Jelentősen, több mint 50 százalékkal nőtt Zala megyében 2013-ban az egyéni vállalkozókra jutó átlagos eredmény, az egy főre jutó adófizetési kötelezettség az országos átlagot is meghaladja – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Nem mindennapi sztoriról számolt be egy brazil újságíró a Twitter oldalán. Paulo Freitas szerint a Manchester United brazilja, Anderson azért nem igazolt haza, mert fél, hogy nem kapna fizetést.
A kiadó ingatlanok csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, a lakáskiadás szabályait azonban kevesen ismerik; pedig sok kellemetlenséget megúszhatnak a felek, ha a bérbeadás körül minden papír rendben van – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Befejeződött a csődbe ment Sunport Travel utasainak kártalanítása: a szerződések alapján 41,085 millió forint értékű dokumentált, jogos kárigény érkezett a biztosítóhoz, az utasokat a 27,990 millió forint vagyoni biztosíték erejéig kártalanították - közölte az Uniqa Biztosító Zrt. az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián bejutott a kalapácsvetés döntőjébe, Hudi Ákos és Németh Kristóf viszont kiesett a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon csütörtökön.
hogy mindenki felhőtlenül szórakozhasson, aztán úgy érjen haza, hogy nem jutott kábítószerhez. Ezt Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány jelentette be. Azt is, hogy eddig 33 embert fogtak el a Szigeten, legtöbbjüket kábítószerrel való visszaélés miatt. Dílert csak egyet fogtak, ezek szerint … Folytatás
Október 28-án három mérkőzéssel - köztük a címvédő San Antonio Spurs Dallas Mavericks elleni hazai összecsapásával - rajtol az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) 2014/15-ös szezonja.
A magyar gazdaság idei eddigi teljesítménye alapján valószínűleg javítani kell majd a magyar hazai össztermék (GDP) egész évi növekedésére érvényben lévő előrejelzéseket - jósolták londoni pénzügyi elemzők a második negyedévről szóló előzetes GDP-becslés csütörtöki ismertetése után.
A Microsoft egyik munkatársának, Satya Nadella kihívásának tett eleget a Facebook alapítója azzal, hogy nyakon öntötte magát egy vödör jéghideg vízzel.
Több mint negyedmilliárd forintot zárolhatnak a külképviseletek igazgatásában - derül ki a külgazdasági és külügyminiszternek a parlament honlapján közzétett - szocialista képviselői kérdésre adott - válaszából.
Sok sikert kívánt Orbán Viktor kormányfő Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek a romániai elnökválasztáson való részvételéhez kettejük csütörtöki budapesti egyeztetésén - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel
3 év 4 hónap futamidejű kamatozó kötvényeket értékesített 500 millió forint értékben, zártkörű jegyzés keretében az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. A papírokat 6,5 százalékos fix kamat mellett...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotmánymódosító csomaggal együtt fogja a bukaresti parlament elé terjeszteni a székelyföldi autonómia tervezetét, amelyet a magyar fordítás elkészülte és az RMDSZ elnökségi ülése után bocsátanak közvitára - mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az Új Magyar Szó (maszol.ro) portálon csütörtökön közölt interjújában.
A nyár vége felé egyre több diák keres kiadó lakást, hogy szeptemberben már az egyetem közelében lakjon. A kiadó ingatlanok csúcsszezonja általában mindig augusztusra és szeptemberre esik, ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást. A szabályokat viszont kevesen ismerik, pedig a NAV szerint sok kellemetlenséget meg lehet úszni, ha a bérbeadás körül minden papír rendben van.
Sikeresen lezárult a tisztítási műveletet végző francia alvállalkozó hibájából 2003-ban a Paksi Atomerőműben bekövetkezett üzemzavar következményének végső felszámolása, a tokozott üzemanyag...
Átírhatják az előrejelzéseket: 3%-nál nagyobb lehet az éves átlagos GDP-bővülés – Holnaptól kell reklámadót fizetni – A lakásukat bérbeadóknak adott ki figyelmeztetést a NAV
A magyar gazdaság teljesítménye 2014-ben jóval a nemzetközi szervezetek (EU, IMF) által korábban előre jelzett 2-2,3 százalékos növekedési érték felett van, és a bizalomindexek valamint a rendelésállományi adatok alapján az idei növekedés minden bizonnyal meghaladja a 3 százalékot - jelentette ki csütörtökön az MTI-nek Orbán Gábor a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős…
Gasztrofilm, Ricchi e poveri koncert, akvárium Szentendrén. Friss programajánló. Halak és hüllők Szentendrei Akvárium és Terráriumház Nyitva szeptemberig minden nap 11–19 óráig, szerdán zárva A Dunától egy kőhajításnyira, Szentendre régi szerb városrészében izgalmas állatok mini édenkertje rejtőzik. Az egyik szobában a rendezők mesterségesen felcserélik a napszakokat, így jól megfigyelheted az…
Az egy évvel korábbit 16 százalékkal több a betárolt földgáz mennyisége, mint tavaly ilyenkor, összesen több mint 3 ezer millió köbméter betárolt földgáz áll rendelkezésre - közölte az MVM a Privátbankárral.
Idén is lemondta koncertjét a Sziget fesztiválon Michael Kiwanuka. A brit soul zene csillaga csütörtökön 16 óra 30 perckor lépett volna az A38 sátor színpadára.
Immár második alkalommal rendezik meg Harsányban az őshonos magyar haszonállatról elnevezett Szürkemarha Fesztivált, a nagyszabású rendezvényt augusztus 16-án, szombaton tartják - mondta a Borsod megyei település független polgármestere az MTI-nek
A Mood's az FHB hosszú lejáratú betéteinek keddi leminősítése után szerdán a bank jelzálogleveleinek ratingjén is rontott - közölte a társaság. A Moody's Investor Service 2014. augusztus 13. napján...
25 éve nyílt meg Budapesten az első, keletnémetek számára létesített menekülttábor. A kormany.hu ebből az alkalomból többek között Horn Gyulát méltató írást tett közzé.
Annak ellenére, hogy Budapesten az egyik legolcsóbb Európában mind a villany, mind a gáz, a rezsiköltségek mégis magasak az épületek alacsony energiahatékonysága miatt – áll a Magyar Energiahatékonysági Intézet Nonprofit Kft. (MEHI) csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményében.
Annak ellenére, hogy Budapesten az egyik legolcsóbb Európában mind a villany, mind a gáz, a rezsiköltségek mégis magasak az épületek alacsony energiahatékonysága miatt - áll a Magyar Energiahatékonysági Intézet Nonprofit Kft. (MEHI) csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményében.
Mert ő sem lesz ott. A brit énekes az utolsó pillanatban egészségügyi problémái miatt lemondta a fél ötös koncertjét az A38 színpadon. Tavaly ugyanezt eljátszotta. Emlékeznek amikor egyszer a Prodigy is lemondta a Szigetet? Aztán mi lett a vége.
Aktivizálódtak a választók, továbbra is biztosan vezet a Fidesz, erősödött az MSZP, a DK és az Együtt-PM - állapította meg az augusztus első felében végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján az Ipsos.
Luhanszkban a megyei kormányzóság előzetes adatai szerint legalább 20 civil vesztette életét a harcok következtében az elmúlt 24 órában. Tüzérségi támadásban az éjjel egy civil lakos meghalt, 11-en megsérültek a kelet-ukrajnai Donyeck egyik peremvárosában - közölte csütörtökön a megyeközpont városi tanácsa.