A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolásával összefüggésben ma jár le a hitelezői igények bejelentésének határideje, a károsult befektetők kedden még postára adhatják az igénybejelentést.
A korábbi csökkentésről vételre javította a Richter részvényekre vonatkozó ajánlását a Raiffeisen, ezzel párhuzamosan pedig jelentős céláremelést hajtott végre. A részvényekre vonatkozó becsült fair...
A kormány módosítana az idei költségvetési törvényen: a javaslat a központi költségvetés kiadási főösszegét 61 milliárd forinttal, bevételi főösszegét 46 milliárd forinttal, így pénzforgalmi hiányát 15 milliárd forinttal növelné. A Költségvetési Tanács (KT) véleménye szerint a magasabb kiadásokkal is teljesíthető az idénre tervezett 2,4 százalékos GDP-arányos hiány.
Bakondi György altábornagyot, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) eddigi vezetőjét megbízott főigazgatóként Tollár Tibor vezérőrnagy, az OKF eddigi helyettes vezetője váltja a szervezet élén - jelentette be a belügyminiszter az OKF állománygyűlésén kedden, Budapesten.
Clitheroe - Volt anyósa buktatta le a piti rablót, aki direkt volt anyósa boltjába tört be, mert tudta, az „öreglány" ijedtében úgyis odaadja neki a bevételt.
Sok vitát kiváltott, hogy lehet-e a kültag ügyvezető, ugyanis az új Ptk. rendelkezése a laikusok számára nem érthető. Az Igazságügyi Minisztériumtól kértünk állásfoglalást.
Duhok - Iraqi - A Sinjar városában található menekülttáborban olyan menekültek vannak, akik az ISIS fenyegető uralma elől kerestek menedéket - írja a bbcnews.com. Az ISIS azonban az úgynevezett Yazidis vallásúak ezreit ejtette foglyul, nők ezreit pedig szexrabszolgának adták el.
Magyarország számára a kereszténység nemzetmegtartó tényező is - emelte ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatainak történetéről rendezett nemzetközi konferencián kedden, Budapesten.
Többnyire bármilyen formában imádjuk a klasszikus vasárnapi ebéd sztárját, a rántott húst: az eredeti bécsi szeletet borjúból, a sertéskarajból készültet vagy a modernebb csirke- esetleg pulykamellváltozatot.
A Magyar Suzuki Zrt. igazgatóságának tagját, Naoyuki Takeuchit nevezte ki a vállalat vezérigazgatójának a Suzuki Motor Corporation. Az új vezérigazgató Ryoichi Ourát váltja, aki az elmúlt egy évben a termelés közvetlen irányításának megtartása mellett látta el a vezérigazgatói feladatokat.
Egy japán bíróság megtiltotta kedden a takahamai atomerőmű két reaktorának újraindítását, azzal az indokkal, hogy nem felelnek meg a négy évvel ezelőtti földrengés és szökőár után bevezetett biztonsági előírásoknak - közölte az ATV.
Elfogadta a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljéről szóló törvényt kedden az Országgyűlés. Az elfogadott határozat értelmében új előmeneteli és illetményrendszer jön létre az ágazatban. A módosítás értelmében megszűnik az automatikus előmeneteli rendszer, a vezetői beosztások meghatározott időre szólnak majd, a hivatásos állomány volt tagjaiból pedig létrejön a tartalékos állomány. A törvényt az…
Magyarország - Nem a kimagaslóan okosok képességeit nézték, hanem az iskolában alulteljesítő diákokat mérték az első IQ tesztekkel. Az első kérdéssorokat egy francia pszichológus, Alfred Binet, állította össze - írta a Népszabadság.
Újpest – Nem először fogalmazott meg éles kritikát Balajcza Szabolcs, az Újpest labdarúgócsapatának kapusa, saját játékostársaival szemben. A hálóőr a Ferencváros otthonában 2-0-ra elvesztette derbi után kérte számon az újpesti mezőnyjátékosokat - írja a Nemzeti Sport.
Budapest - Az igysportolunk.com szavazást indított: keresik az ország legszebb sportolónőjét. A döntőbe bejutott Alföldi Babett is, aki kézilabdázó, és nem mellesleg Alföldi Róbert unokahúga.
Hozamcsökkenéssel értékesített a meghirdetett összegben 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) heti rendszeres aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Leyland - Paula McKay gyermekei most 23 és 24 évesek, mindketten agyi károsodásban szenvednek ugyanannak a kórháznak az orvosi műhibái miatt. Hosszas pereskedés után végre megkapták azt a kártérítést, ami végleg leveszi a terhet a család válláról - írja a mirror.co.uk.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hiányosságokat tárt fel a pénzpiaci felügyeletet korábban ellátó Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) működésében, egyebek közt a fogyasztóvédelmi és a piacfelügyeleti eljárásokban is - derül ki az ÁSZ kedden közzétett jelentéséből.
A Magyar Suzuki Zrt. igazgatóságának tagját, Naoyuki Takeuchit nevezte ki a vállalat vezérigazgatójának a Suzuki Motor Corporation - tájékoztatott a vállalat kedden.
London - Óriási elismerésben részesült nemrég Angela Lansbury (89). A színésznő nemrég megkapta a színházi munkájáért az Olivier-díjat, ezért szerencsére rengeteg friss fotó készült róla.
Úgy hívjuk, hogy „derült égből villámcsapás- szindróma", és rendszerint azonos séma szerint zajlik: az egyik fél azt hiszi, hogy boldog párkapcsolatban él, aztán a másik váratlanul közli vele, hogy már nem szereti, vége, ennyi volt.
A Volvo már januárban beígérte nekünk, hogy a luxusban amúgy sem szűkölködő vadonatúj XC90-ből piacra dob majd egy minden eddiginél fényűzőbb változatot. Most végre megérkezett az Excellence utónevet kapó különlegesség, melyben valóban nem kell csalódnunk.
1990. április 14. szombat: Antall József véleménye szerint a magyar gazdaság lassú felépülése már két-három éven belül érezhetővé válhat: Magyarország remélhetőleg 1992 és 1995 között belép a Közös Piacba, és egy évtized alatt elérheti legalább az európai átlagos szintet. A választások befejezése után a Hangya szövetkezetek újraalakítására fordítja a legnagyobb gondot a Független Kisgazda-,…
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hiányosságokat tárt fel a pénzpiaci felügyeletet korábban ellátó Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) működésében, egyebek közt a fogyasztóvédelmi és a piacfelügyeleti eljárásokban is - derül ki az ÁSZ kedden közzétett jelentéséből.
A versenyjog az elmúlt 25 évben komplex jogterületté fejlődött Magyarországon, ami megkerülhetetlenné tette az aktuális törvényi szabályozás gyakorlati megvalósulását bemutató és elemző, átfogó kommentár megírását és kiadását. A Kommentár a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényhez című kötet bemutatójának résztvevőit dr. Darák Péter, a…
Mintegy 1,1 milliárd forintnyi közvetlen brüsszeli forráshoz segített öt magyar innovatív céget az Ateknea Solutions mérnökiroda. Az öt cég három európai szintű fejlesztési projektet valósíthat meg a pénzből.
Clitheroe - Volt anyósa buktatta le a piti rablót, aki direkt volt anyósa boltjába tört be, mert tudta, az „öreglány" ijedtében úgyis odaadja neki a bevételt.
A Suzuki Motor Corporation keddi hatállyal a Magyar Suzuki Zrt. igazgatóságának tagját, Takeuchi Naojukit nevezte ki a vállalat vezérigazgatójának. Az új vezérigazgató Oura Rjoicsit váltja, aki az elmúlt egy esztendőben a termelés közvetlen irányításának megtartása mellett látta el a vezérigazgatói feladatokat.
Berlin - Ismét sikerült meglepnie rajongóit a világhírű testfestőnek, a német Johannes Stoetternek, aki most kaméleonnak festette meg két igen türelmes modelljét.
Elromlott a jó hangulat az európai részvénypiacokon. A nyugati részvényindexek értéke 0,5-1 százalékot esik. A pesszimista hangulat a hazai tőzsdére is átragadt, az OTP-t tegnapi 8%-os ralija után ma...
A várt 1,4 dolláros egy részvényre jutó nyereség helyett 1,45-ös EPS-ről számolt be a JP Morgan a 2015 első negyedévére vonatkozó gyorsjelentésében. A 24,82 milliárd dolláros negyedéves bevételek is...
Gyertyafényes virrasztásokat és közös imádságokat tartanak kedden Nigériában és szerte a világon a több mint 200 gimnazista lánynak a Boko Haram terrorszervezet általi elrablása első évfordulóján.
München - Kizárólagos gyerekfelügyeleti jogot kapott ikerlányaira Jerome Boateng (26). A Bayern München világbajnok focistája előbb kirúgta otthonról a gyerekek anyját, most a kicsiket is eltiltatta tőlük.