Január óta nem látott mértékben akartak vásárolni a befektetők 3 hónapos diszkontkincstárjegyeket, de az Államadósság Kezelő Központ ma is csak a terveinek megfelelő mennyiségű forrást vont be. ...
Párizs - Pánikot keltett, botrányt okozott a Louvre-ban Varga Viktor. Az extrém húzásairól ismert énekes átugrott a kordonon, felpattant egy kis emelvényre és megcsókolta a világ legismertebb és egyik legjobban őrzött festményét, a Mona Lisa-t. Pontosabban az előtte található üveglapot.
Áttekintő cikket közölt a Financial Times a magyarországi befektetési ingatlanpiac fellendüléséről, mely a lap szerint fordulóponthoz érkezett 2014-ben. A kockázatkedvelő befektetők számára remek...
A Szolidaritás Mozgalom társadalmi elnöke szerint Magyarországnak nem "a világ csendőre szerepében kellene tetszelegni", inkább egy békebírói szerepet kellene vállalnia. A független képviselő Kónya Péter kedden sajtótájékoztatón mondta ezt, ahol közölte, nem fogja megszavazni az Iszlám Állam elleni magyar katonai szerepvállalásról szóló javaslatot.
December végén lejár a Jeremie-alapok tőkekihelyezési szakasza. Bent van azonban még nagyjából 40 milliárd forint, a befektetők pedig csak arra várnak, hogy a legvonzóbb projekteknek osszák ki a maradék pénzt. Ez persze nem jelent ingyenebédet: szorít az idő és erős a verseny, így jó lenne, ha már holnap mutatna egy üzleti tervet!
Elfogadta az Országgyűlés kedden a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló törvényt, amelynek értelmében az ügyfeleknek május 6
Magyarország - Csúnyán megbukott, ráadásul nem is akárhogyan, két sampon a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrzésén. Mindkét termékben találtak ugyanis enterobaktériumot, ami magyarra lefordítva annyit jelent: fekáliával szennyeződhetett a portéka - írta a 444.hu.
Az Eurostat ma közzétett adata alapján az euróövezeti ipari termelés februárban az előzetes elemzői várakozásokat meghaladva, 7 hónapja nem látott mértékben emelkedett.
A 2015-ös költségvetés módosítására készül a kormány, legalábbis a Nemzetgazdasági Minisztérium keddi közleménye szerint. Ebből ugyanis kiderül, hogy a kormány többletforrást biztosít az idei...
A török hatóságok visszatoloncolták kedden Nagy-Britanniába egy ottani politikus fiát, aki többedmagával két héttel ezelőtt próbált bejutni Szíriába - közölte az Anadolu török hírügynökség.
A kilenc hónappal ezelőtt lelőtt malajziai utasszállító repülőgépről, illetve a donyecki térségben történt tragédia helyszínéről közölt megrázó riportot a Daily Mail.
Februárban az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, mind a nyers, mind pedig a munkanaphatástól megtisztított mutató szerint - jelentette a részletes adatok alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Országgyűlés ma a házszabálytól eltérő gyorsasággal fogadta el azt a kormánypárti előterjesztést, amely 30 millió forintig kártalanítana minden Quaestor-károsultat. Továbbá kiderült, hogy Abony...
A török hatóságok visszatoloncolták kedden Nagy-Britanniába egy ottani politikus fiát, aki többedmagával két héttel ezelőtt próbált bejutni Szíriába - közölte az Anadolu török hírügynökség.
Nem csak a pályán, a pályán kívül is gyakran kerül a figyelem középpontjába Raheem Sterling. Néhány nappal azután, hogy a Liverpool csatárát vízipipázás közben fotózták le, máris itt az újabb botrány: Sterlingről olyan videó készült, amelyen éppen kéjgázt szív.
Az Országgyűlés kedden határozatot hozott arról, hogy Magyarország legfeljebb 150 katonát küld az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépéshez az iraki Erbílben található kiképző központba.
A Magyar Suzuki Zrt. igazgatóságának tagját, Naoyuki Takeuchit nevezte ki a vállalat vezérigazgatójának a Suzuki Motor Corporation - tájékoztatott a vállalat kedden.
Gyöngyös - A dabasi kamionsofőrt Gyöngyös közelében igazoltatták a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalom-ellenőrző Alosztályának járőrei hétfőn a délutáni órákban az M3-as autópálya Gyöngyös-nyugati lehajtójánál, mivel az első rendszám nélkül közlekedett.
Sanghaj – Kimi Raikkönen hideg és kemény, mint a jég a versenypályán és az újságírókkal, de úgy tűnik a januárban született kisfia meglágyította a Forma–1-es piltótát, aki csak teheti minden időt gyermekével tölt.
Az orosz északi flottához tartozó hadihajók léptek be kedden a La Manche csatornába, légvédelmi és tengeralattjáró-elhárító manővereket fognak végrehajtani az Atlanti-óceán északi részén - közölte az orosz védelmi minisztérium az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint.
Split – Huligánok támadtak Splitben a Horvát Labdarúgó-szövetség küldöttségére. Az egyik autóban Niko Kovac, a válogatott szövetségi kapitánya utazott.
Tovább folytatódhat az ipari termelés bővülése az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, a Takarékbank elemzője közel 7 százalékos, míg az Erste Banké 6 százalékos növekedésre számít. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében azt emelte ki, hogy másfél éve folyamatosan bővül az ipari termelés.