A Deutschlandradio Kultur német országos közszolgálati rádió Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszterről közölt portrét abból az alkalomból, hogy a politikust az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztosi tisztségére jelölték.
Hány fős HR csapat az, amivel egy cég jól tud működni? Nyilván mi azt gondoljuk, hogy minél több, annál jobb, de mégis mennyi a minimum, mennyi az ideális? Mi jellemző Magyarországon/külföldön, vidéken/fővárosban, különböző iparágakban? Mik a főbb befolyásoló tényezők és hogy alakult mindez az idők során?
Támogatásáról biztosította a Barcelonában rendezett, csütörtöki függetlenségpárti demonstráció résztvevőit Josep Guardiola, és hozzájuk hasonlóan ő is népszavazás kiírását követelte Katalónia függetlenségéről.
Érdekes információt közölt a brit Guardian című lap, amely szerint Louis van Gaal egy fiatal tehetségnek szeretett volna helyet szortítani a csapatban, ezért engedte el más csapatokhoz támadóit.
Érpatak nem csak polgármesterének színes jelmezeiről híres. Másban is kitűnik a hazai települések közül: itt fordul elő leggyakraban, hogy a gyerekeket kiemelik családjukból és nevelőszülőknél vagy intézetben helyezik el. Nyáron személyesen a polgármester vitte el Szílvia két fiát.
Az a megtiszteltetés ért, hogy idén is én foglalhattam el a Vasárnapi Blikk séfjeként a zsűri elnöki székét a II. Tiszacsegei Harcsapaprikásfőző Versenyen.
Érdekek, geopolitikai tervek, pénz- és hataloméhség, valamint a fegyverkereskedelem a felelős a háborúk okozta pusztításért - hangoztatta Ferenc pápa a Fogliano Redipuglia katonai temetőjében mondott homíliájában, amelyben az első világháború és a mai világ konfliktusainak borzalmairól beszélt. A háború őrültség, a háborúk kirobbantói bánják meg bűneiket! - fogalmazott a pápa
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországnak is előnyökkel járna annak a lengyel kezdeményezésnek a megvalósítása, amely közös uniós befektetési alapot hozna létre, és magánpiaci források bevonásával próbálná ösztönözni a gazdasági növekedést.
Elmérgesedő, rendőrségi feljelentésig fajuló vitákkal és az esetleges skót függetlenség pénzügyi kockázatait hangsúlyozó figyelmeztetésekkel kezdődött a csütörtöki skóciai függetlenségi népszavazás előtti utolsó kampányhétvége.
A nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországnak is előnyökkel járna annak a lengyel kezdeményezésnek a megvalósítása, amely közös uniós befektetési alapot hozna létre, és magánpiaci források bevonásával próbálná ösztönözni a gazdasági növekedést.
Nem csak Alexis Sánchez szolgáltatott témát az Arsenal-csapatfotózásával kapcsolatban, Lukas Podolski odamontázsolta a fotóra, a Románál a képeken félreálló Ashley Cole-t is.
A Queen's Park Rangers menedzsere, Harry Redknapp teljesen kikelt magából a Manchester United meccs előtti sajtótájékoztatón a két klub helyzetét illetően.
Az egész történetben a legzavaróbb, hogy hetente változik, hogy miért folyik ez a hadjárat a civilek ellen – ezt Schiffer András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az Ökotárssal kapcsolatos vizsgálatról.
A kormány valamennyi intézkedését az vezérli, hogy anyagilag is megerősítse a családokat, ez motiválta a rezsicsökkentést, a családiadókedvezmény-rendszer bevezetését, valamint az iskolakezdés megkönnyítését - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton az első nagycsaládos fesztiválon.
A nigériai hadsereg komoly csapást mért az ország északi részén lévő Maiduguri várost bekerítő iszlamista fegyveresekre, és mintegy kétszázat megölt közülük - közölték szombaton szemtanúk és egy katonatiszt
2011-es megjelenése óta az idehaza is gyártott Mercedes B-osztály rendkívül népszerű a vásárlók körében, a jó szereplés megtartása érdekében a vállalat most bejelentette, hogy ráncfelvarrást hajtott...
Az Air France hétfőn a járatainak csak a felét tudja elindítani a pilóták sztrájkja miatt - jelentette be szombaton Frédéric Gagey, a francia légitársaság elnök-vezérigazgatója a France Inter közszolgálati rádióban.
Csodával határos, hogy egyben mászott ki autójából a korábban a Forma-1-ben is versenyző Nick Heidfeld a Formula-E avatóversenyén a pekingi utcai pályán, miután ütközött Alain Prost fiával.
Az MSZP országos választmánya szombaton hét pontban fogalmazta meg elvárásait a párt októberi önkormányzati választáson induló képviselő- és polgármesterjelöltjeivel szemben.
Teljes útlezárás van az 52-es főúton egy az út 47-es kilométerénél kigyulladt nyerges vontató miatt - közölte Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
Magyarország – Álomnyaralás, szobafelújítás, 50 ezer forintos szépségcsomag – csak néhány azon nyeremények közül, amelyeket ezen a héten vihettek haza olvasóink. A Blikk Jackpot pedig még mindig nem áll le, továbbra is több millió forint értékű nyeremény várja a gazdáját!
Hétfőtől kezdenek el sztrájkolni a pilóták. Nem tetszik nekik az a munkaszerződés, amit az Air France fapados légitársaságánál, a Transaviánál akarnak velük kötni.
Az Ayurveda gyógyászat filozófiai alapja, hogy az ember harmóniában él a természettel és egészségének megőrzése érdekében a természetben fellelhető anyagokat használja fel.
Nem térek napirendre azon, hogy Ughy Attila a rábízott közvagyont luxuséttermekben és bevásárlásokra költötte el úgy, hogy nem kért ezekről áfás számlát, csak blokkot, ami törvényellenes – ezt Kunhalmi Ágnes mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Vannak játékosok, akik mindent elkövetnek egy szabadrúgásért, vagy büntetőért, de amit a kaposvári Dominic Luka művelt a Vasas elleni NB II-es meccsen, arra már nem lehet szavakat találni.
Az Egyiptomban betiltott Muzulmán Testvériség számos vezetőjének menedéket nyújtó Katar váratlanul kiutasította az országból az iszlamista szervezetnek és közvetlen környezetének több befolyásos tagját - jelentette szombaton az egyiptomi sajtó.
Az idei szezonban nem tudja felvenni az élcsapatokkal a versenyt a Ferrari, Kimi Räikkönen szerint egy tervezési hiba okozza ezt a problémát a csapat házatáján.