2014. augusztus 5. kedd

aug. 5
14:50
Több mint 300 kiállító az idei debreceni Farmer Expón (hirado.hu)
Az augusztus 17. és 20. között megtartandó expó évek óta a leglátogatottabb szakmai kiállítások közé tartozik.
aug. 5
14:52
MSZP: Seszták Miklósnak le kellene mondania (hirado.hu)
Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a magyar gazdaság folyamatosan gyengül, miközben a kormányközeli offshore-lovagok pozíciója erősödik, már miniszter is került ki ebből a körből.
aug. 5
14:54
Bírságolt a GVH: mégsem csodaszer az alaszkai lazac? (Privátbankár)
A Kyäni Europe AB valótlanul állította, hogy egyes termékeinek betegségmegelőző, illetve gyógyító hatásúak lennének. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 6 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra – közölte a hivatal a Privátbankárral.
aug. 5
14:54
Recept: Gyömbéres-újhagymás párolt hal (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 szelet fehérhúsú hal (pl. lepényhal, nyelvhal, tőkehal) 2 szál újhagyma 1 friss chilipaprika szójaszósz szezámolaj fekete szezámmag
aug. 5
14:54
Lassult a légi áruforgalom bővülése júniusban (ProfitLine)
Lassult a légi áruforgalom bővülése májushoz képest júniusban a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
aug. 5
14:54
Videó: a felső léc eltalálása már tökéletesen megy a Liverpool játékosainak (Sport365)
Népszerű játékkal szórakoztatták magukat a Liverpool játékosai a tengerentúlon. Jordan Henderson, Pepe Reina és Steven Gerrard célja a felső léc eltalálása volt. Elég jól ment!
aug. 5
14:54
Xavi lemondta a válogatottságot (444.hu)
Nem meglepő a spanyol középpályás döntése. A 34 éves, 133-szoros válogatott Xavi azt mondta, csalódott, mert az előző idényben sem klubcsatának, sem a válogatottnak nem tudott hasznára válni. A Barcelonában még marad, mert az új edző, Luis Enrique rábeszélte a maradásra, … Folytatás
aug. 5
14:54
Közösségi tévék és rádiók műszaki fejlesztését támogatta a médiatanács (hirado.hu)
Tizenhat televízió és nyolc rádió műszaki fejlesztését támogatta az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a nyertesek közel 65 millió forintot költhetnek el.
aug. 5
14:56
Megütötték a forintot! Megint 315-nél az euró (Privátbankár)
Kora délután nagyot gyengült a forint: az euró árfolyama 312,50 környékéről gyors ütemben 315 forintig emelkedett a bankközi devizapiacon. Eközben sem a térségi devizák, sem az euró dollárárfolyamában nincs jelentős változás - ez most tehát a forintról szól, nem általános piaci folyamat.
aug. 5
14:56
Recept: Zöldteás párolt zöldségek (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 szál sárgarépa 1 marék rózsáira szedett brokkoli 1 fej karalábé 20 dkg zsenge héjas borsó 1 filter jázminos zöldtea só
aug. 5
14:56
Növelte a Magyar Telekom 4G lefedettségét (ProfitLine)
A Magyar Telekom tovább növelte 4G hálózatának lefedettségét, így augusztus elejétől több balatoni üdülőhelyen is elérhetővé vált a szupergyors mobilinternet szolgáltatása - közölte a cég kedden az MTI-vel.
aug. 5
14:56
Falus Ferenc üzent (444.hu)
A baloldal legújabb főpolgármester-jelöltje, a volt országos tiszti főorvos (MSZP-s riválsa, Horváth Csaba szavaival élve: egy nagyon tiszteletreméltó nyugdíjas köztisztviselő), Falus Ferenc beleállt a kihívásba. Az MSZP ma dönti el, hogy támogatja-e vagy sem.
aug. 5
14:56
Orosz területről nehéztüzérséggel és rakétavetőkkel lövik az ukrán fegyveres erőket (hirado.hu)
Oroszországból több órás tüzérségi támadások érték az elmúlt 24 órában az ukrán fegyveres erőket - közölte keddi kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.
aug. 5
14:58
Mindig a pofonegyszerű ötletek a legjobbak, vagy nem mindig a pofonegyszerű ötletek a legjobbak? (444.hu)
Merül fel a kérdés a csodálatos gyümölcskoton kapcsán. Által. Révén.
aug. 5
15:00
MOSZ: feszültségeket okoz a mezőgazdaságban a tervezett elvonás (Infostart)
Jelentős feszültségeket okoz a magyar mezőgazdaságban a tervezett támogatás-elvonás - jelentette ki a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
aug. 5
15:03
Nem ment át az alaszkai áfonya és lazac (Kreatív Online)
A GVH étrend-kiegészítők miatt bírságolt.
aug. 5
15:03
Kísérleti Ebola-gyógyszer menthette meg két amerikai életét (Blikk)
aug. 5
15:03
Meghalt Reagan volt szóvivője (Metropol)
Brady maradandó sérülést szenvedett az elnök elleni merénylet során, de tolókocsiba kényszerülten a fegyvertartás szigorításának harcosa lett.
aug. 5
15:03
Orbán térdre kényszerítené a független médiát (Alternatív Energia)
Az RTL Csoport versenytársa, a ProSiebenSat1 csoport "már régen elhagyta Magyarországot".
aug. 5
15:05
Ismét kézilabda fesztivál Veszprémben (Alternatív Energia)
Veszprém mellett Alsóörs, Balatonfüred, Várpalota és Ajka is otthont ad a küzdelmeknek.
aug. 5
15:06
Kétszázötven magyar animációs filmet vetítenek Hirosimában (hirado.hu)
Magyarország lesz a díszvendég a 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.
aug. 5
15:06
A Harry Potter olvasása csökkenti az előítéleteket? (Metropol)
Az olasz és brit kutatók elsőként 34 olasz általános iskolást vizsgáltak, akiket a bevándorlókkal kapcsolatos hozzáállásukról kérdeztek.
aug. 5
15:06
Tengernyi újdonsággal készül a BMW - új platformot is hoznak (Auto Pult)
A BMW szénája igencsak jól áll, hiszen nemrégiben történelmének legerősebb félévét zárta az eladások tekintetében. A gyáriak azonban nem állnak le, és további izgalmas terveket szövögetnek annak érdekében, hogy a következő esztendőkben sikert sikerre halmozzanak, tovább döntögetve a szinte még ropogós csúcsokat.
aug. 5
15:06
Kísérleti Ebola-gyógyszer mentette meg az amerikai orvosok életét? (ATV)
Kísérleti Ebola-gyógyszer menthette meg két amerikai életét, akik Libériában fertőződtek meg és ott kapták a kezelést is. A szert egy kis kaliforniai cég fejlesztette.
aug. 5
15:08
Vissza akarja kapni gyermekét a thaiföldi béranya (hirado.hu)
A 21 éves thaiföldi béranya decemberben szült ikerpárt, a Down-kóros kisfiút azonban az ausztrál család nem vette magához, csak az egészséges kislányt.
aug. 5
15:08
Meghalt Németh Angéla (ATV)
Hatvannyolc éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyhajító – írja közleményében a Főpolgármesteri Hivatal.
aug. 5
15:10
Manchester: gyanús eszköz miatt riasztották a brit légierőt (ATV)
A brit légierő vadászgépe kísért leszállásra a manchesteri repülőtérre egy utasszállítót, miután egy "gyanús eszközt" találtak a gép fedélzetén.
aug. 5
15:12
Cukorszirupban főtt halálra a kétéves kisfiú (BorsOnline)
Halálra főtt egy két éves kisfiú egy indiai piacon, miután egy riksás kilökte az anyja kezéből és beleesett egy tartály forró cukorszirupba.
aug. 5
15:12
Haldokló ebolást állított talpra a kísérleti gyógyszer! (Blikk)
Atlanta — Egy titkos szérummal gyógyították meg a két amerikai ebolás fertőzöttet? A CNN értesülései szerint dr. Kent Brantly (33) és Nancy Writebol (59) egy olyan vakcinából kapott, amelyről eddig még csak szó sem esett a hetek óta tartó járványról szóló tájékoztatókban. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet egyik munkatársa a hírcsatornának beszélt a ZMapp nevű szerről, amely láthatóan…
aug. 5
15:18
Új ügyvezető igazgató a DHL Global Forwarding Magyarország élén (HR Portál)
Pál Attila veszi át a DHL Global Forwarding, a Deutsche Post DHL légi és tengeri szállítmányozási üzletágának ügyvezetői feladatait 2014. augusztus 1-től.
aug. 5
15:21
Ilyen lesz az időjárás (Infostart)
Szerdán változóan, délen, délnyugaton többnyire erősen felhős lesz az ég. Több helyen lehet csapadék. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 23 és 28 fok között, északkeleten 29, 30 fok körül valószínű, várhatóan a Dél-Dunántúlon lesz a leghűvösebb.
aug. 5
15:21
Oroszország kitiltaná az európai légitársaságokat a szibériai útvonalakról (Infostart)
Oroszország az uniós szankciókra válaszul kitiltaná a Szibérián át a Távol-Keletre vezető légifolyosókról az európai légitársaságokat - számolt be kedden az orosz RT hírportál.
aug. 5
15:21
Rakétahirdetés a New York Timesban (Kreatív Online)
Nyilvánvalóan nem a NASA a hirdető.
aug. 5
15:21
Kísérleti Ebola-gyógyszer menthette meg őket (Metropol)
Kísérleti Ebola-gyógyszer menthette meg két amerikai életét, akik Libériában fertőződtek meg és ott kapták a kezelést is.
aug. 5
15:21
Xavi befejezte (Spa Trend Online)
Visszavonul a spanyol válogatott világbajnok karmestere.
aug. 5
15:23
Pintér Ádám a görög Levadiakoszban folytatja (Spa Trend Online)
A 26 éves futballista kétéves szerződést írt alá.
aug. 5
15:24
Két dolgot bán igazán George Michael (hirado.hu)
Még megtörténhet, hogy újra összeáll a legendás együttes.
aug. 5
15:24
Hitelből a Szigetre: részletre is vehetsz belépőt (Pénzcentrum)
Elárulta az Auchan, hogy működik a rendszer....
aug. 5
15:24
Férfi kézilabda: Juan Carlos Pastor és segítője hosszabbított Szegeden (Agroinform)
Juan Carlos Pastor és Marko Krivokapics kettő plusz egyéves megállapodást írt alá.
aug. 5
15:25
Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyhajító (Spa Trend Online)
Gerelyhajítóként két olimpián indult, 1968-ban, Mexikóvárosban 60,36 méteres dobásával nyert aranyérmet.
aug. 5
15:27
Újabb befektetésekről döntött a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (ProfitLine)
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SzTA) mintegy 3 milliárd forintot fektet be 19 társaságba, közülük három vállalkozással már megkötötték a szerződést 400 millió forint értékben - közölte a tőkebefektető társaság kedden az MTI-vel.
aug. 5
15:27
Kézilabda: horvát válogatott kapus lesz hivatott pótolni Lundét Győrben (Sport365)
A magyar bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál folytatja pályafutását Jelena Grubisic, akit a gyermeket váró norvég kapus, Katrine Lunde helyére igazolt az egyesület.
aug. 5
15:27
Mozgáskorlátozott nővel és egy kisgyerekes családdal kezdték meg a kilakoltatást Miskolcon (444.hu)
Kell a hely a stadion parkolójának.
aug. 5
15:29
Brutális összegért hosszabbítana a Ferrarival Alonso (Sport365)
A Bild úgy tudja, hogy Fernando Alonso hosszabbítana a Forma-1 gyengélkedő sztárcsapatával, a Ferrarival, amelynek azonban ehhez alaposan a zsebébe kellene nyúlnia.
aug. 5
15:29
Az ebola terjed, de ne essenek pánikba, a nátha is fertőzőbb nála (444.hu)
Minden idők ebolajárványa pusztít Afrikában!!! Félelmetes, nem? Azért beszarni nem kell, hogy mást ne mondjak, hasmenésben kétszer annyian halnak meg naponta, mint ebolában eddig összesen.
aug. 5
15:30
Messit a vörös hústól, Suárezt a harapástól tiltják (BorsOnline)
Furcsa dolgokat kötnek ki egy-egy futballista szerződésében. Luis Suárez Barcelonába kerülése alkalmával vállalta, hogy a jövőben nem harapdálja ellenfeleit. Ez csak egy a sok hülyeség közül.
aug. 5
15:31
Videó: így érkezett meg Madridba a Real új kapusa (Sport365)
Ugyan hivatalosan csak ma mutatják be, Keylor Navas, a Real Madrid új hálóőre már hétfőn megérkezett Madridba. A reptéren néhány szurkoló mellett jó pár újságíró várta a Costa Rica-i kapust.
aug. 5
15:31
Többet tett félre a fideszes politikus, mint amennyit keresett (444.hu)
Nem világos, hogy az új államtitkár 10 év alatt hogy halmozott fel 223 millió forintos vagyont.
aug. 5
15:33
Ne tegyünk már úgy, mintha svájciak lennénk (444.hu)
Ahogy Hitlerrel és Sztálinnal szemben sem működött a békülékenység, úgy Putyinnal szemben sem fog, véli Adam Michnik és Peter Wolodarski. A két ballib főszerkesztő nyílt levélben sürget Putyin-ellenes összefogást. A jobboldali Németh államtitkár nem enné annyira forrón a szoljankát.
aug. 5
15:39
Xavi lemondta a válogatottságot (Infostart)
Lemondta a válogatottságot Xavi, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok futballistája.

Keresés