2015. április 8. szerda

ápr. 8
6:26
Borát menni Kazahsztán (Alternatív Energia)
Találtuk: http://geza.nolblog.hu/
ápr. 8
6:28
Szupersztár (Alternatív Energia)
Áhítatos hangulat jellemezte a kormányhoz közeli tévék ünnepi műsorait.
ápr. 8
6:30
Tömegsír az apafájai lőtéren (Alternatív Energia)
Népszava, 1945. április 8.
ápr. 8
6:32
Aki egyszer producer volt, az is marad? (Alternatív Energia)
Egy angliai kisváros lapja arról számolt be, hogy Andy Vajna filmterven dolgozik.
ápr. 8
6:33
Romonyán épülhet az újabb gyermekhospice ház (Infostart)
Újabb gyermekhospice ház épülhet; a tervek szerint a Baranya megyei Romonyán létesül majd az új intézmény - mondta az InfoRádióban a Szemem Fénye Alapítvány elnöke. Gyura Barbara hozzátette: ha megnyerik a 400 millió forintos pályázatot már ősszel elkezdődhetne az építése.
ápr. 8
6:33
Hetven százalékkal csökkenhet gleccserek területe (Blikk)
ápr. 8
6:36
Vasárnapi munkavégzés és pótlék: új szabályok (Adózóna)
A kiskereskedelemben tilos a vasárnapi munkavégzés, eltekintve a kivételektől. Ezekkel összefüggésben március 27-étől ismét módosult a munka törvénykönyve. Összefoglaltuk a vasárnapi munkavégzés és pótlék szabályait.
ápr. 8
6:36
Ismét lelőtt egy fehér rendőr egy fekete férfit Amerikában (ATV)
Eljárást indítottak az amerikai Dél-Karolina államban egy fehér bőrű rendőr ellen, mert a gyanú szerint lelőtt egy fekete férfit, aki valószínűleg el akart menekülni előle – jelentette be kedden North Charleston város polgármestere.
ápr. 8
6:38
Agyonvertek egy 60 éves nőt Nádudvaron (ATV)
Testvéri értesítette az orvosi ügyeletet.
ápr. 8
6:40
Százmilliókat csaltak ki Széchenyi Kártyával (ATV)
Hamis számlák, manipulált banki papírok, stróman ügyvezetők - csaknem félmilliárd forintot csalt el egy Széchenyi Kártyával trükköző bűnszervezet. A vezetőjük egy 48 éves debreceni nő volt, akit ha bűnösnek találnak, akár 20 évig is rács mögött maradhat.
ápr. 8
6:42
"Ez itt az én hazám..." - Nincs gáz? Lesz gáz. Gáz lesz? (Kripto Akadémia)
Ötoldalú miniszteri találkozót tartottak Budapesten.
ápr. 8
6:42
Amerikai külügyes gépekről törték fel a Fehér Ház rendszerét orosz hackerek (ATV)
Orosz hackerek az amerikai külügyminisztérium gépeiről hatoltak be a Fehér Ház számítógép-hálózatának "kényes" részébe - közölte kedden amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a CNN amerikai hírtelevízió.
ápr. 8
6:42
Bízhatunk-e élelmiszereinkben? (ProfitLine)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) minden évben április 7-én ünnepli az Egészség Világnapját. Idén a középpontban az élelmiszer-biztonság javítása áll, amely a PwC álláspontja szerint közös felelősség, amelyet a vállalkozásoknak és a kormányzatnak egyaránt fel kell vállalniuk az emberek élelmiszer-biztonságba vetett bizalmának erősítése érdekében.
ápr. 8
6:44
A frakcióvezető hétköznapja (Kripto Akadémia)
- Jó reggelt! – mondja sürgő-forgó feleségének – Látom szép az idő. (Kint zuhog.)
ápr. 8
6:44
McCain aggódik Amerikáért, újra indul a szenátusi székért (ATV)
John McCain arizonai szenátor, az amerikai Republikánus Párt 2008-as elnökjelöltje 2016-ban hatodszor is versenybe száll, hogy mandátumot szerezzen a szövetségi kongresszus felsőházában - közölte kedden a The Christian Science Monitor című amerikai lap.
ápr. 8
6:46
Anya nem voltál... (Kripto Akadémia)
Megtisztelő számomra, hogy dr. Jókai Oszkár levelező társam reagált arra az írásomra...
ápr. 8
6:46
Szijjártó: 15 éve ismerem Tarsolyt, a legmeglepettebb emberek közt vagyok (ATV)
Nem volt különösebben szoros kapcsolata Tarsoly Csabával – ezt egy háttérbeszélgetésen mondta újságírók előtt Szijjártó Péter.
ápr. 8
6:48
Milliárdosok (Kripto Akadémia)
Isten igazából nem tudom elképzelni, hogy becsületes munkából hogyan lehet milliárdokat félrerakni.
ápr. 8
6:50
Mások a gondjaink (Kripto Akadémia)
Állandó olvasója vagyok a Népszavának, ezért gyakran találkozom Hegyi Gyula írásaival is.
ápr. 8
6:51
Óva intette Athént az Oroszország elleni szankciós politikától való eltéréstől az EP elnöke (Infostart)
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke óva intette Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnököt attól, hogy eltérjen az Oroszország elleni európai uniós szankciós politikától szerdai moszkvai látogatása során.
ápr. 8
6:51
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával vittek kórházba egy gyermeket (Blikk)
ápr. 8
6:52
Április 4. (Kripto Akadémia)
1945-ben, éppen 70 éve, április 4-én, vagy az azokban a napokban fejeződött be Magyarország számára a II. világháború.
ápr. 8
6:54
Orbán (és) a médium (Kripto Akadémia)
A minap Kálmán Olga azzal kezdte az Egyenes beszéd című műsorát az ATV-n, hogy "Már napok óta próbálunk tisztán látni Quaestor-ügyben".
ápr. 8
6:54
15 rendőrt végeztek ki a mexikói drogkartell emberei (ATV)
Tizenöt rendőr meghalt és öt megsebesült Mexikóban egy rendőrkonvoj ellen elkövetett rajtaütésben, amely hosszú ideje a legvéresebb támadás volt a hatóságok ellen a drogháború sújtotta országban - közölte kedden az ügyészség.
ápr. 8
6:56
Filmbe illő ékszerrablás Londonban (ATV)
Regénybe illő betöréses ékszerlopás történt a húsvéti hosszú hétvégén az ékszerészek londoni negyedében, a Hatton Gardenben. Az ellopott ékszerek összértékét kedden még nem lehetett tudni, de Lewis Malka gyémántszakértő szerint a kár több százezer euró is lehet.
ápr. 8
7:03
Orosz hackerek törték fel a Fehér Ház számítógépeit (Blikk)
Washington - Orosz hackerek az amerikai külügyminisztérium gépeiről hatoltak be a Fehér Ház számítógép-hálózatának "kényes" részébe - közölte kedden amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a CNN amerikai hírtelevízió.
ápr. 8
7:05
Filmbe illő jelenettel loptak ékszert a betörők (Blikk)
London - Regénybe illő betöréses ékszerlopás történt a húsvéti hosszú hétvégén az ékszerészek londoni negyedében, a Hatton Gardenben.
ápr. 8
7:09
Szijjártó időhiány miatt nem tárgyalt miniszterként Tarsollyal (Infostart)
Időhiányra hivatkozva nem beszélt telefonon Tarsoly Csabával, a Quaestor vezetőjével Szijjártó Péter a cég bedőlését megelőzően - erről maga a külgazdasági és külügyminiszter számolt be kérdésre válaszolva kedden este az M1 aktuális csatornán.
ápr. 8
7:09
Eljárást indítottak Dél-Karolinában egy fehér bőrű rendőr ellen (Blikk)
ápr. 8
7:12
Bárándy: amit Lázár állít, az butaság (ATV)
A Quaestor-ügyben sok gondolkodni való nincs azon, hogy kit mivel kell meggyanúsítani, mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Bárándy Gergely.
ápr. 8
7:15
Az állam mérete még mindig túl nagy Magyarországon (ProfitLine)
Az állam mérete még mindig túl nagy Magyarországon - mondta Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) alelnöke a bankszektor és a gazdaság aktuális kérdéseiről, a pénz világában zajló folyamatokról szervezett pénzügyi konferencián, kedden Budapesten.
ápr. 8
7:21
Tizenöt nőt díjaztak az idei Terézanyu pályázaton (Infostart)
Több mint 500 pályamű közül választották ki idén a Terézanyu pályázat 15 díjazottját, akik dolgozó nő mivoltukról vallottak írásban, képekben és videókon. A díjátadót kedden, a láthatatlan munka világnapján tartották.
ápr. 8
7:27
Új információkkal szolgálnak a tbc-ről a váci múmiák (Infostart)
Eddig ismeretlen információkkal szolgáltak a tuberkulózissal kapcsolatban a váci múmiákon végzett újabb kutatások, amelyek eredményéről a Nature Communications című tudományos folyóiratban jelent meg tanulmány kedden.
ápr. 8
7:27
Ma van a nemzetközi roma nap (Blikk)
ápr. 8
7:29
Belehalt a bántalmazásba egy nádudvari nő (Blikk)
ápr. 8
7:30
Nem enyhülnek az autóhitelesek terhei (ATV)
Tíz devizahitelesből nyolc még nem kapta meg a banki elszámolást. Ez másfélmillió szerződést jelent, az ő ügyüket április végéig kell rendezniük a bankoknak. Az autó- és személyhiteleket elszámolják ugyan, de nem forintosítják, így továbbra is megmarad az árfolyamkockázat.
ápr. 8
7:31
Törvény rendezheti a hálapénz kérdését (Blikk)
ápr. 8
7:32
298 forinton az euró árfolyama (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon szerda reggelre: az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött, a japán jennel szemben viszont gyengült.
ápr. 8
7:33
Minden vasúttársaságra vonatkozzanak az egységes foglalkoztatási szabályok (HR Portál)
A vasútbiztonság és az esélyegyenlőség érdekében a vasutas szakszervezetek azt szorgalmazzák, hogy a készülő új vasúti törvénybe kerüljön be a vasutasok foglalkoztatására jelenleg is érvényes szabályozás.
ápr. 8
7:35
Sok munka kevés fizetésért - kevesebben akarnak bíróként dolgozni (HR Portál)
A magyar bírók bére európai uniós összehasonlításban az utolsó helyen áll. Az elmúlt években csökkent a bírói hivatás iránti érdeklődés is, ezért is van szükség olyan életpályamodell kialakítására, ami vonzóvá és kiszámíthatóvá teszi ezt a hivatást - jelentette ki Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke.
ápr. 8
7:36
És elkezdődött a szuperszerda: mostantól csak kapkodjuk a fejünket (Privátbankár)
Ma ritkán látott nagyüzemben érkeznek a fontos magyar makroadatok és hírek.
ápr. 8
7:37
Minden ötödik diák az ELTE-n tanulna (HR Portál)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bizonyult idén is a legnépszerűbb intézménynek, a több mint 105 ezer jelentkező közül minden ötödik felvételiző (22 182-an, az összes jelentkező 21 százaléka) ide adta be jelentkezését.
ápr. 8
7:38
Off-shore lovagok: nem lesz hova menekülni? (Privátbankár)
Egyre kevésbé biztonságos Európa az adóelkerülők számára, miután Svájc és az Európai Unió közös megegyezésre jutottak.
ápr. 8
7:39
Új kinevezések az UniCreditnél (HR Portál)
Az UniCredit Csoport új vezetői kinevezéseket jelentett be a Közép- és kelet-európai divízióban (CEE Division) - áll a portálunknak eljuttatott sajtóanyagban.
ápr. 8
7:39
Ismét járható az M3-as autópálya (Spa Trend Online)
Befejeződött a helyszínelés és a balesetet szenvedett kamion műszaki mentése.
ápr. 8
7:41
Négyezer eurós fizetésért a szlovák orvosok is elvándorolnak (HR Portál)
Bár Szlovákiában a szakorvosok az átlagbér 2,3-szorosát is megkaphatják, a német bérek őket is elvándorlásra késztetik - írja a Napi Gazdaság.
ápr. 8
7:45
Zsinagógából Együttélés Háza lesz Gyöngyösön (Infostart)
Kulturális centrummá, a keresztény-zsidó párbeszédet szolgáló rendezvények központjává alakítják a most bútorraktárként működő volt gyöngyösi zsinagógát. A leendő Együttélés Háza tervdokumentációját önkéntes szakértői közösség készítette el - közölte a helyi Status Quo Ante Zsidó Hitközség vezetője az MTI-vel.
ápr. 8
7:45
Egyre több BKV-jegyet értékesítenek (Blikk)
ápr. 8
7:48
Londoni elemzők: gyorsuló globális növekedésre utalnak az aktivitási adatok (ProfitLine)
Londoni pénzügyi elemzők szerint folyamatosan gyorsuló világgazdasági növekedésre utalnak a legújabb globális aktivitási mérőszámok.
ápr. 8
7:48
"Szeretem az Iszlám Államot" - feltörték Zsana honlapját (ATV)
Feltörték a Bács-Kiskun megyei Zsana község honlapját. A település hivatalos oldalán az Iszlám Állam egyik harcosa látható és egy felirat: I love IS (Szeretem az Iszlám Államot).

Keresés