Több száz körbála ég Szabadszentkirályon, az oltást már megkezdték a tűzoltók - tájékoztatott a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján csütörtökön.
A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület és tagvállalatai szerint a vasúti közlekedés, ezen belül is a vasúti árufuvarozás prioritása akkor nem sérül a közúti fuvarozással szemben, ha a vasúti közlekedésben érdekelt vállalatok a közútihoz hasonló könnyítéseket kapnak a kormányzattól.
Legalább három hónapra kidőlt a sorból az Everton angol válogatott balhátvédje, Leighton Baines - tudatták a Stolverkosok honlapjukon csütörtökön, késő este.
A Mercedes-Benz nem bírt már magával, és a nagyközönség előtti szeptemberi premier előtt már most bemutatta az új C-osztály kupé változatát. Abszolút megértjük a csillagos márkát: a kifinomult kétajtós megérdemli, hogy már most felfigyeljenek rá.
Két és fél millió forint a politikai elit juttatásait tekintve nem is olyan jelentős összeg, de azért mégis egy polgárnak bő egyéves átlagfizetése, és főként akkor jön jól, ha a világon semmit nem kell érte dolgozni.
Budapest — Közpénzzel kitömött zsebbel tért vissza posztjára a városvezető. Összesen több mint 2,8 millió forintot vett fel végkielégítés és szabadságmegváltás címén Rozgonyi Zoltán, Zugló fideszes alpolgármestere, aki tavaly novemberben távozott posztjáról. Ugyanakkor idén januárban újra alpolgármester lett.
Nem bízik már az őt hosszas várólistára tevő kórházban Seres István, aki júliusban maga műtötte meg visszeres lábát. A férfi másik kórházat keres, ám ha kudarcot vall, újra szikét ragad.
Bursa — Nem ajánlják a törökországi légióskodást Dzsudzsák Balázsnak (28). A Dinamo Moszkvánál mellőzött, télen lejáró szerződésű válogatott futballista szerdán a Bursaspor együtteséhez utazott, hogy ismerkedjen a körülményekkel
Szabadka—Szerbia — Botokkal és sokkolóval támadtak meg három szír menekültet Mórahalmon, akiktől aztán minden értéküket elvették. A tettesek először azt ígérték áldozataiknak, hogy Budapestre viszik őket, ám egy lakatlan tanya felé vették az irányt, ahol aztán kifosztották a határsértőket.
Bálványos — Gregor Bernadett (42) és férje, Szarvas Attila (40) egyre jobban megszereti a vidéki, csendes életet, sőt a színészpár már azon gondolkozik, hogy végleg maga mögött hagyja a fővárosi zajt és forgatagot, hogy végleg letelepedjen a Balatonhoz közel eső Somogy megyei Bálványoson.
Magyarország — Vigyázat, indulnak a házi termékbemutatók! Több olvasónk jelezte, hogy a furfangos termékbemutatós csalók újabb trükkel próbálkoznak. Eddig kétféle metódus jutott el hozzánk. Az elsőt Kovács Gézáné Marika néni mesélte el, ő szerencsére most nem dőlt be.
Egy évvel és négy hónappal azután, hogy megvásárolta, beköltözhetett Dunakeszin lévő luxusvillájába Szijjártó Péter külügyminiszter és családja. A szomszédok szigorúan hallgatnak a politikus magánéletéről.
Jelentkezett a Borsnál egy asszony, akinek a szülei hosszú évekig éltek a Kamaraerdei Idősek Otthonában. A hölgy ismerte a sorozatgyilkosságot tervező ápolót.
Miután a görög válság kapcsán ismét központi témává váltak a pénzügyi mentőcsomagok, a PwC közgazdászai felmérték, hogyan teljesítenek az eurózóna mentőövet kapott gazdaságai: Ciprus, Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország.
Rendkívül alacsony a vízállás a Duna és a Tisza több szakaszán, ami több országban fennakadást okoz a vízi közlekedésben - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök esti Híradójában.
Hatalmas tarlótűz volt a Hortobágyon, Nádudvar térségében. A tűzoltók csak csütörtök hajnalra tudták megfékezni a lángokat. 600 hektáron égett le a növényzet, valószínűleg az erős szél élesztette újra a korábban kialudt tüzet. A Nemzeti Park szakembere szerint nem keletkezett nagy kár a növény-, és állatvilágban.
A Nyilasok lépjenek ki a komfortzónájukból! KOS (Március 21. – április 20.) Keress olyan csoportokat, akik a természetben tornáznak. Ne engedd, hogy bizonyos barátok uralják az életedet! BIKA (Április 21. – május 21.) Miért keresed mindig a rövidebb utat? Miért akarod következetesen megúszni a dolgokat? Itt az idő, légy végre bátrabb! IKREK (Május 22. – június 21.) Nagy szüksége…
Joseph C. Wright tavaly 79 ezer 200 dollárért (22 millió forintért) elárverezett, 1942-ben elnyert Oscar-díját 10 dollárért (2800 forintért) visszakaphatja az amerikai filmakadémia egy Los Angeles-i bíró ítélete szerint.