Több milliárd forintnyi kárt okoztak a júliusi jégesők a mezőgazdasági földeken a biztosítók jelentése alapján - olvasható a Világgazdaság keddi számában.
A Mérleg és a Halak jegyűek ma kerüljék a túlzásokat. KOS (Március 21. – április 20.) Az otthonod felett szürke felhők gyülekeznek. A mai nap legyen a kapcsolatépítésé. Ha új szerelemben élsz, a partneredről meglepő dolgot tudhatsz meg. BIKA (Április 21. – május 21.) Vedd végig a lehetőségeidet, mielőtt döntesz. Pénzügyi konfliktusok vannak kilátásban. Ma kisebb balesetet is…
A Napi Gazdaság arról ír, hogy ma kerül a kormány elé az a javaslat, amely lehetővé tenné a hazai földművesek számára az állami földvásárlást. A Magyar Nemzet arról ír, hogy bár a horvát kormány mindent elkövet azért, hogy felgyorsítsa a Krk szigeti cseppfolyósgáz-terminál építését.
182 millió forintos adózott eredményével a második negyedévben is nyereséges lett a CIG Pannónia, mérleg szerinti eredménye 149 millió forint lett, ami több mint kétszerese az előző év azonos...
Még ebben a hónapban valamennyi tartozását kifizeti a Klebersberg Intézményfenntartó Központ és a tankönyvellátással sem lesznek gondok – ezt a köznevelésért felelős államtitkár közölte az ATV kérdésére, a Pedagógusok Szakszervezete viszont továbbra is aggódik a KLIK finanszírozása miatt.
2700 illegális bevándorló esett át eddig idén egészségügyi vizsgálaton, 51 esetben lett pozitív az eredmény. Az ÁNTSZ és a BÁH szerint azonban nem kell járványtól tartani.
Július 1-től Robert Cooper tölti be a Dreher Sörgyárak vezérigazgatói pozícióját. Cooper 2014 januárjában csatlakozott a Dreher anyavállalatához a SABMillerhez, mint a lengyel leányvállalat üzleti transzformációs igazgatója, július 1-től pedig a Dreher Sörgyárak irányítását vette át.
Aranyérmet szerzett László Attila a bútorasztalos, ezüstérmes lett Csongrádi Dávid, az informatikai hálózati rendszergazda kategóriában a Sao Paulóban megrendezett szakmák olimpiáján, a WorldSkills versenyen.
Az Athletic Bilbao nyerte a labdarúgó Spanyol Szuperkupát: a baszk csapat, amely az első mérkőzésen nagy meglepetésre 4-0-ra nyert, a hétfő esti visszavágón 1-1-es döntetlent játszott a Barcelona otthonában.
A Richter-skála szerinti 4-es fokozatú, azaz közepes erejű földrengés volt hétfőn a kaliforniai San Francisco térségében, helyi idő szerint 6 óra 49 perckor - jelentette az Egyesült Államok geológiai figyelőszolgálata hétfőn
Lemondott Lakatos László, a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat (FRNÖ) elnöke; döntését nem indokolta, azonban úgy vélekedett, hogy a testület oláh cigány származását kifogásolta
Nem a pályázati pénzeket kell két év alatt kiszórni, hanem a pályázati kiírásoknak kellene megjelenniük mihamarabb, hogy a vállalkozások már azok pontos ismeretében tervezhessék a jövőt - pontosította a vállalkozói képviseletek által megfogalmazott és most a kormányzat által elfogadott javaslatuk lényegét Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint a vállalkozások jelenleg pályázati…
Nem lesznek kétnyelvű táblák Vukováron, erről döntött a városi tanács hétfőn, olyan alapokmányt elfogadva, amely nem teszi kötelezővé a kétnyelvű, vagyis a latin és cirill feliratú táblák használatát a városban - közölte a horvát közszolgálati rádió (HRT)
Piaci áron, 20 éves elidegenítési tilalom mellett kerülne a termőföld a gazdák tulajdonába a földművelésügyi miniszter által előterjesztett kezdeményezés szerint, amelyet a kormány mai ülésén tárgyalhat
Tovább esik a kínai tőzsde, Törökországban előrehozott választások jöhetnek, jelentett a CIG és a Danubius. Végre egy jó hír a kínai gazdaságból: úgy tűnik, lassan stabilizálódik a kínai lakáspiac...
Tülekednek az uniós migránsok a brit-EU kettős állampolgárságot igazoló útlevelekért, mivel félnek a Brexittől, azaz attól, hogy Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból- írja a Guardian. A 2016-os népszavazás esetleges ilyen irányú döntése után ugyanis az Egyesült Királyságban élő uniós állampolgárok és az Európában élő britek bizonytalan helyzetbe kerülhetnének a munkavállalási engedélyek, az…
Nyugdíjreformot sürget az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), mert nem tartják elégségesnek a rendszer átalakítását úgy, hogy negyven év munkaviszony után mehessenek nyugdíjba a munkavállalók.
Ami jó, az jó. Nálatok melyik romantikus film az örökzöld kedvenc? Szerintem mindenki szereti a romantikus filmeket, de én most ezennel be is vallom. :) Persze akármit nem nézek meg (egynél többször), de az alábbiakat újra és újra, és még csak nem is mindegyiket a szerelmi szál miatt. Hanem: 1. Elfújta a szél (1939) Néhány barátom „túl nyálasnak” tartja, pedig szerintem egyáltalán nem az,…
Az amerikai hírszerző szervek képviselői Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter eddig átnézett e-mailjei közül eddig 305 olyat szűrtek ki, amelyet szerintük a szakszolgálatoknak tovább kell vizsgálniuk abból a szempontból, hogy tartalmaznak-e titkos információt - közölte hétfőn az amerikai külügyminisztérium.
Az Európai Bizottság elvből nem támogatja a határ menti kerítésépítést, ám az, hogy a tagállamok konkrétan milyen módon kívánják biztosítani a határt, nemzeti illetékességbe tartozik – felelte egy kérdésre Christian Wigand szóvivő a tegnapi brüsszeli bizottsági sajtótájékoztatón
Az eredeti termék gyártóit tartják a hamisítás legnagyobb áldozatainak a magyar fiatalok, ugyanakkor a társadalmat, a közjót és az államot csak elenyésző részük gondolja a hamisítási piac vesztesének, derült ki a HENT és a TÁRKI közös, az egyik legnépszerűbb hazai könnyűzenei fesztiválon készített kutatásából. A felmérés szerint továbbra is az alacsonyabb ár miatt választják a fiatalok az…
182 millió forintos adózott eredményével a második negyedévben is nyereséges lett a CIG Pannónia, mérleg szerinti eredménye 149 millió forint lett, ami több mint kétszerese az előző év azonos...
Megtalálták az összes utas holttestét az elmúlt hétvégén lezuhant indonéz repülőgép roncsai között, nincsenek túlélői a szerencsétlenségnek - közölte kedden az indonéz közlekedési minisztérium szóvivője.
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete mellett az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés is nemtetszését fejezte ki a férfiak 40 év munkaviszonya utáni nyugdíjba vonulásával kapcsolatban -...
Az iráni atomprogramról nemrégiben Teherán és a nagyhatalmak között létrejött megállapodás mintaként szolgálhatna egy, Észak-Koreával kötendő egyezség számára, a szakértők többsége azonban ezt rendkívül valószínűtlennek tartja - írta elemzésében a The Diplomat című tokiói központú nemzetközi külügyi szakportál.
A szíriai polgárháború borzalmai elől menekülők közül sokan kizárólag a gyerekek miatt kockáztatják az átkelést Európába - írta a görög Kósz szigetén készített helyszíni riportjában az AFP francia hírügynökség.