„A háború az olyan, hogy vagy ez esik el, vagy az.” Ezt a jól ismert mondatot még Simicska Lajos mondta, amikor látványosan nekitámadt Orbán Viktornak.
Budapest — Ez ám a háborús területi veszteség! Irdatlan nagyságú állami földet vesztett Simicska Lajos a kormányfővel vívott háborújában – tudta meg a Blikk.
Budapest—Tápióság — Meghökkentő magyarázattal állt elő Orgován Béla (39), miért vette át a csődbe jutott Quaestor Pénzügyi Zrt. vezetését Tarsoly Csabától.
Nem csak Európában kerülnek ám neves autós események megrendezésre: a napokban is épp zajló New York-i Autószalon a Detroiti (NAIAS) és a Los Angeles-i mellett a legrangosabb tengerentúli kiállítás, ahol rendszerint számos gyártó tart fontos bemutatókat – ráadásul nem csak a „kintiek”.
A fogakat nem csak gyerekkorban érdemes szabályoztatni, felnőttként is esztétikusabbá tehető a mosoly, kiküszöbölhetők a rendellenességek. Dr. Ameri Sahar, az Oxygen Fogászat fogszabályozó szakorvosa szerint az eljárás akár a fogvesztést is megelőzheti.
Érd — Nevetve-sírva, egymást csókolva és ölelve töltötte együtt a második éjszakáját is a hétfő hajnalban szabadult Damu Roland (40) és felesége, Edina.
Tata — A gyilkos harag sokszor csak üres szófordulat, Á. Anikó (41) és kislánya, Laura (†8) esetében azonban valósággá vált: a nőt azzal gyanúsítják, hogy megölte a kislányát, pusztán azért, mert a gyerek nem akarta őt többé anyának szólítani.
A banki elszámolás során tapasztalt visszaélések elleni fellépéshez szükséges törvények módosításáról dönthet az Országgyűlés, az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtotta be Gulyás Gergely (Fidesz).
A gyíkok és a kígyók nagy csoportjainak egymáshoz való viszonyát rajzolták meg újra amerikai kutatók, akik az evolúciós családfán elhelyezték a kréta időszak gigantikus tengeri csúcsragadozóit, a dinoszauruszokkal együtt 65 millió éve kihalt moszaszauruszokat is.
Senki nem tudja biztosan, hogy ki a kormányablakról szóló vers szerzője, bár a neve elhangzik a felvételen. Kovács Katalin személyéről ellentmondásos információk jelentek meg, az atv.hu megpróbálta kideríteni az igazságot.
Kaméleonpókokat" figyeltek meg amerikai kutatók: az ízeltlábúak prédára lesve képesek lassan megváltoztatni a színűket, hogy beolvadjanak a környezetükbe.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a Befektető-védelmi Alap (Beva) által nyújtott biztosítás összege legfeljebb 100 ezer euróra (mintegy 30 millió forintra) emelkedjen a jelenlegi 20 ezer euróról (6 millió forint) - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
Vétkesek közt cinkos, aki néma. A felütés nem véletlen, a véleménycikk apropóját ugyanis az adta, hogy a World Car Awardson a szakmai zsűri a világ legzöldebb autói közé csupa olyan járművet...
Mostanában főleg a románokkal versenyzünk az osztrák munkaadók kegyeiért, februárban is nőtt a magyar dolgozók száma, de a románoké megint kicsit jobban. Kis híján megdőlt a nyári rekord, de mégsem. A legtöbb bevándorló német, de végre megbecsülték az ingázók számát.