Luxusingatlant vásárolt magának New Yorkban Cristiano Ronaldo, a Real Madrid háromszoros aranylabdás futballistája, ezzel egy időben pedig elkezdődtek a találgatások arról, hogy a portugál játékos a tengerentúli bajnokságba igazolhat.
Életének 61. évében hétfőn elhunyt Vass Tibor, a Magyarok Kijevi Egyesületének (MKE) elnöke, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) alelnöke – tájékoztatta Zubánics László, az UMDSZ elnöke az MTI-t.
Bemutatták hétfőn a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának (GAMF) MegaLux nevű napelemes autóját, amellyel fejlesztői az ausztráliai World Solar Challenge versenyen indulnak az idén.
Az amerikai kormány figyelmeztette Kínát: ne küldjön több hírszerző ügynököt az Egyesült Államokba azzal a feladattal, hogy ott élő kínaiakat vegyenek rá a hazatérésre - írta hétfői számában névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőkre hivatkozva a The New York Times.
A megújulás kényszeréről beszélt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfő este Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján.
Bár ma nem jelentek meg fontosabb makrogazdasági adatok, a kezdeti gyengélkedés után 0,5-0,9%-os pluszban zárt Amerika. A befektetők egyelőre kivárnak, szerdán ugyanis fontos esemény jön: a Fed...
A közép-ázsiai hegyek gleccserei négyszer gyorsabban olvadnak a világátlagnál, veszélyeztetve ezzel Üzbegisztántól Nyugat-Kínáig a mezőgazdaság és a vízenergia számára létfontosságú folyók létét.
Egy óra alatt több eső esett hétfő este a főváros belső részén, mint az augusztusi havi átlag - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) meteorológusa az MTI-t.
Kárpátaljának nagy szüksége van a szolidaritásra, és úgy tűnik, ezt már nemcsak az anyaországtól, hanem Erdélytől is megkapja - mondta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Nem valószínű, hogy az Egyesült Államok egyhamar feloldaná a Kuba elleni szankciókat, a közeledés még évekig eltarthat, és nem tudni, mikorra fejeződhet be a folyamat - mondta Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója hétfőn az M1 aktuális csatornán
A Danubius Hotels Nyrt. a második negyedévben 1,186 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 35 százalékkal marad alatta a tavalyi második negyedévinek, ugyanakkor az első fél évben 206 millió forint volt a nyeresége a tavalyi első fél évi 738 millió forint veszteség után. A CP Holdings Ltd. kivásárlási ajánlata sikeres volt, a Danubiust kivezetik a tőzsdéről.
Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint az összes vállalkozás számlázásának bekötése a NAV-hoz jogi és gyakorlati akadályokba ütközik, így jelenleg az elektronikusan vagy számítógépes támogatással kiállított számlák valós idejű adatszolgáltatása sem volna hatékony az adócsalások megelőzésében. Mivel sem a bevezetés költségei, sem a várt…
Első hazai közönség előtt lejátszott bajnokiján megszerezte első gólját a Liverpool nyári szerzeménye, a belga Christian Benteke, ami, mint később kiderült, három pontot ért.
A vihar és a heves esőzés következtében a fővárosban a késő esti órákban több aluljáróban áll a víz, a pesti oldalon több városrészben áramszünet van - mondta az MTI-nek hétfőn Boross Norbert, az ELMŰ szóvivője
Két szomszédos galaxis összeolvadását figyelték meg a Manchesteri Egyetem és a Hongkongi Egyetem asztronómusai, akiknek sikerült lencsevégre kapniuk az égi "tűzijátékot".
Facebook-bejegyzésben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn azoknak a magyar versenyzőknek, akik kiváló eredményt értek el a brazíliai Sao Paulóban zajló Worldskills 2015 szakmai olimpián.
A Pentagon négy év alatt 50 százalékkal kívánja növelni a megfigyelési és hírszerzési célú drónműveletek számát Ukrajna, Irak, Szíria, a Dél-kínai-tenger és Észak-Afrika térségében - írta hétfői számában hivatalos forrásra hivatkozva a The Wall Street Journal.
Az amerikai hírszerző szervek képviselői Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter eddig átnézett e-mailjei közül eddig 305 olyat szűrtek ki, amelyet szerintük a szakszolgálatoknak tovább kell vizsgálniuk abból a szempontból, hogy tartalmaznak-e titkos információt - közölte hétfőn az amerikai külügyminisztérium
Döntetlent játszott a katalán Barcelona a Bilbao ellen (1:1), így a Bilbao szombati 4:0-ás győzelmével 5:1-es összesítéssel megnyerte a spanyol Szuper Kupát
Nem sikerült a csoda, azaz a Barcelona nem tudta ledolgozni az első meccsen összeszedett négygólos hátrányát, az Athletic Bilbao nyerte a Spanyol Szuperkupát.
Felmérést végzett a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet a felnőtt és gyermek lakosság körében az egészséggel kapcsolatos ismereteiről, amelyből egyebek között kiderült, hogy a felnőttek több mint 90 százalékának legfontossabb életcélja, hogy elkerülje a betegségeket.
Este tíz óráig több száz bejelentés érkezett az özönvízszerű eső miatt a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság központi ügyeletére, több mint harminc helyszínen késő este is dolgoztak a fővárosi hivatásos tűzoltók a káresemények felszámolásán - közölte hétfőn késő este az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)
Budapest — Tragédiával zárult az idei Sziget Fesztivál: a kiköltözés napján ugyanis egy hatalmas faág esett egy 19 éves, a sátrában épp a buli fáradalmait kipihenő német fiúra, akinek az életét már nem tudták megmenteni.
A vérnyomás értéke a nap folyamán változó értékeket mutat, mely normálisnak tekinthető. Megfigyelhető ugyanis kisebb napszaki ingadozás ugyanúgy, mint edzés közben, vagy stresszes helyzetekben.
Budapest — A ringben méri össze erejét a ValóVilág hetedik szériájának Lacija (23) és a hatodik rész győztese, VV Aurelio (24), miután a srácok kissé összeszólalkoztak a Facebook-oldalukon.
Budapest — Akár egy vígjátékban, az ünnepélyesen felsorakozott BKV-vezérkar szeme láttára törte össze egy BKV-s dolgozó a társaság még át sem vett új trolibuszát.
A jelenlegi, szűk irodapiaci kínálat miatt felfelé indultak a bérleti díjak, és ez a trend a jövőben folytatódhat, miközben néhány, a közelmúltban bejelentett nagyobb ingatlan-tranzakció ismét ráirányíthatja a figyelmet Magyarországra mint befektetési célpontra - vélekedett a Cushman & Wakefield ingatlanpiaci tanácsadó és szolgáltató társaság az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A Hyundai ix35-öt leváltó új Tucson bemutatását követően most a koreai testvérmárkán a sor, hogy leváltsa közepes crossoverét. A hazánkban is népszerű Sportage utódját a szeptemberi Frankfurti Autószalonra ígéri a gyártó, és hogy ezt megerősítse, néhány rajzot már közzé is tett róla.
Jelentős belső erőforrás van, hiszen több gyermeket terveznek a fiatalok, amint amennyi végül megszületik, a kormány feladata, hogy a gyermekszületés elé gördülő akadályokat megszüntesse – ezt Novák Katalin mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az amerikai Pebble Beach Concours d’Elegance talán a világ legjelentősebb veterános rendezvénye, így ha a show legjobbjának járó díjat odaítélik, azt garantáltan nem akármilyen modell kapja meg. Ezúttal egy makulátlan állapotú 1924-es Isotta Fraschini Tipo 8A érdemelte ki ezt a címet.
Néha olyan érzésünk van, hogy a Volkswagen az utóbbi időben némileg elrontotta a Škoda pozícionálását. Eleinte a németek az újjáélesztett cseh márka termékeit elsősorban azoknak szánták, illetve szánnák manapság is, akik különösen racionálisan gondolkodnak, fontosnak tartják a helykínálatot és az okos részleteket egy autóban, viszont a formatervezés vagy a minőség terén a Volkswageneknél egy…
Százhúsz éve, 1895. augusztus 18-án írta alá I. Ferenc József azt a rendeletet, amelynek alapján létrejött a budapesti Eötvös József Kollégium, a középiskolai tanárjelöltek tudományos nevelését szolgáló bentlakásos állami intézmény. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása: