2014. augusztus 10. vasárnap

aug. 10
12:51
125 milliót próbáltak eltitkolni (Alternatív Energia)
aug. 10
12:51
Szanyi: Orbán kánonban énekel Putyinnal (ATV)
Magyarország nem moszkvai különalkukban, hanem brüsszeli megállapodásokban érdekelt - jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
aug. 10
12:53
Nyolc érem a vasárnapi mérleg (Gondola)
A magyar csapat tagjai nagyszerű teljesítményt nyújtva négy arany-, három ezüst-, valamint egy bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi 200, 500 és 1000 méteres döntői során.
aug. 10
13:06
A hét, amikor jól megrángatták a magyar börzét (Privátbankár)
Élénkülő forgalom mellett jelentősen esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten. Bár az első két nap csendesen telt, utána minden felgyorsult: az oroszok bejelentése, a gázai harcok folytatódása és az iraki események is "rásegítettek" arra, hogy a vezető részvények közül egyedül csak a Mol tudjon erősödni.
aug. 10
13:09
Hamarosan dönteni kell a választási bizottságokról (Infostart)
Augusztus végéig kell megválasztaniuk a helyi képviselő-testületeknek a helyi választási bizottsági tagokat, a fővárosi, megyei közgyűléseknek pedig a területi választási bizottsági tagokat.
aug. 10
13:09
Hatalmas a bizonytalanság - Véget ért a negatív infláció? (Portfolio)
Júliusban a fogyasztói árak szintje éppen megegyezhetett az egy évvel ezelőttivel - ezt az eredményt hozta a Portfolio elemzői felmérése. A középtávú inflációs várakozások viszont továbbra is...
aug. 10
13:09
Ezek a növények keserítik meg az életünket augusztusban (Pénzcentrum)
Azt hitted, csak a parlagfűre lehetsz allergiás? Tévedés!...
aug. 10
13:09
Nemzetközi foci: Nigériai csatárral erősítene a román válogatott (Agroinform)
Kehinde Fatai nigériai csatár honosításával erősítené keretét a román labdarúgó-válogatott.
aug. 10
13:09
Pokolgép robbant Afganisztánban, gyerekek is meghaltak (ATV)
Külföldieket szállító konvojra támadt egy öngyilkos merénylő Afganisztánban, négy ember meghalt, sokan megsebesültek.
aug. 10
13:15
Sziget – Hétfőn kezdődik a fesztivál, 400 ezer látogató is érkezhet (ProfitLine)
Akár 400 ezer látogatót is vonzhat a hétfőtől vasárnapig tartó 22. Sziget fesztivál, amelynek nagyszínpadán hosszú évek után először négy magyar zenekar is fellép.
aug. 10
13:15
Hivatalos: a Barca hollandja Görögországba került (Sport365)
Az FC Barcelona a hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönadta holland támadó középpályását, Ibrahim Afellayt az Olympiakosznak.
aug. 10
13:15
Orbán Putyin trójai falova (444.hu)
Moszkva az év elején gigahitelt adott Magyarországnak. A befektetés máris megtérülni látszik, írta Jan-Werner Müller, a Princeton politológiaprofesszora a Foreign Affairsben.
aug. 10
13:24
Akár háztól-házig visz, olcsó és gyors - mi az? (Privátbankár)
Egyre többen kelnek útra telekocsival nyaralni Magyarországon, az interneten keresve utastársakat az autóban a szabad férőhelyekre.
aug. 10
13:27
Az NDK nem szankcionálja a visszatérőket - 25 éve történt (Infostart)
1989. augusztus 10. csütörtök: A Belügyminisztérium illetékese közölte, hogy az NDK nem alkalmaz büntető szankciókat azok ellen az állampolgárai ellen, akik jelenleg az NSZK budapesti nagykövetségén tartózkodnak, de önként visszatérnek a Német Demokratikus Köztársaságba. A Nyilvánosság Klub közleményben sürgeti, hogy a sajtó munkatársai számára haladéktalanul tegyék lehetővé, hogy részt vegyenek a…
aug. 10
13:27
Az EMNP Szilágyi Zsoltot indítja a romániai elnökválasztáson (Gondola)
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) saját jelöltet, Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indítja a novemberi romániai elnökválasztáson - jelentették be az EMNP vezetői vasárnap, egy Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón
aug. 10
13:27
Kigyulladt egy ház, a tulajdonosa meghalt (Blikk)
aug. 10
13:27
Kigyulladt egy ház Hajdúdorogon, a tulajdonosa meghalt (ATV)
Kigyulladt egy 50 négyzetméteres családi ház vasárnap hajnalban Hajdúdorogon, a kertben megtalálták a tulajdonos holttestét - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
aug. 10
13:29
Ausztrál díjat ért a magyar diplomafilm (ATV)
Bucsi Réka diplomafilmje, a Symphony No.42 című digitális rajzanimáció nyerte a legjobb animáció díját, a SAE Institute nevű magánegyetem felajánlását a melbourne-i filmfesztiválon, Ausztrália vezető nemzetközi filmes eseményén - közölte a Magyar Filmunió, a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi részlege vasárnap az MTI-vel.
aug. 10
13:45
KDNP: szüntessék be a keresztények elleni támadásokat! (Infostart)
A KDNP a világszerte tapasztalható erőszak leállítására és a keresztények elleni támadások beszüntetésére szólított.
aug. 10
13:45
Az EMNP Szilágyi Zsoltot indítja (Gondola)
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) saját jelöltet, Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indítja a novemberi romániai elnökválasztáson - jelentették be az EMNP vezetői vasárnap, egy Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón
aug. 10
13:45
Elbúcsúztatták a nankingi ifjúsági olimpiára utazó magyarokat (Blikk)
aug. 10
13:45
Vannak túlélői a teheráni repülőgép-szerencsétlenségnek (ATV)
Kilenc túlélőből hárman meghaltak a kórház felé a teheráni repülőgép zuhanása után.
aug. 10
13:47
Itt az új Egerszegi Krisztina (Gondola)
Csodagyerek, fenomén, Egerszegi Krisztina utódja – ezt lehet hallani és olvasni a 12 éves Gyurinovics Fanniról.
aug. 10
13:48
Nasri beszólt Deschamps-nak és volt csapattársainak is (Sport365)
Samir Nasri a jövőben nem kíván pályára lépni a francia labdarúgó-válogatottban - a Manchester City sztárja elárulta, hogy már régóta érlelődött benne a döntés.
aug. 10
13:48
Vannak túlélői az iráni repülőgépbalesetnek (444.hu)
Felszállás után egy lakónegyedre zuhant egy két légcsavaros, gázturbinás utasszállító repülő Teheránban. Hatan életben maradtak.
aug. 10
13:50
Montreal: Radwanska lesz Venus Williams ellenfele a döntőben (Sport365)
Agnieszka Radwanska lesz Venus Williams ellenfele a döntőben a 2,4 millió dollár (569 millió forint) összdíjazású montreali keménypályás női tenisztornán.
aug. 10
14:00
Megjött az adat - mit lép erre a kínai kormány? (Privátbankár)
Ahogy 2014 első felében, júliusban is 2,3 százalék volt az éves infláció Kínában. Az adat elmarad az idei évre előirányzott 3,5 százaléktól.
aug. 10
14:02
Nem tudunk újat mondani: jobb, ha lesz nálunk esernyő a jövő héten is (Privátbankár)
Folytatódik a változékony idő. Sok napsütésre és 34 fokos melegre, de heves zivatarra, jégesőre, felhőszakadásra is számítani lehet.
aug. 10
14:03
Lezuhant egy repülőgép Teheránban - mégis vannak túlélők (Infostart)
Felszállás közben lezuhant egy utasszállító repülőgép vasárnap az iráni fővárosban, Teheránban, a gép fedélzetén 48-an utaztak. A balesetnek vannak túlélői.
aug. 10
14:03
A jövő héten is lesz felhőszakadás (Blikk)
aug. 10
14:03
Francia foci: Nasri vallott, elege lett Deschamps-ból és a társaiból (Agroinform)
Samir Nasri nem kíván többé a francia labdarúgó-válogatottban szerepelni, mostantól a klubkarrierjére koncentrál.
aug. 10
14:18
Kellett ez nekik? Durva drágulástól tartanak az oroszok (Privátbankár)
A nyugati élelmiszerekre kirótt behozatali tilalom után Oroszország árrögzítő megállapodásokkal venné elejét az élelmiszer hirtelen drágulásának.
aug. 10
14:21
Egy román férfit is Ebola-fertőzés gyanújával kezelnek (Blikk)
Ebola-fertőzés gyanújával kezelnek egy férfit a dél-romániai Ploiesti-ben - közölte a Mediafax hírügynökség.
aug. 10
14:21
Mégsem ebolás a Németországban kezelt beteg (Infostart)
Nem erősítették meg az Ebola-fertőzés gyanúját a vasárnap reggelig elvégzett vizsgálatok annak a férfinak az esetében, akit a halálos betegségre utaló tüntetek miatt kezelnek Németországban.
aug. 10
14:21
Afellay kölcsönben az Olimpiakoszé (Blikk)
aug. 10
14:21
Tóbiás József jogszerűen vette fel képviselői költségtérítését - állítja az MSZP (ProfitLine)
Az MSZP szerint Tóbiás József, a párt jelenlegi elnöke jogszerűen vette fel képviselői költségtérítését, amelyet közfeladatai és pártfeladatai ellátására használt fel - reagált a szocialista párt az MTI-nek a Fidelitas országos alelnöke által szombaton mondottakra.
aug. 10
14:21
Ebola-gyanús férfit kezelnek a szomszédban (ATV)
Ebola-fertőzés gyanújával kezelnek egy férfit a dél-romániai Ploiesti-ben - közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség.
aug. 10
14:21
A bajnoki címet sem tartják kizártnak a Williamsnél (Sport365)
A következő két pálya kedvezhet a Williams idei versenyautójának, így a csapat akár a Mercedes dolgát is megnehezítheti - jelentette ki az istálló teljesítménymérnöke, Rob Smedley, aki ismét egyértelművé tette: az alakulat célja hosszabb távon nem más, mint a bajnoki cím elhódítása.
aug. 10
14:21
Erős hasmenése van egy Nigériából hazatért férfinak Romániában (444.hu)
ezért egyből felmerült a gyanú, hogy talán ebolás. Mondjuk egyáltalán nem lázas, márpedig az ebolának előbbi tünete a magas láz, mint a véres széklet, amit az 51 éves betegnél tapasztaltak. Lehet, hogy nem is ebolás, hanem maláriás. Mindenesetre most Ploiestiből … Folytatás
aug. 10
14:23
Hónapokon át élt férje holttestével (Blikk)
aug. 10
14:23
Nigériai csatár a román válogatottban? (Sport365)
Kehinde Fatai nigériai csatár honosításával erősítené keretét a magyarokkal egy Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő román labdarúgó-válogatott.
aug. 10
14:36
Már a szomszédunkban van az ebola? (Privátbankár)
A Mediafax hírügynökség egészségügyi forrásokra hivatkozva közölte, hogy Ebola-fertőzés gyanújával kezelnek egy férfit a dél-romániai Ploiestiben.
aug. 10
14:39
Több kilométeres dugók Törökországban (Gondola)
Nagy a részvételi hajlandóság az első közvetlen elnökválasztáson. Több kilométeres járműsorok alakultak ki az Isztambulba és a fővárosba, Ankarába vezető autópályákon vasárnap Törökországban, mert nagy a részvételi hajlandóság az első közvetlen elnökválasztáson
aug. 10
14:39
Meghalt Menahem Golan (Blikk)
aug. 10
14:39
Kertben lelte halálát a háztulajdonos (Alternatív Energia)
A vályogfalú épület tetőszerkezetéről a lángok átterjedtek az egész házra.
aug. 10
14:39
Élve temettek el gyerekeket az Iszlám Állam terroristái (ATV)
Az iraki jazidita etnikai kisebbség legkevesebb félezer tagját ölték meg a lázadó szunnita Iszlám Állam (IÁ) erői északi offenzívájukban - mondta vasárnap az iraki emberjogi miniszter a Reuters hírügynökségnek.
aug. 10
14:41
Ebola-fertőzés gyanújával kezelnek egy román férfit (Gondola)
Ebola-fertőzés gyanújával kezelnek egy férfit a dél-romániai Ploiesti-ben - közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség
aug. 10
14:41
Orbán "nem köthet suttyomban különalkut" (Alternatív Energia)
Szanyi: Magyarország nem moszkvai különalkukban, hanem brüsszeli megállapodásokban érdekelt.
aug. 10
14:54
Fotók: nemet váltott a bokszlegenda (Sport365)
A legendás bokszmenedzser és promóter, a Lennox Lewist világbajnoki címhez segítő Frank Maloney elárulta, hogy nemet váltott, vagyis már nőként, Kellie néven éli életét.
aug. 10
14:57
60 kilós daganatot távolítottak el egy nő petefészkéből (Blikk)

Keresés