Mélyen elítélte és egy romlott, szélsőséges, az iszlám vallásnak kárt okozó csoportnak nevezte kedden az Irakban és Szíriában kalifátust kikiáltó Iszlám Állam fegyveres szervezetet Sauki Ibráhím Allám főmufti, a legfőbb egyiptomi vallási vezető.
Akikre egyértelműen vonatkozik a jogszabály, kérhetik a fizetésük letiltására vonatkozó végrehajtás felfüggesztését, és a kérelemnek a végrehajtók eleget tesznek.
Bár csekély a valószínűsége, hogy Magyarországon megjelenik az Ebola-vírus, folyamatos a kapcsolat az európai uniós járványügyi hatóságokkal - mondta el Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Feldolgozott ételekként emlegetjük azokat, amelyek fizikai és kémiai eljárásokon esnek át, így végeredményben más jellegű ételt kapunk, mint amilyen az alapanyag volt. Tehát lehet feldolgozott étel egy kolbász is, amit különféle húsokból állítottak elő, de lehet egy konzerv készétel is, amibe mindenféle sókat és anyagokat tettek, hogy sokáig fogyasztható maradjon.
London — 20 kőkemény tény a szexiparról! Ennyit gyűjtött össze az angol Economist gazdasági magazin. A vizsgálat során az a honlap szolgált bázisul, amelyen 84 város 12 különböző ország 190 ezer prostituáltjának a profilja található meg. A lap többek között olyan országokat vizsgált, mint az USA, Nagy-Britannia és Japán.
Iránymutató makroadat hiányában hangulatalapú kereskedés van Amerikában, a befektetők most jobban odafigyelnek a geopolitikai kockázatokra, így a vezető részvényindexek is lekonyultak. Az indexek 0...
Világháborús tüzérségi lövedéket találtak Budapesten, a Teleki téren, emiatt a Dobozi és a Magdolna utcai házak tér felé néző lakásait kiürítik - közölte kedden kora este a Magyar Honvédség tűzszerészetének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Magyarország — A mosogatógépbe bújt a rendőrök elől G. Benjamin (23), aki ellen vádemelést javasolnak, mert tavaly decemberben egy késsel rabolta ki a budapesti Hollán Ernő utcában lévő trafikot.
Még idén több hajóból álló flottillával kísérli meg áttörni az izraeli tengeri blokádot Gázánál egy emberi jogvédő szervezetekből álló koalíció. 2010-ben kilenc török aktivista vesztette életét egy hasonló akcióban.
Az exportáló cégeknek és a külföldi turistáknak kedvez a gyenge forint, az államháztartásnak azonban nem és az inflációt is emelni fogja - mondta el az InfoRádiónak Gabler Gergely. Az Erste bank vezető elemzője szerint rövid távon tovább gyengülhet a nemzeti valuta.
A fókuszban az „i” modellek és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások (mint az otthoni és utcai töltőállomások használata és a teljes körű szervíz szolgáltatások) állnak majd.
PIN-kódok, kapukódok, telefonszámok, dátumok, arcok, nevek, helyek. Ha nincsen valamilyen stratégiánk, ezeket többnyire nehéz megjegyezni. Miért felejtünk és miért nem? Emlékszik még, hogy ma hánykor indult el otthonról? Hogy hány fok volt reggel? A kettővel ezelőtti mondatban lévő szavakat fel tudja sorolni? Kattintson, és tudja meg, miért van ez.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint nem jelentett többletköltséget a Gripen vadászrepülőgépek gyakorlórepülése, amelyet "térben és időben" összehangoltak a Ferencváros új stadionjának vasárnapi avatásával.
Köztük van két francia, egy belga, egy olasz, egy svájci, egy dán és egy nigériai állampolgár. A ruházatukból került elő kábítószergyanús anyag. A III. kerületi kapitányság szabadlábon hagyta őket, de eljárást indított. Egy brit állampolgárt viszont az autójában talált anyagok … Folytatás
Először felismerhetetlenné verte Katalint, majd kötelet vetett a nyakába, és garázsuk gerendájára húzta, úgy fojtogatta Sz. Tibor a párját Bátorligeten. Gyermeke apja féltékenységből verte agyba-főbe a nőt. A 40 éves férfit tegnap hajnalban elfogták, emberölés kísérletével gyanúsítják.
Siófok — Palik László (52) nélkül, minden bizonnyal édesanyja társaságában vitte fürdőzni gyerekeit Marsi Anikó (39), az RTL Klub egykori műsorvezetője.
Flashmobot szervez új műsorához Boros Lajos (67) és Voga János (61), ezért önkénteseket keresnek. A rádiósok jövő héten dobják piacra fizetős műsorukat, amely okostelefonos alkalmazásként lesz megvásárolható.
Segélyszállítmányt indított Kelet-Ukrajnába Oroszország. Ukrajna és a NATO azonban attól tart, hogy az oroszok a kamionból álló konvojjal valójában katonai beavatkozásra készülnek.
Az orosz hatóságok nemzetközi körözést adtak ki kedden az utóbbi hetekben csődbe ment és utasait külföldön cserben hagyó több utazási iroda vezetői ellen csalás és sikkasztás vádjával.
Bár Sami Khedirát az Arsenal és a Chelsea is megszerezné a hírek szerint, de Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője kijelentette, hogy a német válogatottal a brazíliai világbajnokságon végső diadalt arató középpályás nem fogja elhagyni a Santiago Bernabéut.