2014. augusztus 14. csütörtök

aug. 14
12:21
Legfeljebb a lányok között állnák meg a helyüket a magyar focisták (444.hu)
Mármint a férfiak. Lesújtó nyilatkozatot adott a Honvéd korábbi olasz edzője a magyar futballról.
aug. 14
12:23
Kilőttünk, mint a rakéta - Londonban már radíroznak (Privátbankár)
A magyar gazdaság idei eddigi teljesítménye alapján valószínűleg javítani kell majd a magyar hazai össztermék (GDP) egész évi növekedésére érvényben lévő előrejelzéseket - jósolták londoni pénzügyi elemzők a második negyedévről szóló előzetes GDP-becslés csütörtöki ismertetése után.
aug. 14
12:23
Leértékelt ruhákat vásárolt kisfiának Katalin hercegné! (Blikk)
Oxfordshire - Katalin cambridge-i hercegné (32) egy outletben keresgélt gyermekének ruhát, méghozzá teljesen egyedül.
aug. 14
12:23
Újabb nyugati használtautó-kereskedés nyílik a III. kerületben - 25 éve történt (Infostart)
1989. augusztus 14. hétfő: A Külügyminisztériumban Horn Gyula külügyminiszter és Kovács László államtitkár az NSZK kormányának kezdeményezésére megbeszélést folytatott Jürgen Sudhoff külügyi államtitkárral. Bejelentette lemondását Pieter Botha dél-afrikai elnök.
aug. 14
12:23
Hatpontos LMP-javaslat a nőkért (Spa Trend Online)
Magyarország utolsó helyen áll a kisgyermekes nők foglalkoztatottságában.
aug. 14
12:23
1 forintot számít a jó magyar GDP-adat (Portfolio)
Hétfő óta lényegében nem mozdult a forint az euróval szemben, a jegyzések a 314-es szinthez tapadtak, és csütörtök délben úgy tűnik, hogy még a jó magyar GDP-adat sem tudta felkavarni ezt az...
aug. 14
12:23
Videó: így tanította labdát fedezni Roy Keane a MU válogatott csatárát (Sport365)
Nagyszerű videó került fel az internetre. A 2003-as felvételen az látható, amint a Manchester United akkori csapatkapitánya, Roy Keane az akkor 12 éves Danny Welbecket tanítja labdát fedezni.
aug. 14
12:25
Igazán dögös bikiniben Madonna lánya - fotók! (Blikk)
aug. 14
12:25
Atlétikai Eb: Madarász Viktória egyéni csúccsal 12. (Sport365)
Madarász Viktória kiváló teljesítménnyel, nagy egyéni csúccsal a 12. helyen végzett a női 20 km-es gyaloglásban a zürichi atlétikai Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Az aranyérmet az orosz Elmira Alembekova szerezte meg.
aug. 14
12:27
Egy kutyát választottak polgármesterré! (Blikk)
Cormorant, Minnesota – Mindössze 7 éves egy minnesotai falu frissen megválasztott polgármestere, és 4 lába van.
aug. 14
12:27
Forma-1: nagy a bizonytalanság a McLaren háza táján (Sport365)
A McLarennek előbb-utóbb változtatnia kell versenyzőfelállásán, véli a csapat versenyigazgatója, Éric Boullier. A wokingiak továbbra sem döntötték el, mely párossal vágnak neki a 2015-ös esztendőnek.
aug. 14
12:29
Így robbant fel a benzinkút – videó (Blikk)
aug. 14
12:39
Öt éve nem látott ilyet Európa: alig drágul az élet (Privátbankár)
Tovább csökkent, ötéves mélypontra esett júliusban az euróövezeti és az uniós fogyasztói árindex - közölte az Eurostat.
aug. 14
12:39
Megmutatta babáját az X Factor mentora (Blikk)
Vicces fotót posztolt magáról és féléves kisfiáról a legtöbb amerikai és brit tehetségkutató megálmodója, Simon Cowell (54).
aug. 14
12:39
FIFA-világranglista - Javított a magyar válogatott (Infostart)
A magyar válogatott négy helyet javítva a 34. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok német válogatott vezet Argentína és Hollandia előtt.
aug. 14
12:39
Kétszáz páciens haláláról küldtek értesítést tévedésből (Blikk)
aug. 14
12:39
Válik a magyar műsorvezető! (Alternatív Energia)
Már a válási papírokat is beadták a bíróságra.
aug. 14
12:39
Pénzzavarra munkabérelőleg? Így kell megfizetni az adókat (Adózóna)
Átmeneti pénzzavar esetén a magas kamat és egyéb költségek (thm) mellett megszerezhető banki gyorskölcsönök helyett jóval kedvezőbb és akár félmillió forint is lehet a kamatmentes munkabérelőleg. Persze csak annak, akinek van biztos munkahelye, magas a fizetése, és a munkáltatója a később esedékes munkabérek terhére hajlandó is fizetési előleget adni.
aug. 14
12:39
Másodfokú riasztás az ország északkeleti részére (WebBeteg)
A parlagfű heti átlagos pollenkoncentrációja az ország északkeleti sarkában, Nyíregyháza környékén elérte a magas szintet, ezért a térségre II. fokú riasztást adott ki az Országos Környezet-egészségügyi Intézet - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
aug. 14
12:39
Pörög a napelembiznisz (Portfolio)
Rendkívül jól teljesített a világ harmadik legnagyobb napelemgyártója a második negyedévben. A Canadian Solar nemcsak a menedzsment legoptimistább várakozását teljesítette felül a szállítások...
aug. 14
12:40
Eddig 33 embert fogott el a rendőrség a Szigeten (ATV)
Eddig 33 embert fogtak el a Sziget fesztivál helyszínén, nagyrészt kábítószerrel való visszaélés miatt - mondta Bucsek Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya csütörtökön a Hajógyári-szigeten tartott sajtótájékoztatóján.
aug. 14
12:40
Ferencváros: Lauth a bajnokságban is elkezdené góltermelést (Agroinform)
A Hévíz elleni Magyar Kupa-mérkőzésen Benjamin Lauth mesterhármassal segítette csapatát a 8-0-s győzelemhez.
aug. 14
12:54
Iskolakezdési támogatás: az alapok (HR Portál)
Közeleg az iskolakezdés, így aktuálissá válik a béren kívüli juttatások körében az iskolakezdési támogatásról gondolkodni.
aug. 14
12:54
Nem tudott bővülni az euróövezet gazdasága (ProfitLine)
Az euróövezetben nem változott a bruttó hazai termék a második negyedévben az elsőhöz képest, az Európai Unióban viszont kissé emelkedett, az éves növekedési ütem pedig mindkét országcsoportban lassult - közölte csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
aug. 14
12:54
Atlétika Eb: jól kezdtek a magyar hétpróbázók (Sport365)
Mindkét magyar hétpróbázó jól kezdett csütörtökön a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon.
aug. 14
12:54
Az RMDSZ benyújtotta autonómiatervezetét (444.hu)
Alkotmánymódosítást javasolnak, ennek lenne része Székelyföld autonómiája. A tervezet magyar fordítását az RMDSZ elnökségi ülése után hozzák nyilvánosságra. Az alkotmányt azért módosítanák, mert jelenlegi formájában nemhogy a székelyföldi autonómia, de még a korábbi kulturális autonómiáról szóló javaslat sem férne bele. … Folytatás
aug. 14
12:56
Tenisz: Federer megszenvedett kanadai ellenfelével (Sport365)
A második helyen kiemelt svájci Roger Federer nehezen, csupán három játszmában tudta legyőzni a kanadai Vasek Pospisilt a Cincinnatiben zajló tenisztorna férfi versenyében, és jutott ezzel a nyolcaddöntőbe.
aug. 14
12:56
Meghalt Afrika utolsó jegesmedvéje (444.hu)
Wang 28 évig élt együtt Geebee-vel. A nőstény elpusztult, utána az ő életkedve is elszállt.
aug. 14
12:57
Fekete búzát vetnek: pont a vetőmagon spórolnak a gazdák? (Privátbankár)
A Gabonakutató Nonprofit Kft. becslése szerint mindössze a termőterület ötödén vetettek idehaza jó minőségű, ellenőrzött búza vetőmagot.
aug. 14
12:57
Hatalmas villám csapott egy villanyoszlopba – videó! (Blikk)
A látványos természeti jelenséget Új-Zélandon, Wellington városában rögzítette egy biztonsági kamera, amit később egy hatalmas vihar követett.
aug. 14
12:57
Kártalanították a Sunport Travel utasait (Infostart)
Befejeződött a csődbe ment Sunport Travel utasainak kártalanítása: a szerződések alapján 41,085 millió forint értékű dokumentált, jogos kárigény érkezett a biztosítóhoz, az utasokat a 27,990 millió forint vagyoni biztosíték erejéig kártalanították - közölte az Uniqa Biztosító Zrt. az MTI érdeklődésére csütörtökön.
aug. 14
12:57
A pápa autóját túl szerénynek találják Dél-Koreában (Gondola)
Meglepően szerénynek találják Dél-Koreában azt az autót, amelyet Ferenc pápa választott magának utaztatására
aug. 14
12:57
Eddig 33 embert fogott el a rendőrség a Szigeten (Blikk)
aug. 14
12:57
Harminchárom előállított a Szigeten (Alternatív Energia)
Van köztük drogdíler, sátortolvaj és körözött egyén.
aug. 14
12:57
EURUSD feltámadás? (Portfolio)
Több száz pont zuhanás és három hónapos hanyatlás jellemezte az EURUSD-t. A változás jelei azonban megjelentek, ami akár emelkedést is hozhat: napok óta tartó lassú árfolyammozgás, és a napos...
aug. 14
12:57
Morales keményen beszólt: a magyar focisták női csapatokba valók (ATV)
Massimo Morales egy évig volt a Honvéd vezetőedzője. Az olasz szakembernek lesújtó véleménye van a magyar fociról, a Nemzeti Sportnak adott interjúban azt mondta, futballunk erkölcsi és szakmai válságban szenved.
aug. 14
12:57
FIFA: Négy helyet előrelépett a Pintér-válogatott (Agroinform)
A magyar válogatott négy helyet javítva a 34. a a FIFA legfrissebb világranglistáján.
aug. 14
12:58
Úszó Eb: Gyurta Gergely tizedik 10 kilométeren (Sport365)
Gyurta Gergely a tizedik helyen végzett a nyíltvízi úszók olimpiai távú, 10 kilométeres versenyében a berlini úszó Európa-bajnokság csütörtöki napján. Papp Márk a 17., Rákos Patrik pedig a 25. lett a 39 főt számláló mezőnyben.
aug. 14
12:59
Gyurta Gergely tizedik lett 10 kilométeren (Blikk)
Budapest - Gyurta Gergely a tizedik helyen végzett a nyíltvízi úszók olimpiai távú, 10 kilométeres versenyében a berlini úszó Európa-bajnokság csütörtöki napján. Papp Márk a 17., Rákos Patrik pedig a 25. lett a 39 főt számláló mezőnyben.
aug. 14
12:59
Frontális ütközés, egy halott, három sebesült (Alternatív Energia)
Egy furgon és személygépkocsi ütközött össze.
aug. 14
12:59
Rosszul járhat, aki a búzavetőmagon spórol (Portfolio)
A megázott búzák visszavetése az idén különösen kockázatos lehet...
aug. 14
13:01
16 év után értek haza az egy hetes hajóútról (Blikk)
Clive (60) és Jane Green (60) Spanyolországba indult egy hétre a vitorlásukkal, de az út kissé elhúzódott: közel 100 ezer kilométert utaztak.
aug. 14
13:15
Leszállás közben hagyta el karját a pilóta (Blikk)
Egy Dash 8 tipusú repülőgépet vezetett az a kézprotézissel repülő pilóta, akinek leszállás közben egy bonyolult manővert követően leesett a karja.
aug. 14
13:15
A Szabadság téri emlékmű felállításának tanulságairól is beszél a Házelnök - hetilapszemle (Infostart)
Kövér László házelnök a Fideszen belüli érdekellentétekről, míg a magyar és a szlovák Lukoil-hálózat vásárlója az orosz kapcsolatairól is beszél a legfrissebb hetilapokban.
aug. 14
13:15
3,9 százalékkal nőtt a GDP (Gondola)
Utoljára 2006-ban volt akkora a gazdasági növekedés, mint az idei év második negyedévében: most 3,9 százalékkal bővült a gazdaság az előző év azonos időszakához képest.
aug. 14
13:15
Ősszel kezdik forgatni a Kincsemről szóló filmet (Blikk)
aug. 14
13:15
Magyar betörők buktak meg Németországban (Alternatív Energia)
Minden loptak ékszerektől üzemanyagig.
aug. 14
13:15
Három magyart vettek őrizetbe Németországban (ATV)
Őrizetbe vettek három, sorozatos betörésekkel gyanúsított magyar állampolgárt Németországban német, osztrák és magyar rendőrök együttműködésének eredményeként – közölte csütörtökön a stájerországi rendőrség.
aug. 14
13:17
A királyi nyalonc színre lép (Alternatív Energia)
Frappáns választ adott az elbizakodott svéd Európa ügyi miniszternek a leendő Magyar Királyság leendő külügyminisztere.
aug. 14
13:17
Indulatkezelési tréningre ítélték Justin Biebert (ATV)
Indulatkezelési tréningen kell részt vennie Justin Biebernek, akit az év elején utcai autóversenyzés miatt tartóztattak le Miamiban.

Keresés