Több kilométeres járműsorok alakultak ki az Isztambulba és a fővárosba, Ankarába vezető autópályákon vasárnap Törökországban, mert nagy a részvételi hajlandóság az első közvetlen elnökválasztáson.
Magyarország nem moszkvai különalkukban, hanem brüsszeli megállapodásokban érdekelt - jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Félig-meddig. Ugyanis a piaci árak és a forint árfolyamának heti változása alapján a GKI Energiakutató előrejelzése most azzal számol, hogy jövő héten 2 forinttal csökkentheti a benzin árát a Mol, a gázolajé viszont nem fog változni. Mutatjuk, mennyibe kerül most egy liter üzemanyag.
Több kilométeres járműsorok alakultak ki az Isztambulba és a fővárosba, Ankarába vezető autópályákon vasárnap Törökországban, mert nagy a részvételi hajlandóság az első közvetlen elnökválasztáson.
Tíz budapesti kerületben együttműködik az LMP és az 4K! az októberi önkormányzati választáson - jelentették be a felek vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Megközelítheti a három százalékot a magyar gazdasági növekedés idén, amely jelentősen meghaladja majd az eurózóna 1,1 százalékos GDP-bővülésének átlagát. A hazai fellendülés alapját egyebek mellett a fogyasztói bizalom erősödése, a kedvező monetáris politika és a csökkenő közüzemi díjak adhatják – derül ki az EY negyedéves Eurózóna Előrejelzéséből.
Istvánffy András, a 4K! elnöke arról beszélt: Pesterzsébeten a pártja adja a polgármesterjelöltet, és a fővárosi kompenzációs lista negyedik helyére is ők jelölnek. A két párt a III., a XI., a XIV., a XV., a XVI., a XVII., a XX., a … Folytatás
A Dinamo Moszkva 2-1-es vereséget szenvedett a Szpartak Moszkvától az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második fordulójának vasárnapi játéknapján.
Egy hét múlva kezdik kézbesíteni az érintett több mint nyolcmillió választópolgárnak az október 12-i önkormányzati választásról szóló értesítőt. A Nemzeti Választási Iroda névre szóló küldeményében az önkormányzati választás kitűzéséről és arról tájékoztatja a választópolgárokat, hogy szerepelnek a névjegyzékben.
Tíz budapesti kerületben együttműködik az LMP és az 4K! az októberi önkormányzati választáson - jelentették be a felek vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón
Egy New York állambeli veteránkórházban a héten 88 évesen meghalt Richard Marowitz zsidó származású amerikai katona, aki a második világháború végén Adolf Hitler müncheni lakásában megtalálta a náci vezér keménykalapját, és mivel épp előző nap szembesült a dachaui haláltáborban a holokauszt borzalmaival, dühében laposra taposta.
Ha valaki bizonytalan lenne abban, milyen hangulatban tér vissza munkahelyére a nyaralásából, és a vakáció végét követő lelki állapot meddig tarthat, töltsön ki egy villámtesztet.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) saját jelöltjét, Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indítja a novemberi romániai elnökválasztáson - jelentették be az EMNP vezetői vasárnap Csíkszeredán sajtótájékoztatón.
A magyar versenyzők a férfi kajakosok, illetve a kenusok révén egy-egy arany- és bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi váltóversenyei során, így 6 elsőséggel, 5 második és 6 harmadik hellyel zárták a viadalt.
Németország eddig 120 milliárd eurót takarított meg a 2008-ban elmélyült világméretű pénzügyi válsággal a német állampapírokra fizetendő kamatok csökkenése révén - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a szövetségi központi bank (Bundesbank) egy belső elemzésére hivatkozva.
A Juventus 3-2-re legyőzte a legendájával, Alessandro Del Pieróval felálló A-League Stars együttesét, míg a Liverpool 4-0 arányban múlta felül a Borussia Dortmundot.
A csillagos kullancs (Amblyomma americanum) egyetlen harapása elég hozzá, hogy az ember allergiássá váljon a vörös húsra. Akkor már inkább támadjon rám egy rajnyi hereevő hal!
17 éremmel zárta a moszkvai világbajnokságot a magyar csapat, váltóban is nyertek még délután egy aranyat és egy bronzot. A férfi kajakváltó nyert (az öt női arany után), a férfi kenusok harmadikok lettek. A hat arannyal, öt ezüsttel, hat bronzzal … Folytatás
A magyar kormány határozottan elítéli az észak-iraki keresztény közösség elleni esztelen erőszakos, a közösség megsemmisítésére irányuló szélsőséges akciókat - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
A magyarok egy-egy arany- és bronzérmet gyűjtöttek a kajak-kenu világbajnokság váltóversenyein, így 6 elsőséggel, 5 második és 6 harmadik hellyel zárták a viadalt.
A magyar kormány határozottan elítéli az észak-iraki keresztény közösség elleni esztelen erőszakos, a közösség megsemmisítésére irányuló szélsőséges akciókat - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára