Budapest – Nehezen térnek meg a bundaügy vádlottjai. Első olvasatra hihetetlennek tűnhet, de van, aki a focit megmérgező fogadási botrány bírósági tárgyalásán sem tud elszakadni régi énjétől, s vissza-visszatér a fogadások listájához!
A matematika ez egyik legfontosabb tantárgy a felnőttkori munkavállalás szempontjából. Az új hatodikos természetismeret-tankönyv azt sugallja a lányoknak: a matek nem nekik való.
Tízezreket rázott meg a rákban elhunyt sztriptíztáncosnő halála. Prikrill Zsuzsi szülei most azért aggódnak, hogy unokájuk náluk maradhat-e. Az édesapa ugyanis magához akarja venni a kislányt.
Magyarország — Nem olyan kabát a papi hivatás, amit csak le lehet dobni, ha melegebbre fordult az idő – vallja Szilágyi Gyula (67) szociológus, aki szerint a papi nőtlenség kérdése folyamatosan napirenden van az egyházon belül, de szinte semmi valószínűsége annak, hogy valaha is eltörlik.
Szenzációs bejelentés ígéretével hívták az újságírókat tegnap délelőttre a Margit kórházba. A kemoterápiás kezeléstől legyengült, beesett arcú, halálos beteg Czeizel Endrét többtucatnyi újságíró várta, akiknek még egészségügyi maszkot is viselniük kellett. Szenzációs bejelentés helyett mást kaptunk…
Budapest — Mennyit tesz zsebre Pintér Attila (48)? Az északírektől elszenvedett hazai 2-1-es Európa-bajnoki selejtezős vereség után egyre többen kíváncsiak arra, hogy a szövetségi kapitánya mekkora fizetésért ad rosszabbnál rosszabb taktikai utasításokat a labdarúgó-válogatott kispadján.
Czeizel Endrét mindig nagyra becsültem – tévésorozataiból rengeteget okultam –, most mégis zavarban vagyok. Ahogy a tegnapi sajtótájékoztatóján megjelent újságírók is. A
Egy újabb nagyszerű magyarsikerjóember: kora hajnalban érkezett a hír, hogy Várdai István megnyerte Münchenben az ARD Nemzetközi Csellóversenyét, ami nagyon nagy dolog. (Mert ezt tartják a világ egyik legnehezebb komolyzenei versenyének.) Az meg még nagyobb, hogy három éve a Genfi … Folytatás
Ha az ír gázolót megilleti a jog, hogy a hazájában töltse le a büntetését, nyilván Eva Rezesovának is jár ugyanez. Novák Péter ügyvéd nyilatkozott így azok után, hogy elmondta: kezdeményezik, hogy védence Szlovákiában töltse le a büntetését.
A Bajor Imrét kezelő Vargha Metodika névadója ellentámadásba lendült, azt kérte híres pácienseitől, hogy nyílt levélben álljanak ki mellette. A sztárok fel is sorakoztak, mégis számos etikai kérdést vet fel Vargha Zoltán levele.
Magyarország – „Beszélje ki a gondjait lefekvés előtt!"; „Feszültségoldás!"; „Biorezonancia és biokémia"; „Önkorrekciós kezelés" – ha a hozzájuk forduló beteg betartja ezeket a sajtpapírra írt utasításokat, meggyógyul. Ezt állítja a Vargha Zoltán nevével fémjelzett Dr. Vargha Metodika Tudományos Intézet – hozzá járt egy ideig Bajor Imre (+57) is, hogy legyőzze agydaganatát.
Budapest—Diósjenő — Csőbe húzták Oszter Sándort (66)! A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színészt, vállalkozót egy barátjának hitt ismerőse hagyta hatalmas adósságban.
Budapest — Meghalt Sztankay István (†78)! Hosszú betegség után, családja körében hunyta le örökre a szemét a Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze – tudatta a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya pénteken az MTI-vel.
Szombathely – Liptai Claudia (41) főiskolás volt, amikor először találkozott új kedvesével, Horváth Ákos (46) színésszel. Akkor legfeljebb csak kollégaként tekintettek egymásra, pár hónapja azonban óriási s úgy tűnik, olthatatlan szerelem lobbant közöttük. Talán furcsának tűnik, de a szombathelyi színész egy percig sem félt attól, hogy egy olyan nőnek udvaroljon, akit az egész ország ismer.
Varga Mihály szerint a kétgyermekesek családi kedvezményének megduplázása évente további 55-60 milliárd forintot hagyna az érintetteknél. Az új adóügyi lépésekre ősszel tesz javaslatot a kormány.
Az ORFK Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztálya emberölés kísérletének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a 2006-ban eltűnt szentesi nô ügyében. A család az elejétől gyanítja, hogy lányuk nem önként hagyta ott az akkor 2 éves kislányát.
Andre Agassi visszatér. Ráadásul nem egyedül, mert lapunk kérdésére elárulta, hogy feleségével, Steffi Graffal is szeretné megosztani azokat az élményeket, melyeket Budapesten szerzett.
A brit legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy a magyar masszőrnő, Berki Szilvia ne zaklassa többé a komikus-színész Russell Brandet és barátnőjét, Jemima Khant.
Matolcsy György határozata alapján a minimálbéresek jövőre nem költhetnek többet hiteltörlesztésre havi 33 ezer forintnál, azaz ennél nagyobb hitelt nem vehetnek fel.
Magyar idő szerint holnap hajnalban újra összecsap az eddigi 46 meccsén veretlen Floyd Mayweather Jr. és Marcos Maidana (35-4-0). Összeállításunkban néhány érdekességet közlünk a csatáról.
Kezdünk, lesznek mindenféle hírek, olyannyira hogy én például egész nap a 444-et olvasgatnám, ha nem kéne épp írnom rá. Ez meg itt egy Tom Waits-koncertfelvétel, jól megy egy ilyen borongós reggelhez.
Mert a lendvadedesi víztározóból átbukott a víz és elöntötte a város alacsonyabban fekvő területeit. A Zala megyei település strandfürdő közeli részében félméter magasan áll a víz, ezért buszokkal sem, csak teherautókkal tudják menteni az ott élőket házaikból. (MTI)
A Népszabadság szerint a gazdasági minisztérium héten belül jogszabályt nyújt be, mert az Európai Bíróság elmeszelte az adómentes pálinkafőzés nemzeti intézményét.
Többször is bírósági eljárást helyezett kilátásba az amerikai kormány James Foley szüleivel szemben arra az esetre, ha megpróbálták volna összeszedni a váltságdíjat.
A szakítás egyáltalán nem viselte meg Kiss Ramónát, ha egyáltalán szakított. A Barátok közt sztárját ugyanis hiába kérdeztük, kijelentette: magánéletével kapcsolatban se a szingli, se a párkapcsolatban élô jelzőt ne használjuk.
Washington - Többször is bírósági eljárást helyezett kilátásba az amerikai kormány a terroristák által később lefejezett újságíró, James Foley szüleivel szemben arra az esetre, ha megpróbálták összeszedni a váltságdíjat, mert azt tiltja a törvény - jelentette csütörtökön a CNN és a Fox News.
Minden tizedik székkutasi cukorbeteg. Állapotuk javulása érdekében Bakos Attila háziorvos életmódváltással egybekötött fogyókúraversenyt hirdetett, amelybe maga is beszáll.
Wayne Rooney mellett alighanem Radamel Falcao rohamoz a Manchester Unitedben, s nem a kolumbiai az egyetlen focisztár, aki a hétvégén mutatkozhat be az új csapatában.