóvá vált, hogy jelenleg az egész globális tőkepiacot leginkább meghatározó erő. A világgazdaság második legnagyobb gazdasága nemcsak a részvénypiacokat rengette meg, de mélybe taszította a nyersanyagárakat is, hiszen az ipari fémek legnagyobb felvevőpiacról beszélünk. Tavaly…
Elromlott a hangulat a részvénypiacokon, melyben egy gyenge japán és egy kínai adat is szerepet játszhat. Az ázsiai tőzsdéken már nyoma sem volt a tegnapi lendületnek, az európai tőzsdéken pedig...
Súlyos hibának nevezi a The Times szemleírója az Európába érkező menekültek befogadását. Melanie Phillips a konzervatív brit napilap csütörtöki kiadásának véleményrovatában közölt öthasábos cikkében...