Több százalékkal esik a német energiaszolgáltató, az E.On részvényárfolyama, miután a társaság arról számolt be, hogy a folyó negyedévet több milliárd dolláros eszközleírás fogja terhelni, emiatt...
Két állatnál mutatták ki a kéknyelv betegséget egy 350 üszőből álló Tolna megyei szarvasmarha-állományban, az állategészségügyi hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Júliustól a 3 év alatti gyermekét nevelő, a részmunkaidőben dolgozó anyáknak is a korábbi, teljes munkaidőben kapott bérük alapján járnak majd a gyermekgondozási ellátások, ha újabb gyermeket vállalnak. Januártól újra két évig jár a gyed azoknak is, akik korábban csak egy évig voltak rá jogosultak - írja a Magyar Nemzet Online.
A költségvetési törvényjavaslat nyilvános, bárki számára hozzáférhető a mintegy 1200 oldalas dokumentum, amely egy-két oldalba sűrítve összefoglalva is bemutatja a mintegy 17 ezer milliárdnyi közpénz felhasználását - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A kormány törvénymódosításainak köszönhetően szeptember 15-től (keddtől) "új időszámítás" kezdődik a határvédelemmel és a menekültüggyel kapcsolatban Magyarországon. A legfontosabb, hogy ezentúl...
A minőségbiztosítás, illetve minőségirányítás az autógyártók és az alkatrész beszállítók esetében különösen fontos, ugyanis egy olyan terméket állítanak elő, amelyet a felhasználók veszélyes üzem...
A 2020-ig tartó ciklusban véget érnek az EU-s pályázati pénzek, de már 2017 közepéig ki akarják írni az összes pályázatot, a pénzek 60 százaléka vállalkozóké lehet. Több mint 80 százalékuknak jól jönne a segítség, Négymillió kis- és középvállalkozó jövője lehet a tét, a munkahelyek számát 4,2-ről ötmillióra szeretnék növelni, a vidékről való elvándorlást csökkentenék.
Kifejezetten a frontokra érzékenyek még nem tapasztalhatnak erős tüneteket, de általánosan elmondható, hogy fokozatosan romlik a humánmeteorológiai helyzet.
A Huawei Technologies Hungary rendszerszállítóként, az Antenna Hungária Zrt. generálkivitelezőként vehet részt az MVM Magyar Villamos Művek leányvállalata, az MVM NET Zrt. LTE450 technológiára épülő országos lefedettségű hálózatának kiépítésében - közölte az MVM NET Zrt. az MTI-vel csütörtökön.
Mintegy kétezer illegális bevándorló várakozik a Keleti pályaudvarnál - mondta Lakatos Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályvezetője a rendőrség és a bevándorlási hivatal csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Magyarország példát szeretne mutatni Európának, hogy teljesíti a schengeni szabályokat, és nemcsak a magyar emberek biztonságát védi, hanem az európaiakét is - mondta Simicskó István honvédelmi miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.
Két állatnál mutatták ki a kéknyelvbetegséget egy 350 üszőből álló Tolna megyei szarvasmarha-állományban, az állategészségügyi hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel csütörtökön
Bejelentették a Prima Primissima díj 2015-ös jelöltjeit. A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma idén is 10 kategóriában nevezte meg a díj 3-3 jelöltjét.
Várhatóan november 15-re készül el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár Programjának vizsgálati jelentése, amelyet a jegybanki felügyelőbizottság november végi ülésén tárgyal majd - mondta el Papcsák Ferenc, a jegybank felügyelőbizottságának júliusban megválasztott elnöke az MTI-nek interjúban csütörtökön. Papcsák Ferenc arról is beszélt, hogy több témában, így a jegybanki ingatlanvásárlások és…
Washington – Túlélte a fél deciliter vodkába kevert tápszert egy hathetes wisconsini kislány, két nap után kiengedték a kórházból - jelentette be a helyi rendőrség.
Ne te legyél az, akit a többiek trollnak neveznek! Manapság az egész internet tele van késhegyre menő kommentcsatákkal. Sokszor az ember legszívesebben jól kipakolna és megmondaná a másiknak a frankót. Hogy mégse írjunk olyat, amit később megbánunk, tegyünk fel magunknak legalább néhányat az alábbi kérdések közül: 1. A főnököm rendben lenne ezzel a kommenttel, ha olvasná? (És a leendő…
Európának ki kell jelentenie, hogy nem tudunk mindenkit befogadni - fogalmazott Kósa Lajos (Fidesz), az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
A minőségbiztosítás, illetve minőségirányítás az autógyártók és az alkatrész beszállítók esetében különösen fontos, ugyanis egy olyan terméket állítanak elő, amelyet a felhasználók veszélyes üzem...
Budapest – Tizenegyszer voltam várandós, és 11 gyereket veszítettem el a második- harmadik hónapban. Nagyon szerettem volna szülni, de valamiért nem adta meg a gyereket nekem a sors – ismerte el a Story riportjában a legendás manöken, akit lelkileg minden vetélés megviselt.
A Huawei Technologies Hungary rendszerszállítóként, az Antenna Hungária Zrt. generálkivitelezőként vehet részt az MVM Magyar Villamos Művek leányvállalata, az MVM NET Zrt. LTE450 technológiára épülő országos lefedettségű hálózatának kiépítésében - közölte az MVM NET Zrt.
árhatóan november 15-re készül el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár Programjának vizsgálati jelentése, amelyet a jegybanki felügyelőbizottság november végi ülésén tárgyal majd - mondta el Papcsák Ferenc, a jegybank felügyelőbizottságának júliusban megválasztott elnöke az MTI-nek interjúban csütörtökön. Papcsák Ferenc arról is beszélt, hogy több témában, így a jegybanki ingatlanvásárlások és…
A bevándorlási válság globális probléma, amelyre globális választ kell adni, minden országnak erőfeszítéseket kell tennie a helyzet kezelése érdekében - mondta Sakir Fakili budapesti török nagykövet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az Európai Unió Törökországgal együttműködve, a korábbinál hatékonyabban igyekszik fellépni a megnövekedett bevándorlás problémájának kezelésében és a terrorizmus visszaszorításában - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnökkel Ankarában folytatott találkozója után tartott közös sajtótájékoztatón.
Sokáig dolgoztak rajta, hogy a végeredmény az minden tekintetben megfeleljen a luxusmárka ügyfelei által és saját magával szemben támasztott követelményeknek. A műszaki alapok megegyeznek az új...