Valószínűleg négy és nyolc év közötti lehetett az a kisgyermek, akinek a csontvázára a fenékpusztai római kori erőd ásatása közben bukkantak rá a napokban a régészek. A Balaton római neve, a Pelso után Pelsina névre "keresztelt" gyermek a fürdő egyik medencéjében feküdt - mutatta be az idei feltárások eredményét hétfőn a helyszínen az MTI-nek az ásatások vezetője.
Az ukrán külügyminisztérium felszólította hétfőn Oroszországot, hogy tegyen mihamarabb lépéseket a Donyec-medencében dúló fegyveres konfliktus további mélyülésének megakadályozására.
Minden eddiginél több, 75 ezer magyar dolgozott júliusban Ausztriában. Egyetlen más ország polgárainak sem nőtt ennyire a létszáma egy hónap alatt. Már év/év alapon is visszavettük a vezetést a románoktól. A létszámot tekintve a törököket már rég leköröztük, az ex-jugoszlávok együtt és a németek még hátra vannak.
Több ezer milliárdnyi forrás áramlott a hazai kis- és középvállalkozásokhoz (kkv) a közelmúltban: egyfelől átmenetileg felgyorsult a vissza nem térítendő uniós támogatások lehívása, másfelől a jegybank növekedési hitelprogramjának (nhp) két szakaszában kedvező kamatozású hitelhez jutottak a hazai vállalkozások - derül ki a jegybank honlapján hétfőn megjelent tanulmányból.
A válság óta minden évben van valami az OTP-nél, ami miatt késik a sokak által várt fordulat. Az éves szinten jóval 200 milliárd forint feletti céltartalékoláshoz vagy a pénzintézeti különadóhoz...
Több ezer milliárdnyi forrás áramlott a hazai kis- és középvállalkozásokhoz (kkv) a közelmúltban: egyfelől átmenetileg felgyorsult a vissza nem térítendő uniós támogatások lehívása, másfelől a jegybank növekedési hitelprogramjának (nhp) két szakaszában kedvező kamatozású hitelhez jutottak a hazai vállalkozások - derül ki a jegybank honlapján hétfőn megjelent tanulmányból.
A megengedettnél több, erősen mérgező natrium-cianidot tárolt telephelyén az a cég, amelynek raktára múlt héten felrobbant a kelet-kínai Tiencsin város ipari parkjában. A halálos áldozatok száma meghaladja a 110-et, 70 embert eltűntként tartanak nyilván, 700-at kórházban kezelnek. A hatóságok most a természeti katasztrófa megelőzésén dolgoznak.
Ki a programozó megrendelője, Közösségen belüli vagy azon kívüli adóalany, vagy nem adóalany? Egyebek között ezen is múlik, hogyan kell felszámítani és bevallani az áfát.
A fővárosra zúduló eső következtében embereket kellett kimenteni az autóikból, 40 ezren maradtak áram nélkül. Több villamos és troli még kedd reggel sem jár. Tegnap este egy óra leforgása alatt több csapadék esett Budapesten, mint amennyi az egész havi átlag.
A vihar és a heves esőzés következtében a fővárosban a késő esti órákban több aluljáróban áll a víz, a pesti oldalon több városrészben áramszünet van - mondta az MTI-nek hétfőn Boross Norbert, az ELMŰ szóvivője.
Az amerikai hírszerző szervek képviselői Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter eddig átnézett e-mailjei közül eddig 305 olyat szűrtek ki, amelyet szerintük a szakszolgálatoknak tovább kell vizsgálniuk abból a szempontból, hogy tartalmaznak-e titkos információt - közölte hétfőn az amerikai külügyminisztérium.
Lemondott Lakatos László, a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat (FRNÖ) elnöke; döntését nem indokolta, azonban úgy vélekedett, hogy a testület oláh cigány származását kifogásolta - írja a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet keddi számukban.