A kávé élénkítő hatással van agyunkra és idegrendszerünkre is. Tévedés azonban, hogy a mindennapos kávéfogyasztás hosszú távon is emelheti teljesítményünket - állítják a Bristoli Egyetem kutatói.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországnak is előnyökkel járna annak a lengyel kezdeményezésnek a megvalósítása, amely közös uniós befektetési alapot hozna létre, és magánpiaci források bevonásával próbálná ösztönözni a gazdasági növekedést.
Budapest – Megtalálták Moszkvában, annak az egzotikus szépségű orosz lánynak a holttestét, akit a magyar a rendőrség keresett a fővárosban – tudta meg a Vasárnapi Blikk.
Árad az Ikva, patak öntött ki Sopron külterületén, de domboldalból leömlő víz ellen is kell védekezni a városban - közölte szombaton délután az MTI-vel a katasztrófavédelem megyei szóvivője.
Az első világháború kirobbanásának évfordulója alkalmából az isonzói csaták helyszínére ellátogató Hende Csaba honvédelmi miniszter és magyar zarándokok megemlékezést tartottak szombaton a magyar temetőben. A politikus átadta a minisztérium ajándékát Ferenc pápának, miután a katolikus egyházfő misét mondott a Fogliano Redipuglia-i katonai temetőben.
Nincs átigazolási szezon a Liverpool megkörnyékezései nélkül, ezúttal a Napoli szlovák válogatott csillagára, Marek Hamsíkra fáj a vörösök foga a januári átigazolási időszak előtt.
Vasárnap a Manchester United idei szezonbeli első győzelmét szeretné megszerezni a QPR ellen, amely előtt Gary Neville a frissen igazolt Falcao nyilatkozatával rémisztgeti volt csapattársát, Rio Ferdinandot.
A szeretet fontosságát hangsúlyozta Veres András szombathelyi megyés püspök a katolikus társadalmi napok, a Kattárs miskolci hivatalos megnyitóján szombaton.
A Société Générale francia bank 2008-as 4,9 milliárd eurós (1500 milliárd forintos) rekordveszteségéért elítélt bróker volt szombaton a díszvendége a francia kommunisták hagyományosan legjelentősebb éves ünnepségének Párizs egy északi elővárosában, La Courneuve-ben.
Az elmúlt két hétben sem Orbán Viktor, sem Lázár János nem telefonált az ELTE rektorának – ezt Fábri György mondta az ATV Egyenes Beszédben azzal kapcsolatban, hogy az Index megírta, azért függesztették fel az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar HÖK-jének működését, mert a rektort egy kormánytag telefonon figyelmeztette, hogy „Orbán Viktor ki van akadva”.
A Fidesz hiteltelennek tartja a szocialisták minden, devizahitelesek megsegítésére hivatkozó javaslatát, mert szerintük az MSZP kormányzásakor bebizonyosodott: a bankok zsebében vannak.
A Debreceni VSC szurkolói csoportjai közleményben tudatták a közvéleménnyel, hogy a jövőben határozatlan ideig nem fogják látogatni NB I-es csapatuk mérkőzéseit.
Szombathely polgármestere, Puskás Tivadar például a Váci Mihály iskola legmélyebb bugyraiba is betekintett, hogy tényleg mindent rendesen sikerült-e felújítani. További képek az átadás-átvételről a nyugat.hu cikkében.
Fizethet a HSBC bankcsoport is, miután megállapították, hogy a válság előtt a két amerikai jelzálogfinanszírozó pénzintézet, a Fannie Mae és Freddie Mac számára az előírásoknak nem megfelelő...
A Volvo V70 harmadik generációja az autóipar mai állása szerint egy igazi matuzsálemnek tekinthető, a svédek ugyanis 2007 nyarán rántották le a leplet a kombi Volvók legnagyobbikáról, ami azt jelenti, hogy mintegy hét éve kelleti magát a márka kínálatában. Ennyi idősen is képes versenyre kelni az erős konkurensekkel?
A Fidesz hiteltelennek tartja a szocialisták minden, devizahitelesek megsegítésére hivatkozó javaslatát, mert szerintük az MSZP kormányzásakor bebizonyosodott: a bankok zsebében vannak.
A főváros második kerületének lakosai számára kiírt amatőrversennyel az Ormai László csarnokban szombaton hivatalosan is megkezdte működését a Budai Asztalitenisz Akadémia.
Új puntert keres az NFL-ben szereplő New York Giants csapata, amely a sérült Steve Weatherford helyére akár a temesvári születésű Meskó Zoltánt is szerződtetheti.
Vlagyimir Putyin orosz elnök célja lerombolni Ukrajnát mint független államot, és helyreállítani a Szovjetuniót - jelentette ki szombaton egy kijevi nemzetközi konferencián az ukrán miniszterelnök.
Egyiptomnak kulcsszerepet kell betöltenie az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcban - közölte szombaton John Kerry amerikai külügyminiszter Kairóban.
Tápiószele – Sipos Csilla még csak 16 éves, de korosztálya egyik legjobb erőemelőjeként egy-egy versenyen összesen 268 kilogrammot emel. Ez valóban rendkívüli eredmény, hiszen súlycsoportjában a felnőtt nők 300-360 kilogramm körüli teljesítményt nyújtanak.
Magyarország – Horgászni szenvedély és öröm! Ezt azok tudják a legjobban, akik versenyszerűen pecáznak, méghozzá nem is akárhogyan, hanem mozgáskorlátozottként. Belőlük szervezett csapatot pár éve Ulrich György (39), aki büszkén újságolta lapunknak: sportolói az idei világbajnokságon elsők lettek!
Évről évre nő a Károli Gáspár Református Egyetemre jelentkezők és a felvettek száma: az idén 2544 diákot vettek fel, az intézményben tanulók száma hatezer körül lesz - közölte Balla Péter rektor az MTI-nek adott interjúban.
A kormány civil szervezetekkel kapcsolatos politikája és a Norvég Civil Támogatási Alapot koordináló civil szervezetekkel szembeni rendőri fellépés ellen tiltakoztak több százan szombaton Budapesten.
A tűzszüneti megállapodás ellenére kiújultak a harcok az ukrán hadsereg és az oroszbarát szakadárok között Donyeck repülőterénél szombaton, miközben egy újabb orosz teherautó-konvoj lépett be Ukrajnába Kijev beleegyezése nélkül.
Péntek éjfélig valamennyi helyi választási bizottságnak döntenie kellett a polgármester- és képviselőjelöltek nyilvántartásba vételéről, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat délutáni adatai szerint 8142 polgármesterjelöltet vettek nyilvántartásba, két településen azonban egy jelölt sincs, így ott elmarad a polgármester-választás.
A találkozó előtt nyeretlen Pécs nagy meglepetésre 2-0-ra győzött a címvédő Debrecen otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának első szombati mérkőzésén.